A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ (ÖRÖK ÉLET) VASÁRNAP – Mt 24,37–51

Hozzászólás a cikkhez

Az autóutak mellett egyre több helyen találkozunk azzal a sötét bábuval, melyen ez a figyelmeztetõ felirat található: „Õket is hazavárták!” A haladó, rohanó, úton lévõ embert emlékezeti azokra a tragédiákra, melyek az utakon történtek. Nem ijeszteni akar, tényt közöl. Figyelmeztet: tartsd be a szabályokat, figyelj a másikra, vigyázz magadra!

Különleges alkalom a mai nap. Az emlékezés lehetõsége. Használhatjuk a visszapillantó tükröt: mennyi minden történt a mögöttünk lévõ idõben! Advent várakozásától karácsony ajándékán át, szenvedés és halál emberi útján a feltámadás isteni csodájáig, melyet a Szentlélek tett elfogadhatóvá és hihetõvé, hogy gyümölcsöt teremjen életünk, és elérjünk az út végén a célig. Így keresett minket a menteni akaró isteni szeretet. S így keres ma is, abban a helyzetben, amelyben éppen vagyunk, hogy megálljunk, elcsendesedjünk, odafigyeljünk az élet beszédére, amely a folytatás miatt fontos és szükséges.

Megérintettek vagyunk. Meghívtuk templomunkba azokat a családokat, amelyek az elmúlt egyházi évben búcsúztak elköltözött szeretteiktõl. Elhangoznak az elhunytak nevei, a megfutott út hossza, éveik száma. Emlékezõ gyertyát gyújtunk, s velük vagyunk együtt érzõ testvéri közösségben, az élõ Isten színe elõtt. Mindannyian választ keresünk életünk nagy kérdéseire.

Figyeljünk az ige szavára, amely az utolsó napokra emlékeztet. Érdekeltté tesz minket! Kimozdít abból a közömbösségbõl, melybe olyan könnyen belecsúszunk. A mozgalmas képek és a pergõ kockák Isten ígéreteire figyelmeztetnek. Nem szolgálják ki kíváncsiságunkat, mert nem tudhatjuk meg, hogy mikor teljesül mindez. A mikor helyett a hogyan válik fontossá. Az a holttér kap megvilágítást, amelynek hiányában töredékes az ismeretünk és az életünk is.

A csapások általában figyelmeztetés nélkül érkeznek. Mennyi példát tudnánk rá az életünkbõl! Nem vártuk, nem tudtunk felkészülni rá, ezért volt tragikus, nehezen kezelhetõ. Jézus jövetelét sem lehet kiszámítani, de megakadályozni sem. A bejelentések miatt mégsem lehet váratlan. Komolyan kell vennünk a jeleket.

Korunk gyakran használt kifejezése a prevenció (megelõzés). Erõk és hatások ellen küzdeni, mielõtt bajt okoznának. Sajnos nem vesszük elég komolyan a megelõzést testi életünk vonatkozásában sem. Csak a bekövetkezõ események döbbentenek rá bennünket, hogy másként kellett volna gondolkodnunk, élnünk és cselekednünk.

Igénk a vég perspektívájából preventív módon szólítja meg lelkünket. Tudatja, hogy akkor halunk meg igazán, amikor már nem várunk semmit. Amikor nem vesszük észre az épülõ bárkát, menekülésünk egyetlen lehetõségét. Rádöbbent bennünket, hogy csak elõre szabad nézni, s nem feledkezhetünk bele a múltba vagy a jelen kihívásaiba. Példák vannak elõttünk, melyek a valóságos veszedelem kivédésének egyetlen lehetõségét mutatják meg. Itt dõl el minden, földi életünkben. A lazaság és a nagyvonalúság végzetes következményeket hordoz. „…az egyik felvétetik, a másik otthagyatik…” (40. vers)

Isten ígéretén múlik a megmaradás. Legyetek készen, mert érkezik, jön! Vigyázzatok! Hányszor megbénít még minket is ez a tudat… Mintha nem ismernénk õt; mintha nem tudnánk, hogy a javunkat akarja, mert kegyelmes szeretetét akarja nekünk adni a vele való közösségben. Ez fog kiteljesedni, ha el merjük hinni a szavát, ha egész életünkben félelem nélkül elfogadjuk vezetését, útmutatását.

Lehet, hogy ez beletörõdésnek tûnik, vagy olyan szemléletváltásnak, amelyre nem lehet ésszerû magyarázatot adni, de biztosan járható út annak, aki megpróbálta. Olvastam valahol, hogy minden napot úgy kell megélni, mintha az lenne az utolsó. Ilyen hittel és bizonyossággal tudom-e elfogadni a várakozás idejét? Megbékülés ez Istennel, önmagammal s a helyzettel is. A dolgok rendezése a várakozás idejében. Azt hiszem, van mit tennünk. Tart még a kegyelmi idõ. Õ vár, s mi is várunk. Ne menjünk el egymás mellett, mert annak valóban végzetes következménye lehet.

Amikor valamit megértek, szeretném elmondani mindenkinek, mert olyan örömhír, amelyrõl mindenkinek tudnia kell. Az élete és az üdvössége múlik rajta. Ezen a napon is ilyen Isten hozzánk szóló szava, üzenete. Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál visszatérõ Ura!

Testvérem! Téged is hazavár Urad. Már most. Vele való közösségre itt – s abban a mennyei hazában, ahol beteljesednek, és nyilvánvalókká lesznek ígéretei. Ezért érdemes vigyázni, bízni és várni.

Kis János

::Nyomtatható változat::