Befejezés

Az egyházi téren a tudomány és irodalom terén szerzett nagy érdemeit embertársai szeretetükkel és hálájukkal jutalmazták meg. "Méltó a munkás a maga jutalmára" mondja az Írás és ha valaki, úgy Székács megérdemelte az elismerést. Irodalmi munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia 1836-ban levelező, 1873-ban tiszteletbeli tagjává avatta. 1838-ban a Kisfaludy-Társaság vette fel őt tagjai sorába. Az egyházi téren szerzett dús érdemeit maga az egyház ismerte el és jutalmazta meg, mikor először kerületi, utóbb egyetemes jegyzőjévé választotta. A bányai egyházkerület pedig 1860-ban őt találta méltónak a szuperintendensi székre. A jenai egyetem tiszteletbeli theol. doktorrá avatta. Az orosházi kerület pedig 1861-ben hírneves fiát országgyűlési képviselővé választotta.

Közérdemeit a király is elismerte s őt a királyi tanácsosi címmel és a Lipót-rendjellel tüntette ki. Szép kitüntetésben volt része hívei részéről is, mikor a gyülekezet 1862 nov. 23-án mind a maga fennállásának, mind szeretett lelkipásztora hivatalos működésének negyedszázados emlékünnepét ülte meg.

Embertársai elismerését az Isten áldása koronázta, megérte négy fiának derék férfiakká növekedését s két leányának boldog férjhezmenetelét. Élete alkonyát, legidősebb fiának, Gyulának halála szomorította meg, ki távol hazájától, nejének szülőföldén ahol betegségében enyhülést keresett, hunyt el; hamvai a sussexi grófság egyik kies táján, a heathfieldi temetőben nyugosznak.

Mértékletes életmódja miatt életében csak kevés szer volt beteg, azonban 1876. év elejétől kezdve ereje gyengülni kezdett s hanyatlott mindinkább, míg végre ugyanezen év július 29-én az esti órákban az Úr magához vette hű szolgáját... - Halála az egész országban nagy részvétet keltett, koporsóját a koszorúk egész tömege borította el s a nagynevű halottat aug. 1-én óriási gyászoló gyülekezet kisérte ki örök nyugvóhelyére.

Sírja fölé a budapesti magyar gyülekezet diszes emlékkövet állíttatott, melyet 1877 október 31-én leplezték le fényes ünnepség keretében. A felavató beszédet Győry Vilmos mondotta királyok II. 23, 17 ezen szavai felett: "És monda a Király: Micsoda síremlék ez, amelyet látok?" Felelének neki a városbeli férfiak: "Az Isten emberének sírja ez." (Prot. Egyh. és Isk. Lap. 1877. 1402. 1.) Munkánk végére értünk, a meghatározott kereten belül mozogva, Székács József életének és munkásságának minden kisebb mozzanatára ki nem térhettünk, de nem is volt ez célunk. Igyekeztünk oly igazságos képet festeni, úgy személyéről, mint munkásságáról, melyet szemlélve elmondhassa minden az önzetlen s tevékeny munkásságot méltányolni s a puritán jellemet becsülni tudó ember, hogy Székács valóban nagy ember, nagy pap, az ország papja volt. Méltóbb szavakat nem találhatnánk befejezésül azoknál, melyeket ő Sréter János felett mondott: "Mi az emberi nemnek nemesbjeiben halandó volt, azt ritkán találjuk feljegyezve a história lapjain; de az igazságok, az erények, az erkölcsi bámulatos művek, azok örök épségben vonulnak keresztül az emberiség történetén s ezek biztosítják a halhatatlanságot"...

"Székács meghalt; ámde a szelleme el nem enyészik,
Munkájára tekints - s láthatod: ő ma is él!"
/Törteli Lajos/