Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Krisztus mondja: Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik. (Jn 10,11.27–28)

Húsvét ünnepe után a második héten az Útmutató reggeli és heti igéi a jó pásztor és nyája élő kapcsolatáról, az élő Krisztus élő gyülekezetéről adnak hírt. A pásztorból lett Dávid király így vall: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (Zsolt 23,1) Mi is dicsőíthetjük mindenek Teremtőjét: „Az Úr kegyelme betölti a földet, igéjével alkotta a mennyet, és minden seregét Lelke erejével.” (Zsolt 33,5.6; LK) Jézus kétszer is kijelenti: „Én vagyok a jó pásztor…” (Jn 10,11.14) Ő életét adja juhaiért, és örök életet ad nekik, mert ő Isten, az örök Vagyok. Húsvét után a nagy pásztor nyájába tartoznak mindazok a zsidó és pogány származású „juhok”, akik hallgatnak rá, és követik őt. A nyájat a külső ellenség, a farkasok és a belső ellenség, a béresek egyaránt fenyegetik. Luther ezt a védekezést ajánlja: „Jól meg kell jegyeznünk pásztorunk hangját, s minden más megtévesztő, zavaró hangot fülünk mellett eleresztve csakis a Krisztus pásztori szavára kell figyelmeznünk!” Péter az Úr szenvedő szolgájára mutatva (lásd Ézs 53,4–9) önmagáról is beszél: „Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.” (1Pt 2,25) Mózes népe érdekeit tartja fontosabbnak, ezért maga után vezetőt kér Istentől, „hogy ne legyen olyan az Úr közössége, mint a pásztor nélkül való nyáj” (4Móz 27,17). Fülöpöt és a fiatalabb Jakabot – az Alfeus fiát – az Úr Jézus választotta tanítványának. Közös névnapjukon, május elsején dicsőítsük a jó pásztort: „Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.” (2Kor 4,5) Pál is apostol, azaz küldött, akit a Feltámadott hívott el evangéliuma hirdetésére. S mivel egyedül Krisztust prédikálja, hitelesen kérheti: „…legyetek az én követőim.” (1Kor 4,16) Főpapi imája végén a Főpásztor érettünk is könyörög, hogy elhiggyük e szavakat: „…te küldtél el engem.” Miért? Hogy Jézus „őbennük” legyen, és hogy „egyek legyenek” (lásd Jn 17,20–26). Istenünk kegyelmi ajándékait „személyre szabottan” adja, hogy nyája szeretetben épüljön: „…ő »adott« némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére…” (Ef 4,11–12) Nagypénteken beteljesült Zakariás jövendölése: „Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj!” (Zak 13,7) De Jézus mindazoknak ígéri, akik megbotránkoztak benne, megtagadták és elhagyták őt: „…miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.” (Mt 26,32) A jó pásztor soha nem hagyja el nyáját; csak előre ment helyet készíteni juhainak az Atya házában. Fogadjuk el és meg Jézus Urunk önkijelentését: „Én vagyok az út, az igazság és az (örök) élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6) S mert „Jézus a jó Pásztor, vele megyünk. // Míg örök fényedbe megérkezünk!” (EÉ 401,1.5)

Garai András

::Nyomtatható változat::