EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 48 - Szent Márton hegyéhez kötve

Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Szent Márton hegyéhez kötve

Pannonhalmán ebben az évben november 17-én emlékeztek az egykori Savariában – a mai Szombathely római kori elődjében – született Szent Mártonra, a franciaországi Tours későbbi püspökére. Az apátsági templom és monostor védőszentjének ünnepe alkalmából immár hetedik alkalommal adták át a Szent Márton-díjat; a kitüntetést az idén Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző (képünkön balra) vehette át.

Az elismerést minden évben annak ítélik oda, aki az adott esztendőben a legtöbbet tette a Pannon régióért. Várszegi Asztrik főapát, püspök laudációjában kiemelte, hogy a Sopronban élő zeneszerző művészete több szállal kapcsolódik Szent Márton hegyéhez; így például a Missa Pannonica című hatszólamú műve is hozzá kötődik. A díjazott a kitüntetést megköszönve hangsúlyozta, hogy evangélikus zeneszerzőként számára fontos az ökumenikus nyitottság, majd utalt rá, hogy élete során több alkalommal is találkozott a bencés lelkiséggel.

Menyes Gyula


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Happy end?!
Novemberi nyár
A minket tápláló gyökerek
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Paragrafusoktól féltem egyházunkat
Ülésezett az országos presbitérium
Egy nem teljesen kész orgona szentelése Székesfehérváron
A „világ végén” is Isten tenyerén
A negyvelegi templomtorony ünnepe
Új doktorok hittudományi egyetemünkön
Részletek dr. Frenkl Róbert leköszönt országos felügyelőnek az MEE Országos Presbitériumának záróülésén elmondott jelentéséből
Tanítványok lehetünk
Ifjúsági munkás is van itt!
Keresztutak
A hitbuzgó jobboldaliság göröngyös amerikai útjai
Ismerjük meg az ökumenét – Rómában!
Szent Márton hegyéhez kötve
Evangélikusok
A kép talán mégis összeáll
Isten hűséges munkatársa
e-világ
Fogyasztói böjt
Keresztény szemmel
Thököly, a „szlovák” király?
A hét témája
VI. Evangélikus Médiaműhely
Részlet Novotny Zoltán PRÚSZ-elnök köszöntőjéből
Lelkész politikusok, avagy politikus lelkészek
Vendégségben Kál-Vinnál
„Diákújság-írók” a médiaműhelyen
Gyorsjelentés
Kedves Szerkesztőség!
Reggeliáhítat-részlet
evél&levél
Ökumenikus volt a jubileumi istentisztelet Pápán
Erdélyi értekezés
Nem volt mód a megemlékezésre
Közlemények, nyilatkozatok
Az MEE Országos Elnökségének nyilatkozata
A közelmúlt krónikája
Hatvanéves fájdalom
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Szent Bertalan nappala
„Együtt az ország népével”
Sakktábla
A vasárnap igéje
Őket is hazavárták!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Klimax kontra szeretet
Szószóró
Serdülni, de hogyan?
Cantate
„Mily nagy az Úr kegyelmessége” – a felvilágosodás korának énekei
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 48 Szent Márton hegyéhez kötve

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster