Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Sok kedves hittestvérem gondolja úgy, hogy keresztény hitéből csak a politikai jobboldaliság következhet. Buzgón imádkoznak egy-egy politikai vezér vagy párt győzelméért, mert őszintén hiszik, hogy Isten csak rajta keresztül áldja és áldhatja meg népünket a történelmi zivatarok idején.

A Biblia azonban azt tanítja, hogy sokszor még a nép, a választott, kedves nép sem látja, láthatja világosan, hogy mi az Isten akarata. Egy igazi prófétának, mint például Jeremiásnak, gyakran éppen a nép hite, vágyai, elképzelése ellenében kell képviselnie a népszerűtlennek tűnő isteni üzenetet.

A hosszú, forró magyar ősz nem maradhat tanulság nélkül keresztény hitünk számára sem. Most azonban vigyázó tekintetünket vessük az észak-amerikai kontinensre; a közelmúlt vallási botrányai és politikai történései szintén igencsak tanulságosak lehetnek számunkra is.

Az Egyesült Államokban a protestantizmuson belül rendkívül erős az evangelikál vagy evangéliumi keresztény irányzat. Remélhetőleg az Evangélikus Életben a közeljövőben – a fundamentalizmus témához hasonlóan – erről is lesz majd szó, így az egyes felekezeteken átívelő, végeredményben az európai pietizmushoz hasonlítható, a 18. században gyökerező, majd a 19–20. században Angliában és Amerikában kiteljesedő ébredési irányzat teológiai kérdéseit közelebbről egyelőre nem vizsgáljuk.

Jeleztük már korábban, hogy ez az irányzat nem azonos a fundamentalizmussal, noha konzervatív jellege miatt nem is áll távol tőle. Az amerikai Billy Graham vagy az angol John Stott munkásságára elég itt utalnunk, az ő sok szempontból áldott szolgálatuk hazai kisugárzása sok gyümölcsöt termett már egyházunkban is.

Az Egyesült Államokban az elmúlt három évtizedben a konzervatív evangelikál és a fundamentalista irányzatok egyértelműen politikai erővé is váltak. Az 1976-ban elnöknek megválasztott baptista Jimmy Carter volt az első „újjászületett” keresztény az amerikai közéletben. Igaz, ő demokrata volt, republikánus utódai, mint Ronald Reagan és a Bush dinasztia, egyértelműen a vallási konzervativizmussal kötöttek szövetséget. A Jerry Falwell vezette militáns fundamentalista „erkölcsi többség” mozgalom egyértelműen azért lobbizott, hogy a konzervatív értékek jelenjenek meg a törvényhozásban is.

Noha az állam és az egyház szétválasztásának klasszikus modellje az Egyesült Államok, néhány évtizede még józan teológiai körökben is egyre erősebben kezdett érvényesülni az a hang, hogy a keresztényeknek „harcolniuk” kell azért, hogy értékeik ne száműzessenek a „köztérről” a magánélet intim szférájába; e felfogás képviselői szerint a civil közösség érdekében a hívőknek érvényesíteniük kell a keresztény értékeket. Az evangélikus lelkészből katolikus pappá áttért Richard Neuhaus s az általa szerkesztett First Things című folyóirat ennek a gondolatnak az egyik legszínvonalasabb képviselője. Érvelésükben sok igazságmozzanatot ismerhetünk fel. Magvas teológiai eszmefuttatások észrevétlenül találkoztak a vallási, sokszor populista vezérek által karvezényelt tömegek konzervativizmusával.

Már egy jó ideje úgy tűnt, hogy a politikai republikanizmus és a vallási evangelikalizmus politikai frigye megnyerte a csatát Amerikában. Sok őszinte keresztény hívő hazafiúi buzgóságból jelentkezett katonának az iraki háborúba, mondván, meg kell állítani a terrorizmus előrenyomulását, ám eközben észre sem vették, hogy „az isteni kiválasztottságot” képviselő, az idegen népeket és vallásokat démonizáló messianisztikus buzgóság és az impériumépítés látens programja talán nincs egészen összhangban a Biblia tanításával. Mint ahogyan az sem, hogy a közösség érdekét valóban szolgáló törvényhozással emberek lelkiismeretét is kordában tartsák vagy manipulálják.

Az elmúlt napokban olyasvalami történt az Egyesült Államokban, ami váratlanul megfordította még a politikai széljárást is. A parlamenti választásokon nemcsak az alsóházban, hanem a szenátusban is halvány többséget szereztek a demokraták, ami a két év múlva esedékes elnökválasztás kimenetelét is eléggé valószínűsíti. Az amerikai nép halvány többségének ezek szerint elege van a soha véget nem érő, értelmetlennek tűnő iraki háborúból, Bush elnök magabiztos konzervatív politikájából.

Az Államokban tapasztalható politikai megosztottság (ötven-ötven százalék körül mozog mindkét tábor támogatottsága) döbbenetesen hasonlít a magyarországira, azzal a különbséggel, hogy az Egyesült Államokban hónapokig azért nem mennek az utcára az emberek, mert ha így tennének, a jóléti állam igencsak hamar felborulna. Sokan – főleg a déli államokban – azért inkább konzervatív beállítottságúak, mert úgy látják, hogy általános erkölcsi erózió idején például a házasság intézményének védelmét egyedül a konzervatív politikai értékek érvényesülése segítheti elő.

A váratlan demokrata győzelemhez egy hatalmas vallási botrány is besegített. Öt nappal a választások előtt a televíziócsatornák, az újságok világgá repítették (a Magyar Televízió Híradója is szólt erről), hogy a harmincmillió keresztény hívőt tömörítő Nemzeti Evangelikál Szövetség (National Association of Evangelicals) elnöke, egy Colorado állambeli, tizennégyezer lelket számláló hatalmas gyülekezet vezetője, aki nyíltan lobbizott Bush elnök környezetében a homoszexuálisok házassági jogai ellen, az elmúlt három esztendőben rendszeres viszonyt folytatott egy férfi prostituálttal. Ted Haggart lelkipásztort, a férjet, az ötgyerekes családapát, az amerikai evangelikálok nemzeti bálványát Jones, a férfi prostituált jelentette fel azok után, hogy a televízióban a homoszexuálisok ellen hevesen prédikáló lelkészben felismerte saját, „Art” néven rendszeresen jelentkező partnerét, aki kétszáz dollárt fizetett minden egyes intim együttlétért.

Amerika és a világ evangelizmusa iszonyatos szégyent él át napjainkban. Sokan a demokraták győzelmét is ezzel a botránnyal is magyarázzák. A Newsweek magazin november 13-i száma a címlapon hozza a hátborzongató történetet, s az újságíró higgadt elemzéssel vizsgálja az eddig előretörő s most hirtelen visszaesett vallási konzervativizmus és a republikánus vereség összefüggéseit.

Ez is, mint minden, a mi tanulságunkra íratott meg, írja Pál apostol (Róm 15,4). A hitbuzgóságnak és a jobboldaliságnak göröngyös útjai vannak, s vigyázzunk, ha állunk, el ne essünk! A túlbuzgókat, a csak az elvekhez ragaszkodó vagy a hitüket azonnal politikai erővé konvertálni akaró keresztényeket Isten sokszor megszégyeníti.

Nem is olyan régen a mi egyházunkban is megmutatta nekünk az egyház Ura, hogy mi a szégyen. Akárcsak a gyászt, a szégyent is munkával lehet és kell feldolgoznunk. Az imádság például ilyen munka. Imádkozzunk!

Fabiny Tibor (ifj.)

::Nyomtatható változat::