Ifjú kora, tanulóévei

Életrajzának megírásában legbecsesebb forrásul élete utolsó éveiben írt, de sajnos, be nem fejezett s kéziratban ránk maradt emlékirata. Székács József Orosházán született 1809. február 2-án. Dédatyja Liptó megyéből költözött Orosházára s nevét még "Szekács"-nak írta, de már nagyatyja a magyarosabb "Székács"-csal cserélte fel. Atyja, János, becsületes, szegény tímármester volt, anyja Pintér Éva, Összesen hét test vére volt, öt leány és két fiú1. A nyolc gyermek gondos felnevelése nem kis munkát adott a szerető szülőknek s bizony azoknak is segédkezniük kellett az ő fárasztó munkájukban. A "kis Jóska" azonban, amint tanulótársai nevezték - a testi munka helyett szívesebben olvasgatott, vagy mesélgetett testvéreinek, amiért atyja őt nem egyszer megdorgálta; annál nagyobb szorgalmat tanúsított az iskolában, ahol figyelmes magaviseletével, könnyed felfogásával és bátorságával csakhamar kitűnt társai közül. A szülő és családi körben az igaz vallásosság s derült kedélyesség tanyázott, a munkában kifáradt szülők a legfőbb örömüknek tartották, ha pihenés közben és esténkint kikérdezhették gyermekeiket az iskolában és a templomban tanultak és hallottakról, s velük a bibliát olvashatták. De bár a szülők örömmel és büszkeséggel nézték legidősebb fiúk haladását, még gondolni sem mertek volna arra, hogy felsőbb iskolában is taníttassák, mert szerény anyagi viszonyaik nem engedték. (De meg nem is volt olyan általános a múlt század első tizedeiben a gimnáziumokba való özönlés, mint ma. A 9 - 10,000 lakossal bíró Orosházáról Székáccsal egy időben csupán hárman iratkoztak be a gimnáziumba.) Azért hát atyja 1819 őszén Tót-Komlósra vitte tót szóra, jó hasznát veszi, gondolta magában az előrelátó apa, ha tímármester lesz belőle. Mi is lenne más szegény embernek, szegény tímárnak szegény fiából? Ámde ember tervez, Isten végez. A kis fiúnak nemsokára haza kellett jönnie Tót-Komlósról, Raksányi rektor uram ugyanis vele akarta elmondatni a vizsgálati beköszöntőt, mert harmadfélszáz tanítványa között egyet sem talált, ki olyan szépen tudta volna azt elmondani, mint a kis Székács. Haza is jött, el is mondta szüleinek, tanítójának, de leginkább a jószívű Szigethy János tisztelendő úr őszinte örömére, mert hát tervei voltak a derék lelkésznek az egyszerű tímármester fiával; jól ismerte őt, hiszen sokszor hallotta okos feleleteit a templomban, a katekizáció alkalmával s az iskolában a vizsgálatokon. Felismerte benne az istenadta talentumokat s érezte, hogy bűn volna elásva hagyni azokat. Minden tekintélyét s rábeszélő képességét latba vetette atyjánál, hogy taníttassa fiát, de a szegény atya könnyekig megindulva nem mondhatott mást, minthogy: nem bírom, nem tehetem. Édesanyja is igyekezett rábeszélni férjét, de neki is bele kellett nyugodnia a változhatatlanba, mert férje úgy határozott, hogy fiát Gyulára viszi tímárinasnak. El. is vitte, de nem jutott kocsijával csak a falu végéig, mert szemközt jött velük éppen az isteni gondviselés küldte Szigethy, ki látta, hogy ettől az órától függ a gyermek egész jövője s azért teljes erővel és szívének minden melegségével igyekezett megindítani és meggyőzni az apát. Székács János szeretett papja lelkes és jóindulatú szavainak nem tudott ellenállni, s visszafordította a kocsit. Másnap, pedig végleg elhatározta, miután Szigethy tisztelendő úrral meghányta-vetette a dolgot, hogy fiát Mezőberénybe küldi tanulónak. Nagy könnyebbségére szolgált, hogy az őt épp ekkor véletlenből meglátogató rokona, egy Spiesz nevű jómódú csapláros, csupa rokoni szeretetből magára vállalta fia gondozását. Így került Székács Mezőberénybe, hol 1820. október 20-án be is iratkozott a gimnáziumba donatistának. A kis Székácsban nem csalatkoztak jóakarói és pártfogói, mert a gimnázium egyik legjobb tanulója lett s szorgalmával, nemes jellemével teljes mértékben kiérdemelte tanárai szeretetét és elismerését, úgy hogy a donatusban csak egy évet, a syntaxisban szintén csak egyet töltvén, a gimnáziumot nyolc helyett, hat év alatt végezte el. Az első évben az említett Spiesz nevű rokonánál lakott, a következő három évben egy özvegy nagynénjénél, míg az utolsó két évet, mint Ruttkay József abonyi postamester és földbirtokos fiainak nevelője töltötte el, szabad lakást és hat forintot kapván havonkint fáradozásaiért. Így a Gondviselés maga gondoskodott, hogy mentve legyen a legnagyobb nélkülözésektől. Elfoglaltsága mellett nem feledkezett meg önmagának a képzéséről sem, kitűnően megtanulta a latin nyelvet, ami a mezőberényi gimnáziumnak ekkor, mondhatni, egyetlen célja volt. Élvezettel olvasta Horatiust, Ovidiust, általában a latin klasszikusokat, sőt a klasszikus metrumokban maga is verselgetett poéta és rhetor korában Benka Ádám vezetése alatt. A magyar irodalmat ekkor még nem tanították az iskolában, s így Székács is csupán jóakarói révén ismerkedett meg azzal magánúton. Ugyanis az új orosházi lelkész, Mikolay István, a szünidőkben megismertette a törekvő ifjút a magyar irodalom akkori állapotával, s különösen felhívta figyelmét az orthologusok és neológusok irodalmi harcára, míg neje a német nyelvben oktatta őt. Székács nagy örömmel is olvasta Helmeczy értekezését és Berzsenyi költeményeit, melyek az ő költészetére is nagy hatással voltak. Sokat köszönhetett az ifjú Székács a magyar irodalom megismerése körül még Bodroghy Pap Dánielnek, Mezőberény derék jegyzőjének, ki a formában is nemzeti költőkkel, Csokonaival, Dajkával s a két Kisfaludyval ismertette meg. Ez úton pótolta tehát mindazt, mit az iskola e téren nem nyújtott. "Ez volt az első mozzanat, mely a tehetséges ifjút a nemzeti ébredés nagy munkájához csatolta; lelke szikrát kapván a hazafias szellemtől, mely nevezett nagy íróinkat ihlette, azon túl élte fogytáig nem szűnt meg lángolni a nemzeti ügyért," mondja egyik méltatója, Ballagi Mór.

A hat év leteltével Bodroghy és Szigethy biztatására Sopronba indult, mint ahol kevesebb küzdelemmel tarthatja fenn magát, mint másutt. Ez útjában a nemesszívű Bodroghy 100 váltóforinttal segítette, Szigethy pedig sógora, Ihász Imre fia, Rudolf mellé ajánlotta, míg a békési esperes, Machala egykori iskolatársa, Kis János szuperintendens jóakaró párt fogásába ajánlotta. Székács 1826. augusztus 14-én búcsúzott el szüleitől, Csongrádig édesatyja is elkísérte, nehezen vett búcsút testvéreitől és édesanyjától odahaza, de itt még nem sírt, jóllehet édesanyjától való búcsúzása oly mély nyomokat hagyott lelkében, hogy mintegy félszáz év mulya is megéneklésére késztette az el nem múló emlékezet. ("Anyám búcsú- szava".) De midőn Csongrádon édesatyja és jó rokona, Vági Mihály elvált tőle, nem türtőzhette tovább könnyeit. "Örültem, hogy emberek nem látták siralmamat, csakis azon Isten, kiben mindig bíztam, s aki tudója volt, hogy siralmam szívből fakadt."

Szerencsésen megérkezve Sopronba, elsősorban is Szigethy ajánlólevelével Ihász Imrénél mutatkozott be, ki zárkózott természeténél fogva kevésbé jó benyomást tett az ifjú Székácsra, mint áldott jóságú neje, ki anyai jósággal fogadta. Ihász elfogadta őt instruktornak, fiával, Rudolffal naponkint két óráig, s ennek unokatestvéreivel szintén két óráig kellett foglalkoznia, amiért teljes ellátást kapott s Ihászné szívességéből egy kis szobácskát egy festékmázolónál. Minthogy pénzbeli díjazás nem járt az instruktorkodással, még egy tanítványt vállalt. Kondícióit lelkiismeretesen töltötte be, s ami ideje a napi kilenc órai elfoglaltsága után még maradt, tanulmányainak szentelte. A fiatal Székács fejlődésére nagy hatást gyakorolt az akkor írói pályájának delelő pontján állott Kis János szuperintendens, akinek Sopronban legtöbbet köszönhetett s kinek házánál a legszívesebben, töltötte el szombat és vasárnap délutáni szabad idejét. Az ő körében megtanult franciául, ugyancsak itt kezdett fejlődni szónoki képessége is. Naplójában érdekesen beszéli el, mint gyakoroltatta őt Kis János az egyházi beszédek rögtönzésében. Nagy elfoglaltsága dacára a három évben a logikai, filozófiai és teológiai osztályt a legkitűnőbb sikerrel végezte el. A tanítás nyelve ekkor még a latin; ez pedig Székácsnak oly erős oldala volt, hogy házi feladatait versben szokta kidolgozni, szorgalma elismeréséül tanárai minden évben kitüntették egy-egy jutalommal. A legnagyobb öröme azonban mégis az volt, hogy fenn tudta tartani magát a saját erejéből. Bár a soproni líceumban, mint azon időben általában a gimnáziumokban, a latin nyelv és szellem volt az uralkodó, nem feledkezett meg a magyar nemzeti géniusz ápolásáról sem, Sőt a líceum kebelében fennálló s Kiss János által alapított "Magyar Társaság" az ifjakat önálló nemzeti irányú szellemi munkálkodásra is serkentette. Székács e körnek először "időre", később "munkás" tagja lett s szép verseivel csakhamar jó névre tett szert a kör tagjai előtt. Legsikerültebb ifjúkori versei; Az árva, A menyegző, A sebesült hős, Idvezítőnk a keresztfán. A műfordítással is Sopronban próbálkozott meg először, fordításait a "Magyar Társaság" ülésein olvasta fel, de még nyomtatásban nem jelent meg közülük egy sem. Nyomtatásban "Benka halálára" című verse látott először napvilágot a Koszorúban 1830-ban, majdnem egy időben jelent meg ezzel a "Költő" című daktilusokban írott verse az Aurórában. Innen vészi kezdetét az ő dicsőséges írói pályája. Bevégezvén Sopronban tanulmányait, Besztercebányán Lovich Ádám szuperintendens előtt kitűnő sikerrel letette a lelkészi vizsgálatot. Nagy örömmel indult innen most már haza, hogy karjaiba zárhassa háromévi távollét után rég nem látott szüleit s test véreit. "Az első napok a háromévi távollét után áradozó öröm közt teltek el szeretett szüleim házánál, de nemsokára felmerült a kérdés: no most már mihez fogsz? Arról, hogy külföldre menjek, szó sem lehetett, mert ehhez nem volt pénz. A válasz tehát pedagógia vállalása volt, mely a külföldre menetel feltételeit majdan biztosítaná." Írja emlékiratában Mikolaynak, a róla szintén atyailag gondoskodó orosházi lelkésznek gondoskodása folytán csakugyan jutott egy kitűnő nevelői álláshoz. Ugyanis Rudnai Nicolits Jánosné született Kevermesi Tököly Lujza, egy gazdag szerb földbirtokos özvegye fogadta fel Péter fia mellé nevelőül 400 forint fizetéssel.