Keresztény szemmel

Herényi István alábbi – provokatív megállapításokat sem nélkülözõ – levelét vitaindítónak szánjuk. Kérjük olvasóinkat, hogy véleményüket, a bibliatanulmányozás hogyanjával kapcsolatos gondolataikat lehetõleg október 17-ig juttassák el szerkesztõségünk címére. – A szerk.

Hozzászólás a cikkhez

„Fülöp odasietett, és meghallotta, hogy Izajás prófétát olvassa. Megkérdezte: »Érted, amit olvasol? « »Hogyan érthetném – felelte –, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?« Aztán arra kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön mellé.” (ApCsel 8,30–31; a Szent István Társulat kiadása)

Luther német nyelvre fordította a Bibliát, és ezzel elkezdõdött a bibliafordítások mai napig tartó sorozata. A Biblia kikerült a klérus kezébõl, és laikusok is hozzáférhetnek. Újabb és újabb fordítások látnak napvilágot, és a régi fordításokat átdolgozzák, hogy üzenete minél közelebb kerüljön az olvasókhoz, a szöveg jól érthetõ legyen, és csak nehezen lehessen félreérteni. A Biblia ugyanis veszélyes könyv:

• A múltban, ha félreértették, az háborúkhoz, vallási villongásokhoz vezetett, emberéleteket követelt a csatamezõkön és a máglyán, felekezetek és szekták alakultak ki a Biblia eltérõ értelmezése következtében.

• Ma is életek mennek tönkre, ha valaki félreérti. Szinte minden gyülekezetben megtalálhatók azok a szerencsétlen sorsú nõk és férfiak, akik – többnyire fundamentalista módon – félreértik az üzenetet, és olyan gátlások alakulnak ki bennük, hogy képtelenek lesznek normális baráti és párkapcsolatok kialakítására vagy az örömöt szerzõ házaséletre. Sokszor nemcsak a saját életüket keserítik meg, hanem a környezetükét is.

Vajon elérik az újabb fordítások a kitûzött célt? Érthetõ-e a Biblia? Sokáig azt hittem, hogy igen, bár elég hamar gyanakodni kezdtem, hogy talán mégsem értek mindent jól. Már felnõtt voltam, amikor beláttam, hogy gyanúm nem volt alaptalan. Kezembe került ugyanis egy bibliamagyarázat (Ravasz László írta), amelybe beleolvasva rá kellett döbbennem arra, hogy annyi háttérinformáció (a korabeli szokások, történelmi események, utalások, számmisztika stb.) ismerete szükséges a jó megértéshez, hogy azzal laikusok nem rendelkezhetnek még akkor sem, ha gyerekkoruktól jártak hittanórákra, bibliaórákra, konfirmáltak, és rendszeresen látogatták a gyülekezeti alkalmakat.

Dante Isteni színjátéka még csak hétszáz esztendõs, a magyar fordításához (Babits Mihály) fûzött magyarázatok terjedelme mégis összemérhetõ a költeményével. Ne csodálkozzunk azon, ha több ezer éves szövegek megértése kellõ iskolázottság híján lehetetlen! Ezért nagy az egyházak felelõssége, hogy amikor szorgalmazzák a Biblia olvasását, akkor nyújtsanak hozzá hathatós segítséget is. Itt elsõsorban arra gondolok, hogy fel kell hívni a figyelmet a magyarázatos Bibliákra, és azt kell szorgalmazni, hogy laikusok ilyet vásároljanak maguknak. Ezt olyan komolyan gondolom, hogy szívem szerint magyarázat nélküli Bibliát nem is adnék laikus kezébe.

A másik probléma, amelyre fel szeretném hívni a figyelmet a Bibliával kapcsolatban, az, hogy nem tanítják a használatát. Annak ellenére, hogy – szüleim bátorságának köszönhetõen – már gyerekkoromtól fogva (ötvenes évek) jártam hittanra, késõbb sokáig látogattam különbözõ bibliaórákat, és templomba is rendszeresen jártam, nagyon keveset tanultam errõl a kérdésrõl.

• Magamtól jöttem rá arra, hogy nem arra való, hogy egyvégtében végigolvassuk, mint egy regényt (kétszer is megpróbálkoztam vele, mert hallottam, hogy másoknak sikerült).

• Hallottam különbözõ tévutakról, amelyekre könnyen tévedhetünk a Szentírás olvasása közben. Ilyen a Biblia szektás olvasása (kitüntetek bizonyos részeket a többiek hátrányára, és csak azokat tartom fontosnak, eltorzítva a teljes Írás üzenetét). Horoszkópszerû olvasás (véletlenszerûen „kibökök” egy igét – esetleg valódi „bökõ eszközt” használva –, majd ebbõl próbálok választ kapni gyötrõ kérdéseimre, jósolni a jövõt, magyarázni a múltat). Fundamentalista olvasás, amikor mindent szó szerint vagy betû szerint értek.

• A legtöbb pozitív tanítás, amit hallottam, az volt, hogy olvassuk minél gyakrabban, és használjuk az Útmutatót.

Hosszú (több mint egy évtizedes) Útmutató- használat után rá kellett jönnöm, hogy számomra ez a mód használhatatlan (tisztában vagyok azzal, hogy mások számára áldás).

Mindig arra a kérdésre kerestem a választ, hogy miért éppen ez az ige került elém az adott napon. Az adott napra kerestem aktuális mondanivalót! Reggel, amikor elõvettem az Útmutatót, akkor az igébõl akartam kitalálni (megjósolni), hogyan fog telni a napom. Este, amikor elõvettem, megpróbáltam az elém tett ige alapján megmagyarázni a nap eseményeit. Mindezt kínos erõlködéssel tettem, hiszen nem volt mindig könnyû a feladat.

Mi ez, ha nem horoszkópszerû olvasás? Csak az ige véletlenszerû kiválasztásának a terhét vették le a vállamról, nem kellett „böknöm”. Bár tisztában voltam azzal, hogy az Útmutató igéinek kiválasztása is véletlenszerûen történik, az igéknek semmi közük az adott naphoz, a kísértésnek nem tudtam ellenállni. Elõfordult, hogy a napi ige „útmutatása” alapján hoztam olyan döntéseket, amelyekrõl késõbb beláttam, hogy hibásak voltak.

Sajnos azt vettem észre, hogy lelkészeink is rossz példát mutatnak az Útmutató használatát illetõen. Ha esketésre, temetésre vagy egyéb ünnepélyes alkalommal hirdetik az igét, akkor gondosan megválasztják az alapigét, ha viszont csak egy kisebb alkalomról van szó (közgyûlés, presbiteri ülés, zenés áhítatra való felkészülés stb.), akkor általában az Útmutatóhoz nyúlnak, függetlenül az alkalomtól, és legfeljebb megpróbálnak kapcsolatot keresni az ige és az alkalom között. Ez többé-kevésbé sikerül is a „minden mindennel összefügg” közhelynek megfelelõen. Az áhítat lényege tulajdonképpen ennek a kapcsolatnak a boncolgatása, annak bizonygatása, hogy a választott igének „alkalomhoz illõ üzenete van”, és így nem kell tartalmas mondanivalón törni a fejüket.

Elmondom – nem feltétlenül azért, hogy a példám követésre találjon –, hogy én hogyan olvasom mostanában a Bibliát:

• Nem olvasom naponta, hanem akkor veszem elõ, ha szükségét érzem, ha valamilyen ige izgat. Ennek oka lehet az, hogy hallottam, olvastam valahol (istentisztelet, könyv, újság stb.), de az is, hogy csak úgy eszembe jut. Vannak igék, amelyek visszatérõen újra meg újra eszembe jutnak és izgatnak. Vannak olyanok is, amelyekrõl valami prédikációfélét is írok, amikor összeszedem a gondolataimat. Soha nem ragadom ki az igét a környezetébõl, hanem azt is elolvasom.

• Szeretem a magyarázatos Bibliákat. Amíg nem volt saját, addig az interneten keresgettem, bár ott olyat nem találtam, amelyben a magyarázat mindjárt az igevers mellett lenne. Amikor „kutatni” kezdek, akkor a magyarázatokon kívül megnézem az utalásokat is (párhuzamos vagy kapcsolódó igehelyek), és „elcsatangolok” egy-egy bennem felmerülõ gondolat kapcsán is. Izgat, hogy jól értettem- e, illetve ha igehirdetést hallottam az ige alapján, akkor izgat, hogy az igehirdetõ valóban a lényeget ragadta- e meg.

• Az internetes Bibliák másik elõnye az, hogy könnyen lehet bennük keresni, és kéznél vannak munka közben is (számítógépen dolgozom).

Kíváncsi vagyok arra, hogy a bibliaolvasás módja másokat is izgat-e, vagy letudták a problémát azzal, hogy az Útmutató minden kérdést megold.

Az Útmutató a Biblia olvasásának „egyedül üdvözítõ” módja? Hogyan olvasták a Bibliát akkor, amikor még nem volt Útmutató?

Az ige használatának egy eléggé vitatható formája az „ige ajándékozása”, legalábbis a szokásos gyakorlat szerint. Ajándékoztam igét én is, beleírva egy könyv elejébe vagy kísérõ kártyán (kézzel írva), amikor úgy éreztem, hogy az ige alkalomhoz illõ, és azt fogalmazza meg, amit én is mondani akarok (csak szebben), vagy úgy éreztem, hogy jó tanáccsal szolgál a megajándékozottnak. Kaptam is igét, amely komoly hatással volt rám – például konfirmáció alkalmából –, amelyen éreztem, hogy az ajándékozó gondosan nekem választotta.

Minden keresztény iratterjesztésben kaphatók azonban „igés lapok”, „igés könyvjelzõk” és egyéb igés ajándékok. Amikor valaki ilyet vásárol, akkor nem a Bibliából választ, hanem az eléje tárt készletbõl. Sokszor nem is az ige alapján, hanem a kép vagy szín alapján.

Hányszor törtem régebben a fejemet azon, hogy miért éppen ezt az igét kaptam, holott a magyarázat kézenfekvõ lett volna: ezt lehetett kapni. Az ilyen ajándéknak illik örülni, és feltétlenül értékesnek kell tartanunk, holott lehet, hogy az ajándékozó vett egy tucatot, és abból találomra húzta ki az enyémet. Ez is csak üzlet, mint a katolikus kegytárgyak vagy a Vatikánban kapható, pápa által megáldott ajándékok, így méltatlan használata az igéknek.

Összefoglalva mondanivalómat, arra szeretném felhívni a figyelmet a Biblia éve alkalmából, hogy a Biblia népszerûsítése felelõsséget is jelent: nem elegendõ az emberek kezébe adni, meg kell tanítani õket a használatára is, de lehet, hogy ezt még nekünk is tanulnunk kell.

Herényi István

::Nyomtatható változat::