EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 23 - Ház a béri dombtetőn

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Ház a béri dombtetőn

Nógrád megye egyik legszebb fekvésű zsákfaluja, Bér életének és evangélikus gyülekezetének fellendülését remélhetjük a június 2-án felszentelt gyülekezeti ház felépülésétől – hangzott dr. Fabiny Tamásnak, az Északi Egyházkerület püspökének köszöntőjében. Mint Thuránszky Istvántól, a gyülekezet lelkészétől megtudtuk, az Ágó Mátyás által tervezett ház építése négy éve kezdődött.

Az egykor a gyülekezet tulajdonában lévő iskoláért kárpótlásként kapott összegből, mintegy 16 millió forintból elkezdett építkezéshez további 10 millió forintra volt szükség; ezt az országos egyház és az egyházkerület bocsátotta a közösség rendelkezésére. Bár a gyülekezet anyagilag nem járult hozzá az építkezéshez, eddigi kétkezi munkájukkal kifejezték, és jövőbeli áldozatkészségükkel is megerősíthetik – amint Fabiny Tamás mondta igehirdetésében –: „Ez a zsákfalu élni akar!”

A püspök Mt 18,20 – „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” – alapján így folytatta: „Jaj, hogyha csak a kárpótlást látjuk magunk előtt! Ha a mindenkori kettő és három össze tud fogni, akkor emelkedő egyházunk lesz, nem pedig süllyedő közösségeink lesznek! Ne milliók összefogásáról álmodozzunk, hanem maradjunk a jézusi tervnél…”

Thuránszky István az egyházkerületben egyre terjedő módon, interjú formájában kérdezte Fabiny Tamást a közgyűlésen: „Mi az egyházvezetés jövőképe a béri gyülekezethez hasonló fogyó közösségekkel kapcsolatban?” „Az egyház nem akar lemondani egyik gyülekezetről sem! Ameddig csak lehet, maradjon helyben a lelkész, utolsó szuflájáig. Ebben szeretnénk mindenkit segíteni. De ehhez elsősorban arra van szükség, hogy ne a gyülekezet adja a fizetéskiegészítést az országos egyházi juttatáshoz, hanem fordítva!” – hallhatták a választ a bériek.

Az istentisztelet liturgiájában Szabó András esperes, Megyaszai László espereshelyettes és a gyülekezet lelkésze szolgált.

Az újonnan felszentelt gyülekezeti ház először Pantali Sándor festőművész képeinek adott otthont. Az alkotó a tárlat – aznapi – megnyitóján elmondta: amikor először ült le az egyik béri domboldalra, hogy lefesse az evangélikus templomot, meglepetten fogadta a lelkész barátságos ebédmeghívását. Ez a vendégszeretet és nyitottság lelkesítette, hogy a hagyományos tájfestészet eszközeit használva különböző perspektívából több képet is fessen a templomról.

Az egyházkerület lelkészi vezetőjét ezúttal elkísérte felesége, Katalin és három gyermeke: Blanka, Marci és Lujza, akik így megtudhatták, hogyan telik a sokszor távol lévő édesapa egy-egy hétvégi gyülekezeti látogatása.

Horváth-Hegyi Olivér

Regionális hozzárendelés: Béri Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Durva orvos
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Ház a béri dombtetőn
Paksi beharangozás
„Szolgáljatok az Úrnak örömmel!”
Elhalasztott ülésszak
Líceumi lelkésztalálkozó
10. Tamás-mise
Aktív a nyugdíjas papok köre
Családi istentisztelet a Fasorban
„Gyurátz-híradó”
Hetven éve együtt
Keresztutak
Egyházi vezetők konzultációja
Magyar–szlovák hídalapozás
Pünkösdi beszélgetés – másodszor
Ökumenikus hírszőttes
Őskeresztények a III. kerületben
A Földön minden harmadik ember keresztény
A célközönség: arabok
Európa legszigorúbb vallásügyi törvénye Romániában?
Evangéliumi keresztények kanadai szerepvállalása
Az ökumenikus mozgalom indulásának centenáriumára készülve
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyílt levele Takács Albert igazságügyi- és rendészeti- miniszter-jelölthöz
Munkáspárti javaslat: ne legyen hivatalos vallás az evangélikus
Megválasztották Ausztria új evangélikus püspökét
Biblia – csak 18 éven felülieknek?
Elkészült Nóé bárkájának mása
Evangélikusok
Egy nap annyi, mint tizenkilenc esztendő
Száz éve született dr. Levius Ernő
e-világ
Teokesing
Keresztény szemmel
A könnyűzene súlya
A hét témája
A rászorulók szolgálatában
„Az emberi segítőkészségnek nincs határa”
evél&levél
Hálával emlékezni a múltban szolgálókra
Közlemények, nyilatkozatok
Pedagógusok nyilatkozata
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
18. budapesti Bach-hét
Tizenegy év teológiai párbeszédének eredménye
Szent Dávid királynak és prófétának százötven zsoltári…
Gyülekezeterősítő Poézis
„Együtt az ország népével”
Csákvár bajor „bevétele”
Bemutatkozik a nyíregyházi evangélikus gyülekezet
Tejszínes eper- vagy málnatorta
A vasárnap igéje
Isten szeretet
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Ige+hirdető
Nem tudok hallgatni
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2007 23 Ház a béri dombtetőn

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster