Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Ritkán adatik meg egy gyülekezetnek, hogy tagjai hetvenedik házassági évfordulójukat ünnepelhessék. A soltvadkerti evangélikusok volt felügyelőjüket és feleségét köszönthették e ritka neves alkalommal. Kilencvenhárom, illetve nyolcvanhét évesen állt újból az oltár elé Marosi, azaz annak idején Májer István és Sárosdi, azaz Schnürlein Margit, akik 1937. május 4-én kötöttek házasságot ugyanebben a templomban. Közben lezajlott egy háború, egy „svábüldözés” (melynek eredménye volt a névváltoztatás), egy kuláklistázás, egy forradalom, majd a rendszerváltás(ok). Ők pedig megmaradtak békében egymás mellett mind a mai napig.

Annak idején bálokban, táncesteken ismerkedtek meg, majd pedig Pista bácsi egyedül ment megkérni Margit néni kezét. Az eljegyzést a faluban levő családi házban tartották, majd néhány hónapra rá következett az esküvő. Ez akkori szokás szerint hétköznapra, mégpedig keddre esett. Az eskető lelkész Sikter András volt. A lakodalmat ebéddel és vacsorával a mai művelődési ház helyén álló nagyvendéglőben tartották. Emlékeik szerint a menü tyúkhúsleves (a húshoz meggyszósz) és pörkölt volt. A talpalávalóról a Biri-féle tamburazenekar gondoskodott.

Az ifjú pár Soltvadkert külterületén, a Kútágas-dűlőben levő Schnürlein-tanyán lakott először, a feleség szüleinél. Gazdálkodtak, ahogy tudtak, bár Pista bácsi két évet katonáskodott, majd később a II. világháború miatt ismét behívót kapott. 1944-ben Budapesten esett fogságba, majd egy ritka véletlen folytán az antifasiszta, demokratikus magyar hadsereg katonája lett. Debrecenben felszerelték őket, majd Ausztriáig műszaki kisegítőként jártak a szovjet csapatok nyomában. Ezután ismét a tanyasi élet, a gazdálkodás következett – ahogy a politika engedte.

Két fiuk született: Péter 1938-ban, István 1943-ban. Azóta négy unokával és tíz dédunokával bővült a család. A két idős ember örömmel meséli, hogy bár a vidéken lakók ritkábban, de a helyi (déd-) unokák meglehetősen sűrűn teszik náluk tiszteletüket.

1. karácsonyán költöztek be a központi, Kossuth utcai házba. A boldog nyugdíjas évek sem teltek azonban tétlenül – tanyasi ember nem üldögél ölbe tett kézzel. Pista bácsi az 1970-es évek végétől a ’80-as évek közepéig az evangélikus gyülekezet felügyelői tisztségét töltötte be. A templomba manapság már ritkán jár el, mert – ahogy bevallotta – rossz füle miatt alig hall valamit, de a tévében (jó nagy hangerővel) még meg tudja nézni az egyházi műsorokat is. Emellett részt vesznek a családi alkalmakon, melyekből – hála Istennek! – nincs hiány. Ezúton is gratulálunk Marosiéknak!

Káposzta Lajos (ifj.)

Regionális hozzárendelés: Soltvadkerti Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::