EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 26 - Újra a gyülekezeti honlapokról

e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Újra a gyülekezeti honlapokról

Immár több mint egy esztendeje, az evangélikus informatikai napon osztotta ki a zsűri a legjobb evangélikus honlapoknak járó díjakat. Míg az első három helyezett méltó elismerésben részesült, a bírálók négy valódi citromot is átadtak azoknak, akik a minimális elvárásokat sem teljesítették…

Tavaly sok-sok gyülekezet elkészítette a honlapját. Többen azért, mert megértették az internetes megjelenés fontosságát, többen pedig azért, mert egyházi pályázaton nyerték a számítógépüket, és pályázatukban vállalták a honlap elkészítését. A gyülekezetek akkor többnyire megfeleltek a bírálók szempontjainak, azóta azonban sok helyen nem fordítanak gondot az elkészült honlapok frissítésére. Több honlapon még mindig az akkori – mára esetenként elévült – tartalmat találja a látogató, a 2005. év elején aktuális híreket, információkat lehet olvasni. Félve ugyan, de már megállapíthatom, hogy a honlap elkészítését számos helyen inkább motiválta a pályázati kényszer, mint annak felismerése, hogy új eszköz lehet a gyülekezetek kezében.

Pedig a világ – és benne az egyházak helyzete – folyamatosan, egyre gyorsuló tempóban változik. Egyre többen vannak olyanok, akiknek van internet-hozzáférésük, és akik a szükséges információkat, ismereteket a világhálón keresztül szerzik be – az egyházat is a képernyő előtt ülve keresik. Ha a lakóhelyük közelében található gyülekezetnek nincs honlapja, máshol nem kutatnak utána, vagy ha csupán elavult információkat találnak, feltehetően hosszú ideig elkerülik azt a webhelyet.

A közelmúltban a piliscsabai missziói konzultáción komoly vitát kavart az az előadás, amely az egyház jövőbeli misszióját a technológiai fejlesztések, illetve a technológiaváltás okozta társadalmi változások fényében vizsgálta. Bár a résztvevők mindannyian értették, hogy a társadalom sok tekintetben átalakul, több információ idegennek hatott, a távoli jövő feladatának. Pedig a társadalmi változások már a „spájzban” vannak, már évek óta nő az internetet mindennap használók, az egyre inkább a világhálón keresztül kommunikálók száma. Tudunk-e nekik olyan tartalmat nyújtani az interneten, amellyel a gyülekezetek fizikai közösségébe irányíthatjuk őket?

Az Internet Munkacsoport évek óta dolgozik folyamatosan informatikai fejlesztéseken, már készültek – és jelenleg is készülnek – tematikus, egy-egy rétegnek szóló honlapok. Mindez azonban nem pótolhatja a folyamatosan frissülő, érdekes, az egyházban használt nyelvet nem ismerők számára is érthető gyülekezeti tartalmakat.

Természetesen én sem gondolom, hogy a gyülekezeti honlapok minden oldalát rendszeresen frissíteni kellene. Nyilvánvaló, hogy a gyülekezettörténettel, illetve a kapcsolatfelvételre vonatkozó információkkal, tisztségviselőkkel foglalkozó oldalakat ritkán, egy-egy választás, lelkészváltás vagy egyéb, sokévente történő esemény miatt kell csak frissíteni. Mindenképpen aktuális tartalmat kell azonban nyújtani a nem rendszeres eseményekkel, alkalmakkal foglalkozó oldalakon, a gyülekezeti eseményekről tudósító felületen. Sajnos jelenleg lelki tartalmat is kevés helyen találni, noha bizonyára többen is szívesen olvasnának igehirdetéseket, napi gondolatokat. És rendszeresen frisset, nem pedig hetente ugyanazt a néhányat.

A megoldás csak egy-egy gyülekezeten belül születhet meg, a gyülekezet internet iránt érdeklődő fiataljaiból verbuvált szerkesztők bevonásával. De nagyon fontos a lelkészek feladatvállalása is; ők azok, akik a leginkább tudják, hogy mi az a tartalom, amely helyet kíván magának a honlapon.

Ha most rendeznénk honlapversenyt, én arra szavaznék, hogy ezen a tartalom folyamatos fejlesztése méressék meg.

Erdélyi Károly (Karoly.Erdelyi@lutheran.hu)


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Fáradtság
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Útravaló Krisztus tanítványainak az EHE tanévzáróján
Megvan az ideje a rombolásnak és az építkezésnek
Éneklő elnökség
Nem vettek zsákbamacskát Apácán
Angyali küldetés
Ifjak a hit és bölcsesség útján
Keresztutak
PRÚSZ-közgyűlés igeközelben
Könyvtár ajándékba
Nincs két egyforma krumpli
Evangélikusok
Samáriai confirma
A férfiak miatt kezdődött minden…
e-világ
Újra a gyülekezeti honlapokról
Keresztény szemmel
A megharcolt egység értéke
Vezetés
Az „ügynöklista” nem új – és az igazság?
A tényfeltáró bizottság nyilatkozata
A hét témája
A déli kerület hűségérmesei
Baranyai Béla
Dr. Eördögh Endre
Gryllus Vilmos
Dr. Kéry Lajos
Lőrinczi András
Dr. Németh Pál
Oravecz Mátyás
Pintér Győző
Sándor Miklósné
Dr. Simor Ferenc
Tóth Lenke
Valach Ilona
evél&levél
Szeretet és összetartozás
Közlemények, nyilatkozatok
Evangélikus Élet – éljen vele!
A közelmúlt krónikája
Örömhírek a Gyurátz-alapítványról
Líceumi napok Sopronban
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Az emlékezés csendje
Egység a nyelvben – egység a hitben
Múzeumi híradó 2006
Sajtos pogácsa
A vasárnap igéje
Senki a meghívottak közül
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Focilázban
Szószóró
Lelkigondozás – csendsátor
Cantate
A reformáció korának énekei – Luther kortársai
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 26 Újra a gyülekezeti honlapokról

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster