Úti-tár­sal­gó

Hozzászólás a cikkhez

Ha Svájc ne­vét hall­juk, egye­sek a cso­ko­lá­dé­ra, má­sok eset­leg Tell Vil­mos­ra, a ban­kok­ra vagy a hí­re­sen pon­tos sváj­ci órák­ra gon­dol­nak. Az al­pe­si or­szág em­lí­té­se sok­fé­le asszo­ci­á­ci­ó­ra ad le­he­tő­sé­get, az azon­ban bi­zo­nyá­ra ke­ve­sek­nek jut eszé­be, hogy eb­ben az or­szág­ban nagy­szá­mú ma­gyar anya­nyel­vű em­ber él. Ha ab­ból a szo­cio­ló­gi­a­i­lag el­fo­ga­dott tény­ből in­du­lunk ki, hogy az em­ber iden­ti­tá­sá­nak két fő pil­lé­re az anya­nyelv és a val­lás, ak­kor ta­lán azt sem té­ve­dés fel­té­te­lez­nünk, hogy eb­ben az or­szág­ban is sok olyan hon­fi­tár­sunk él, aki­nek igé­nye, hogy egy lel­ki ve­ze­tő se­gít­sé­gé­vel e két fő pil­lér össze­kap­cso­lód­jon. Az aláb­bi­ak­ban egy ilyen ket­tős funk­ci­ót tel­je­sí­tő „lel­ki em­ber­rel” be­szél­get­tünk.

– Ma­gyar­or­szá­gon vé­ge­zett re­for­má­tus lel­ki­pász­tor­ként ho­gyan lett a sváj­ci ma­gyar pro­tes­tán­sok lel­ki ve­ze­tő­je?

– Ami­kor re­gé­nyes élet­raj­zo­kat ol­vas az em­ber, gyak­ran eszé­be jut, mennyi min­den be­le­fér egy em­ber éle­té­be, mi­lyen uta­kat tud va­la­ki be­jár­ni, mi­lyen tá­vol­sá­go­kat tud át­fog­ni, a szó­nak nem csak föld­raj­zi, de kul­tu­rá­lis és lel­ki ér­tel­mé­ben is. Ha be­le­gon­do­lok ab­ba, hogy egy nem túl nagy aba­ú­ji fa­lu re­for­má­tus gyü­le­ke­ze­té­ből in­dul­tam, ahol a lá­tó­kö­rünk sem lel­ki, sem más ér­te­lem­ben nem volt túl szé­les, ak­kor csak há­lát tu­dok ad­ni Is­ten­nek, hogy ed­dig meg­en­ge­dett ne­kem egy olyan élet­utat, amely­nek egyik leg­fon­to­sabb jel­lem­ző­je­ként ép­pen a lá­tó­ha­tár ki­tá­gu­lá­sát tar­tom.

A mis­kol­ci kö­zép­is­ko­lás évek után Deb­re­cen­be ve­ze­tett az utam, ahol a szo­ci­a­lis­ta rend­szer utol­só éve­i­nek ver­gő­dé­se mel­lett meg­él­het­tem a rend­szer­vál­tás el­ső éve­i­nek va­jú­dá­sa­it is. A teo­ló­gi­án is egy­szer­re volt je­len ez a két­faj­ta gon­dol­ko­dás. Vol­tak ré­gi vá­gá­sú, rend­szer­hű ta­ná­ra­im, és vol­tak olya­nok, akik min­dig igye­kez­tek ar­ra em­lé­kez­tet­ni min­ket, hogy a po­li­ti­kai rend­sze­rek csak ku­lisszák, de ezek mö­gött ott van az a nagy Ren­de­ző, aki­vel ne­künk iga­zán dol­gunk van. Deb­re­cen – bár so­kat har­col­tam ve­le a ma­gam mód­ján – szin­tén egész élet­re meg­ha­tá­ro­zó is­ko­la ma­rad.

Az utá­na kö­vet­ke­ző idő­szak is a ta­pasz­ta­lás és a szol­gá­lat je­gyé­ben telt. Csak na­gyon váz­la­to­san a szol­gá­la­ti he­lye­im: Vol­tam ven­dég­lel­kész egy évig az ak­kor ép­pen új­já­szer­ve­ző­dő Kár­pát­al­jai Re­for­má­tus Egy­ház­ban. Ösz­tön­dí­jas le­het­tem Mün­chen­ben. Ti­sza­új­vá­ro­si és aba­ú­ji meg­bí­za­tá­sok után hat évig egye­te­mi lel­kész Deb­re­cen­ben. Egy Ame­ri­ká­ban töl­tött ön­kén­tes év után egy re­for­má­tus rá­dió egy­há­zi mű­so­ra­it szer­keszt­het­tem Mis­kol­con. Ott ta­lál­koz­tam a sváj­ci test­vé­rek pá­lyá­za­tá­val, akik lel­készt ke­res­tek, és mi­vel én már köz­ben ma­gam is új­ra vágy­tam a gyü­le­ke­ze­ti szol­gá­lat­ra, így a két szán­dék ta­lál­ko­zott, és – em­be­ri­leg néz­ve – „meg­vá­lasz­tá­som­hoz ve­ze­tett”.

– Az el­múlt idő­szak­ban mi­lyen ta­pasz­ta­la­to­kat gyűj­tött a sváj­ci ma­gyar pro­tes­tán­sok kö­ré­ben vég­zett szol­gá­la­ta alatt?

– Né­met­or­szá­gi és ame­ri­kai ma­gyar kö­zös­sé­gek­ben gyü­le­ke­ze­ti tag­ként vagy lá­to­ga­tó­ként szer­zett ta­pasz­ta­la­tok után úgy gon­dol­tam, nagy kü­lönb­ség itt sem le­het majd. Va­ló­ban van­nak olyan te­rü­le­tek, ahol a gon­dol­ko­dás na­gyon ha­son­ló. Ha­son­ló az igény az ige ma­gyar nyel­ven va­ló hall­ga­tá­sá­ra. A kö­zös­ség ápo­lá­sá­ra. Ugyan­így kö­zö­sek a fé­lel­mek az el­fo­gyás­tól. A pon­tos és tu­da­tos ön­meg­ha­tá­ro­zás hi­á­nyából fa­ka­dó fé­lel­mek. Mi a dol­gunk, mi­ért va­gyunk itt, mit bí­zott ránk Is­ten szór­vány­ban élő ma­gyar pro­tes­tán­sok­ként? Eze­ket kö­zös po­zi­tí­vu­mok­nak, il­let­ve hi­á­nyos­sá­gok­nak tar­tom.

Ami itt na­gyon kü­lön­bö­zik az ed­dig meg­is­mert mo­del­lek­től, az a pro­tes­tán­sok­nak az a sa­já­tos „öku­me­ni­kus” szer­ve­ző­dé­se. Szö­vet­sé­günk­höz tar­toz­nak ugyan­úgy a re­for­má­tu­sok és az evan­gé­li­ku­sok, mint a ma­gyar bap­tis­ták és az uni­tá­ri­u­sok is. Ilyen át­fo­gó, mond­hat­nánk, „pro­tes­táns mak­ro­ö­ku­me­né­vel” ed­di­gi szol­gá­la­tom alatt se­hol sem ta­lál­koz­tam. Az Ame­ri­ká­ban ta­pasz­tal­tak­tól pe­dig ab­ban tér­nek el az it­te­ni­ek, hogy míg ott az egy­há­zi kö­zös­sé­gek tel­je­sen ön­fenn­tar­tó­ak, ad­dig itt mi ez ide­ig még él­vez­zük a kan­to­ná­lis egy­há­zak anya­gi tá­mo­ga­tá­sát. Hogy ez akár egy­faj­ta el­ké­nyel­me­se­dés­hez is ve­zet­het, az már az érem­nek a má­sik ol­da­la… – Ho­gyan de­fi­ni­ál­ná a di­asz­pó­ra­lét lé­nye­gét? Mit gon­dol, me­lyek azok a pon­tok, ame­lyek az anya­or­szág­hoz ké­pest má­sok, és me­lyek azok, ame­lyek­kel egy anya­or­szág­ban élő nem szem­be­sül?

– Sze­rin­tem na­gyon fon­tos, hogy át­fo­gó ön­meg­ha­tá­ro­zást tud­junk ta­lál­ni. Nem tu­do­má­nyos ekk­lé­zi­asz­ti­kai le­írás­ra gon­do­lok itt, ha­nem sok­kal in­kább gya­kor­la­ti­ra. An­nak tu­do­má­sul vé­te­lé­re, hogy na­gyon sok­fé­le di­asz­pó­ra­lét, sok­fé­le szét­szó­ra­tás, ki­sebb­sé­gi hely­zet van je­len az egy­ház éle­té­ben. Ami­kor le­szű­kí­tünk, az szin­te min­dig má­sok aka­rat­lan ki­zá­rá­sá­hoz ve­zet. Gyak­ran ilyen le­szű­kí­tést tük­röz egy-egy di­asz­pó­ra­gyü­le­ke­ze­tünk szo­cio­ló­gi­ai össze­té­te­le, ami­kor egy adott kor­cso­port vagy emig­ráns­hul­lám – „ré­gi ame­ri­ká­sok”, 45-ösök, 56-osok, er­dé­lyi me­ne­kül­tek és így to­vább – ad­ja az adott gyü­le­ke­zet ge­rin­cét, ha­tá­roz­za meg fő szí­nét.

Egy anya­or­szág­be­li is sok­fé­le „ál­dá­sá­val” szem­be­sül­het a ki­sebb­sé­gi lét­nek, de ami­vel ta­lán ott­hon ke­vés­bé le­het ta­lál­koz­ni, az az, hogy csak rö­vid táv­ra tu­dunk ter­vez­ni. Ezt itt ép­pen a na­gyobb struk­tú­rák­tól va­ló füg­gé­sünk ered­mé­nye­zi. Nin­cse­nek ön­ál­ló épü­le­te­ink, kö­zös­sé­gi te­re­ink, és je­len­le­gi ál­la­po­tunk­ban nem va­gyunk ké­pe­sek az ön­fenn­tar­tás­ra. Ne­kem sze­mély sze­rint ne­héz meg­él­ni azt, hogy egy kö­zös­ség meg­ma­ra­dá­sa em­be­ri­leg is raj­ta kí­vül ál­ló té­nye­ző­kön mú­lik.

– Mi­lyen ter­vei van­nak a gyü­le­ke­zet jö­vő­jé­re néz­ve? Mi­lyen spe­ci­á­lis esz­kö­zök­kel kép­ze­li el a gyü­le­ke­zet to­váb­bi épí­té­sét?

– A vá­lasz­ban kap­cso­lód­nék az elő­ző­leg fel­ve­tett gon­do­lat­hoz. Az én jö­vőm és a gyü­le­ke­zet jö­vő­je – megint csak ezt a szót tu­dom hasz­nál­ni, hogy em­be­ri­leg – a jö­vő év vé­gé­ig kap­cso­ló­dik össze. Igen fon­tos­nak tar­ta­nám, hogy va­la­mi mó­don ab­ba az irány­ba tud­junk fej­lőd­ni, hogy a kö­zös­ség hosszabb táv­ra tervezhessen, akár sze­mé­lyi, akár anya­gi ol­da­lát te­kint­ve a kér­dés­nek. Tu­dom, ez nem hang­zik túl lel­ki mó­don, de fél­éves ter­mi­nu­sok­kal – van, ahol fél­éven­ként hosszab­bít­ják a temp­lom­hasz­ná­la­tunk le­he­tő­sé­gét –, az eset­le­ges meg­szün­te­tés le­he­tő­sé­ge da­mok­lé­szi kard­já­nak szün­te­len fe­let­tünk le­beg­te­té­sé­vel, ki nem mon­dott, de anél­kül is ránk eresz­ke­dő bal­jós ár­nyak­kal ne­héz jö­vőt ter­vez­ni.

Ed­di­gi lá­tá­som alap­ján igen fon­tos­nak tar­ta­nám az ener­gi­ák­nak a há­rom na­gyobb vá­ros­ra va­ló kon­cent­rá­lá­sát, a ber­ni, bá­ze­li és min­de­nek­előtt a zü­ri­chi gyü­le­ke­ze­tek – akár ma­gyar­or­szá­gi test­vér­egy­há­za­ink se­gít­sé­gé­vel tör­té­nő – meg­erő­sí­té­sét. Kap­cso­ló­dik ez ah­hoz a gon­do­la­tom­hoz, hogy a di­asz­pó­ra is moz­gás­ban van. Nem le­het egy kor­osz­tály­ra kor­lá­toz­ni a mun­kát. Akik ma a Svájc­ban élő ma­gya­rok zö­mét ad­ják, azok a csu­pán né­hány év­re ide­ér­ke­ző di­á­kok, ku­ta­tók és ven­dég­mun­ká­sok. A meg­ma­ra­dá­sunk és a ma­gyar mun­ka fo­lya­ma­tos­sá­gá­nak egyik alap­kér­dé­se az, el tud­juk-e ér­ni eze­ket a ré­te­ge­ket, il­let­ve ne­kik van-e igé­nyük ar­ra, hogy be­kap­cso­lód­ja­nak az it­te­ni ma­gyar nyel­vű pro­tes­táns élet­be. Ezt az igényt vi­szont ott­hon­ról kell hoz­ni­uk.

Szűcs Pet­ra

::Nyomtatható változat::