Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Már elkezdõdött a szomorú évforduló napja, amikor ezeket a sorokat írom. Egy személyes emléket és egy, az interneten olvasható híradást felidézve emlékezem október 6-ára, az aradi tizenháromra…

Valamikor az 1980-as évek vége felé történt Kõszegen. Számomra ismeretlen emberek kerestek a lelkészi hivatalban. Hamarosan tisztázódott jövetelük célja: egy bizonyos Michael Biberauer lelkésznek a kõszegi temetõben lévõ sírja után érdeklõdtek. Bár a gyülekezet tagjai közül néhányan évente igyekeztek rendbe tenni a lelkészsírokat, és én magam is végigjártam idõnként õket, hirtelen nem tudtam világos útmutatást adni, hol is nyugszik az a bizonyos lelkész. Tanácsosnak látszott, hogy kikísérjem õket a temetõbe, mert akkor biztosan megtalálom és meg tudom nekik mutatni a keresett sírt…

Így is történt. A temetõ felé sétálva kiderültek az összefüggések. A kis társaság vezetõje a Biberauer névrõl magyarosított dr. Bodoky Richárd (1908–1996) nyugalmazott református lelkész volt, aki néhány rokonával együtt érkezett, hogy a Biberauer-sírt felkeresse.

Az evangélikus lelkész Michael Biberauer Kõszegen született 1791-ben, és 1859-ben szülõvárosában temették el. Közel negyven éven keresztül volt az – ellenreformáció után – 1821-ben újraszervezõdõ grazi evangélikus gyülekezet lelkésze. A mai gyülekezet is számon tartja egykori fontos szolgálatát.

És ami éppen ezekben az október eleji napokban különösen is érdekessé és fontossá teszi, hogy felidézzük emlékét, az az a tény, hogy õ temette az 1853. március 14-én meghalt báró Julius Jacob von Haynau táborszernagyot, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc véreskezû megtorlóját, akinek tizennégy tagú haditörvényszéke – tanúk meghallgatása és védõk részvétele nélkül – halálra ítélte az aradi vértanúkat is.

Tehetünk kísérletet arra, hogy elképzeljük ennek a temetési szolgálatnak a nehézségeit, amellyel az igehirdetõnek szembe kellett néznie. De azt hiszem, valójában nem tudjuk magunkat a Haynau táborszernagy ravatala mellett álló Michael Biberauer lelkész helyébe képzelni. Vagy ha valamennyire mégis sikerülne, akkor elõször részvétet éreznénk az igehirdetõ iránt, majd az a reménység fogalmazódna meg bennünk, hogy nekünk soha nem kell ilyen szolgálatot végeznünk.

Bodoky Richárd – mint késõbb kiderült – nem is ezzel az addig számomra ismeretlen ténnyel lepett meg igazán, hanem azzal, hogy megmutatta a természetesen német nyelvû temetési igehirdetés szövegét is. Átolvashattam. Prófétai erõvel szóló prédikáció volt. Az alapigéje Zsid 9,27 volt: „…elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik…”

És még adós vagyok a kedves olvasónak azzal, amit az interneten találtam: az aradi tizenháromnak kivégzése elõtt mondott utolsó szavaival.

Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.

Pöltenberg Ernõ: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.

Damjanich János: Legyõztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.

Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélõszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak õt szolgáltam.

Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.

Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.

Dessewffy Arisztid: Tegnap hõsök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.

Nagysándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hõssé, igaz emberré, jó katonává tett.

Knezich Károly: Milyen különös, hogy Haynau báró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.

Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Kiss Ernõ: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicsõ szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.

Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.

Nem gondolom, hogy ehhez bármit is hozzá kellene tenni. Olvasgassuk, ízlelgessük ezeket a mondatokat, emlékezzünk történelmünk mártírjaira, és éljünk úgy, hogy nemzetünkért hozott áldozatuk ne legyen hiábavaló!

Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::