Választék
Protestáns Honlap
Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia
Eperjes (Prešov, Eperies Sk)
Székács József
Székács emlékkönyv
Külföldön
         Rovatok
Egyházak
Intézmények
Mérföldkövek
Panteon
Szellemi központok
Művészetek
Aktualitások

Külföldön

Előkészületeinek odakint nagy hasznát is vette: "meglehetős szorgalommal tanulmányoztam a beutazandó országok történelmét, földirati, statisztikai s egyéb viszonyait s tanúbizonyságot tehetek, hogy ez kellemes gyönyörködtető és igen üdvös gyakorlat". Az egyetemen, mivel még mindig a tanári pályára készült, a klasszika-filológiát és a filozófiát választotta szaktárgyakul, de minthogy számított azon eshetőségre is, hogy pappá kell lennie, Twestennél dogmatikát s Neandernél egyháztörténelme hallgatott. Ellátogatott azonban más tanárok, így a híres jogász Gans, a fizikus és kémikus Mitscherljch előadásaira is. A félév bevégeztével, mint magyar-osztrák alatt valónak, a következő félév megnyitásáig Berlinben kellett volna vesztegelnie, azonban néhány jó ismerőse segítségével sikerült útlevelet szereznie s Hamburgon át tanulságos és élvezetekben gazdag kirándulást tett Londonba, honnan meglátogatta Nyugat- Európa nevezetesebb városait. Majd Lipcsébe ment az egyetemre, ahol 1835. október 9.-től december 15.-ig időzött. Itt tett doktorátust a filozófiából.

Megtakarított pénze azonban fogytán lévén, nagy tudományszomját kielégítetlenül hagyva, haza kellett jönnie ismeretek szerzésében gazdag másfélévi künn időzés után. Hazájába ekkor a Gondviselés vezette lépteit.

         Társoldalak
 
  Bevezetés
Székács József élete és működése
Ifjú kora, tanulóévei
Nevelősködése
A pesti ev. egyház keletkezése és első papja: Székács József
Munkálkodása a szabadságharcig
Székács Landhofban
A budai egyház
Konferenciák
Egyházi koordináció
A szabadságharc közben
Patens küzdelem
Unió
Gyámintézet
Irodalmi munkássága
Befejezés


Protestáns Honlap Felvidék - Csehszlovákia - Szlovákia Eperjes (Prešov, Eperies Sk) Székács József Székács emlékkönyv Külföldön

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster
A Protestáns Honlap Felvidék protestáns múltját bemutató anyagának elkészítését az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatta az IHM/ITP/2/C pályázat keretében.