Lát­ta Jé­zust

Hozzászólás a cikkhez

Gö­rö­gök jöt­tek föl a je­ru­zsá­le­mi ün­nep­re a ké­rés­sel: „Jé­zust sze­ret­nénk lát­ni.” (Jn 12,21) Mi­vel pe­dig szá­munk­ra ma fi­zi­ka­i­lag ez nem le­het­sé­ges, an­nál in­kább ér­de­kel­nek azok­nak a ta­pasz­ta­la­tai, akik­nek ez meg­ada­tott: lát­ták az Urat.

Va­jon ki­nek tűnt már föl, hogy az is­ten­tisz­te­le­te­in­ken el­mon­dott Apos­to­li hit­val­lás­ban a Szent­há­rom­ság Is­ten mel­lett – Szűz Má­ri­án kívül – csak egyet­len­ sze­mély ne­ve sze­re­pel: Pon­ci­us Pi­lá­tu­sé? Az ősi szó­lás­sal mi is kér­dez­het­nénk: hogy ke­rül Pi­lá­tus a kré­dó­ba? (Vagy né­pi­e­seb­ben: hogy ke­rül a csiz­ma az asz­tal­ra?) Ez­zel azt fe­jez­zük ki, hogy cso­dál­ko­zunk, nem ért­jük, ha va­la­ki vagy va­la­mi az őt meg nem il­le­tő hely­re ke­rült. Mit kezd­jünk hát ez­zel a tar­ta­lé­kos ka­to­ná­val, aki a ró­ma­i­ak tiszt­vi­se­lői ka­rá­nak elég­gé je­len­ték­te­len tag­ja volt, a bi­ro­da­lom egyik leg­ke­le­tibb, nem is annyi­ra fon­tos csücs­ké­ben?

A ke­resz­tény­ség egyik leg­ré­gibb egy­há­za, az egyip­to­mi kopt egy­ház a leg­ma­ga­sabb emel­vény­re he­lyez­te, ami­kor föl­vet­te szent­jei so­rá­ba Pi­lá­tust. Tisz­te­li őt az­zal a meg­oko­lás­sal, hogy ez a hely­tar­tó min­dent meg­tett, csak hogy a ná­zá­re­ti Jé­zust fel­ment­se a rá­zú­du­ló vá­dak alól. Hogy vé­gül is ez­zel nem le­he­tett si­ke­re, an­nak oka ki­zá­ró­lag zsi­dó el­len­fe­le­i­nek a hajt­ha­tat­lan­sá­ga volt.

De mi lett vol­na, ha Pi­lá­tus an­nak ide­jén fel­men­ti Jé­zust, és nem jut­tat­ja ke­reszt­re? – kér­de­zi a mai, mo­dern tör­té­nész. Fe­le­le­te ez: Pi­lá­tus nél­kül nem lett vol­na ke­reszt­re fe­szí­tés, anél­kül Jé­zus is egy ma­radt vol­na a hí­res rab­bik kö­zül, de sem­mi­kép­pen nem lett vol­na a re­mény­ked­ve várt Mes­si­ás. A Meg­fe­szí­tett nél­kül nem len­ne ke­resz­tény­ség sem! Nem lett vol­na szük­ség az Új­tes­ta­men­tum­ra, nem lett vol­na ke­resz­ténnyé Eu­ró­pa. Meg­ta­ka­rít­hat­tuk vol­na ma­gunk­nak a szé­gyen­tel­jes eret­nek­ül­dö­zést. No és a vé­res ke­resz­tes had­já­ra­to­kat…

Gon­dot okoz az, hogy en­nek a tiszt­vi­se­lő­nek még csak a tel­jes ne­vét se is­mer­jük. El­ső ne­ve azt árul­ja el csu­pán, hogy a pont­hu­szi nem­zet­ség­ből va­ló volt. A Pi­lá­tus ne­vet pe­dig egye­sek a kur­ta lán­dzsát je­lö­lő szó­ból ve­ze­tik le; e lán­dzsát ki­ér­de­me­sült ka­to­nák ki­tün­te­té­sül kap­ták. A ne­ve la­ti­nul: pi­lum. De hol a név har­ma­dik tag­ja? Min­den tisz­tes­sé­ges ró­mai pol­gár­nak há­rom szó­ból állt a ne­ve.

Az sem vet rá jó fényt, hogy sok jót nem örö­kí­tet­tek ránk ró­la a kor­tár­sai: nem volt jó hí­re. Egyik zsi­dó fi­lo­zó­fus sze­rint, aki sze­mé­lye­sen is ta­lál­ko­zott ve­le, gát­lás­ta­lan és hajt­ha­tat­lan ha­tal­mas­ko­dó volt. Ha csak te­het­te, vé­rig sér­tet­te a zsi­dók val­lá­si ér­zel­me­it, meg is lop­ta őket, le­mé­szá­rol­ta­tott sa­má­ri­a­i­a­kat, tö­me­gé­vel fe­szít­te­tett meg lá­za­dó­kat. Még Lu­kács evan­gé­lis­ta is em­lít egy szé­gyen­tel­jes ese­tet, ami­kor ga­li­le­a­i­ak „vé­rét Pi­lá­tus az ál­do­za­tu­ké­val ele­gyí­tet­te” (Lk 13,1). Mind­ezek is­me­re­té­ben te­hát most már nem úgy kell kér­dez­nünk, hogy mi­ként ke­rült be­le a hit­val­lás­ba, ha­nem úgy: mi­ért? Né­hány nyo­mós oka le­he­tett en­nek.

Pi­lá­tus ta­lál­ko­zott Jé­zus­sal. Sa­ját sze­mé­vel lát­ta őt. Sú­lyos vá­dak­kal ter­hel­ten von­szol­ták elé­be. Lát­ta őt, mint az el­fo­got­tat, a ki­szol­gál­ta­tot­tat, a meg­kín­zot­tat. És lát­ta őt, mint aki szin­te né­mán tűr­te sor­sát. Nem lá­za­do­zott Is­te­ne el­len, „mi­kor gya­láz­ták, nem vi­szo­noz­ta a gya­lá­zást, ami­kor szen­ve­dett, nem fe­nye­ge­tő­zött…” (1Pt 2,23). Ha Pi­lá­tus zsi­dó lett vol­na, biz­to­san eszé­be ju­tott vol­na az is­mert pró­fé­tai jö­ven­dö­lés az Is­ten Szol­gá­já­ról: „Ami­kor kí­noz­ták, alá­za­tos ma­radt… Mint a bá­rány, ha vá­gó­híd­ra vi­szik… ő sem nyi­tot­ta ki szá­ját…” (Ézs 53,7).

Ró­ma­i­ként er­ről nem tud­ha­tott, de az va­ló­szí­nű­leg fel­tűnt ne­ki, hogy míg ő tö­me­ge­ket sze­re­tett el­pusz­tí­ta­ni, itt – egyet­len egy sze­méllyel ta­lál­ta ma­gát szem­be. Jól meg is néz­het­te ma­gá­nak ezt az elé­je ho­zot­tat. Ta­nács­ta­lan­sá­gá­ban ide-oda fut­ko­sott a bí­rói szék­nek ne­ve­zett Gab­bata-kő és He­ró­des pa­lo­tá­ja kö­zött, ahol a Jé­zus meg­fe­szí­té­sét kö­ve­te­lő tö­meg han­gos­ko­dott. S ami­kor tö­vis­ko­ro­ná­san, bí­bor­pa­lás­to­san még­is­csak ki­ve­zet­te elé­jük Jé­zust, mi­u­tán szin­te ijed­ten ál­lí­tot­ta, hogy bűn­te­len­nek ta­lál­ja a vád­lot­tat, már csak er­re a val­lo­más­ra fu­tot­ta az ere­jé­ből: „Íme, az em­ber!”

Pi­lá­tus az em­bert lát­ja Jé­zus­ban, a ma­ga esen­dő­sé­gé­ben és ki­szol­gál­ta­tott­sá­gá­ban. Az em­be­ri go­nosz­ság mély­sé­gé­be el­süllye­dőt. Aki még a ke­reszt­fán is Is­te­nét kér­de­zi, hogy mi­ért hagy­ta el őt.

Nem vé­let­le­nül ke­rült be­le Pi­lá­tus a hit­val­lás­ba. Pon­to­san tud­juk ró­la, hogy Kr. u. 26 és 36/37 kö­zött volt Cé­zá­reá­ban szé­ke­lő ró­mai fő­tiszt­vi­se­lő. Az ő szol­gá­la­ti ide­jé­re esett te­hát Jé­zus pö­re és meg­fe­szí­té­se. S ez igen fon­tos, hi­szen kü­lön­ben sem­mi más, az idő­pon­tot il­le­tő ada­tunk nem len­ne az ese­mény iga­zo­lá­sá­ra. 1961 óta pe­dig ré­gé­sze­ti bi­zo­nyí­té­kunk is van: Cé­zá­reá­ban olasz ku­ta­tók ta­lál­ták meg azt a kő­da­ra­bot, amely­be Pon­ti­us Pi­la­tus­nak és csá­szá­rá­nak, Ti­be­ri­us­nak a ne­ve van be­vés­ve. Más­részt a ne­vé­nek ilyen szor­gos meg­őr­zé­se azt is biz­to­sí­tot­ta, hogy Jé­zus pö­re és ha­lá­la nem ma­radt va­la­mi je­len­ték­te­len, vi­dé­ki ese­mény, ha­nem olyan­ná vált, amely még a nagy Ró­mai Bi­ro­dal­mat is érin­tet­te. Jé­zus ügye már itt „vi­lág­tör­té­ne­ti ese­mény” lett, és ahogy Pi­lá­tus ne­ve so­ha ki nem ke­rül­het a ke­resz­tény hit­val­lás­ból, úgy ma­rad örök­ké igaz, amit az evan­gé­li­um ta­nú­sít: „És az Ige meg­je­lent és kö­zöt­tünk ütöt­te föl sá­to­rát….” (Jn 1,14)

Egyéb­ként szó­fu­kar még az evan­gé­li­um is, ami Pi­lá­tust il­le­ti. Ta­lán ezért is köl­töt­tek hoz­zá olyan so­kat és szí­ne­set a Bib­li­án kí­vü­li iro­da­lom­ban. Szám­ta­lan­szor ál­lí­tot­ták, hogy Jé­zus ki­hall­ga­tá­sa tel­je­sen meg­vál­toz­tat­ta, sőt ke­resz­ténnyé tet­te őt. Egye­sek még fe­le­sé­gé­nek a ne­vét is tud­ni vél­ték: Cla­u­dia Prok­la ő, aki nem­csak hogy Jé­zus kö­ve­tő­je lett, de a gö­rög egy­ház min­den év ok­tó­ber 27-én Szent Prok­la­ként ün­nep­li is őt.

Evan­gé­li­u­ma­ink azon­ban két en­nél sok­kal fon­to­sabb moz­za­na­tot örö­kí­tet­tek meg Pi­lá­tus szen­ve­dés­tör­té­net­be­li sze­rep­lé­sé­ről. Nagy te­her­ként he­lyez­te min­den nem­ze­dék szí­vé­re azt a kér­dést, amely­re köz­vet­le­nül nem ka­pott fe­le­le­tet: Mi az igaz­ság?

Pi­lá­tus a kér­dést za­va­rá­ban ve­tet­te fel és ta­lán ki­té­rő­leg is. Hi­szen Jé­zus már be­szélt ko­ráb­ban is ar­ról, hogy Ke­resz­te­lő bi­zony­sá­got tett az igaz­ság­ról (Jn 5,33). De Pi­lá­tus kér­de­zé­se előtt is vi­lá­go­san szólt: „…én azért jöt­tem a vi­lág­ba, hogy bi­zony­sá­got te­gyek az igaz­ság­ról: min­den­ki, aki az igaz­ság­ból va­ló, hall­gat az én szóm­ra.” (Jn 18,37) S ez a kül­de­té­se nem e vi­lá­gi ha­tal­mas­sá­gok­tól, ha­nem túl­nan­ról, az­az Is­ten­től va­ló. Ben­ne van je­len az is­te­ni üze­net. Pi­lá­tus­nak vi­gyáz­nia kel­le­ne, ne­hogy ez­zel az is­te­ni vi­lág­gal ke­rül­jön össze­üt­kö­zés­be. Ta­lán va­la­mit meg­sej­tett eb­ből a sváj­ci Dür­ren­matt, aki­nek Pi­lá­tus cí­mű drá­má­já­ban a fő­sze­rep­lő szá­má­ra Jé­zus a vég­ső dön­tés nagy alak­ja. Raj­ta le­het tá­jé­ko­zód­ni, de el is le­het buk­ni. Pi­lá­tus az utób­bi ál­do­za­ta lett.

Egy­be­hang­zó­an ta­nú­sít­ják evan­gé­li­u­ma­ink, hogy Pi­lá­tus – az ál­lam­ha­ta­lom kép­vi­se­lő­je­ként – po­li­ti­kai sík­ra igye­ke­zett te­rel­ni Jé­zus ügyét. Ért­he­tő mó­don. El­vég­re úgy­sem is­mer­te ki ma­gát a zsi­dó mes­si­á­si vá­ra­dal­mak sű­rű­jé­ben. Va­ló­szí­nű­leg ezt a vád­sze­le­tet szí­ve­sen kap­csol­ta vol­na ki a ki­hall­ga­tás­nál. Jé­zus zsi­dó vá­do­ló­i­nak sem kel­lett so­kat ma­gya­ráz­ni, hogy val­lá­si, vi­tás kér­dé­se­ik­kel so­kat nem ér­nek el a ró­ma­i­nál. Jól jött te­hát az al­ka­lom a szín­val­la­tó kér­dés­re: „Te vagy a zsi­dók ki­rá­lya?” Már csak azért is, mert ez az em­ber egész Ga­li­le­át és a Jor­dán vi­dé­két ál­lan­dó­an az Is­ten Ki­rály­sá­gá­ról szó­ló ta­ní­tás­sal hoz­ta láz­ba. A ha­ta­lom em­be­re csá­szá­rá­nak volt szol­ga­i­an en­ge­del­mes­ke­dő alatt­va­ló­ja, aki min­den hó­dí­tás al­kal­má­val el­űz­te vagy meg­öl­te a he­lyi ki­rá­lyo­kat. Már csak ter­mé­sze­tes, hogy itt he­gyez­te Pi­lá­tus a fü­lét.

Éles sze­mű ku­ta­tók fe­dez­ték fel, hogy Jé­zus so­ha nem volt haj­lan­dó vá­la­szol­ni, ha az ő ki­rály­sá­ga fe­lől fag­gat­ták. Ki­vé­telt ké­pez Ka­ja­fás és Pi­lá­tus. Ők ket­ten kép­vi­sel­ték hi­va­ta­lo­san az ak­ko­ri idők val­lá­si és pol­gá­ri ha­tal­mát. Há­lá­sak va­gyunk má­ig is Pi­lá­tus­nak ezért a kér­dé­sé­ért, mert Jé­zus vi­lá­gos vá­laszt adott mind­két ha­tal­mas­ság­nak. Ka­ja­fás­nak ér­té­sé­re ad­ta, hogy az ő ki­rály­sá­ga más, mint ami­re az gon­dolt. Pi­lá­tus­ról pe­dig tud­ja, hogy csak amat­tól vet­te a kí­ván­csis­ko­dó kér­dést. Pe­dig a hely­tar­tó sej­ti, hogy ez a meg­gyö­tört, meg­kín­zott ga­li­le­ai nem le­het ve­szé­lyes ve­tély­tár­sa a ró­mai csá­szár­nak, el­len­fe­le pe­dig egy­ál­ta­lán nem. Az igaz­ság és a ha­ta­lom nemigen fér­nek meg egy­más­sal! Ha­zu­dik, aki a ha­ta­lom igaz­sá­gá­ról akar­ja meg­győz­ni a vi­lá­got.

Pi­lá­tus is el­mond­hat­ta vol­na az apos­to­li bi­zony­ság­té­telt: „Ami kez­det­től fog­va volt, amit hal­lot­tunk, amit sze­münk­kel lát­tunk, amit meg­fi­gyel­tünk, amit ke­zünk­kel is meg­ta­pin­tot­tunk, azt hir­det­jük az élet igé­jé­ről.” (1Jn 1,1) Nem baj azért, ha be­le­ke­rült a Cre­dó­ba, a mi hit­val­lá­sunk­ba. Ta­nú ő, ha nem is a leg­sze­ren­csé­sebb.

Gé­mes Ist­ván

::Nyomtatható változat::