Konferenciák

A konferenciák létesítése körül kifejtett buzgól kodásáért sokan német pietizmussal vádolták, a vád azonban alaptalan volt, amint azt alább egész vilá gosan látni fogjuk. Székács Schnellernek e tárgyról írt cikkéhez fűzött "utószavában" (Prot. Egyh. és Isk. Lap. 1846. 112. 1) mutat rá a konferenciák céljára és szükségességére. Bármily néven nevezendő gyűlésen nem oly tárgyak kerülnek meg vitatás alá, melyek az egyház javát céloznák s azok, amelyek szőnyegre kerülnek, nem úgy vitatnak meg, mint ahogy azt keresztény testvérektől várni lehetne. Az oka pedig ennek az, hogy a papok nem tesznek eleget kötelességüknek. Az egyes gyülekezeteket a papok gondozzák s így a papokra vannak bízva a kerületek s az egész egyház is, "de nem azért, hogy az egyházon uralkodjanak, hanem hogy a Krisztus egyházának szolgái legyenek". S ha valakinek, úgy éppen az egyház szolgáinak kell tudni, hol van az egyház sebe, mi kíván orvoslást, melyek a teendők és mik a helyes és célszerű eszközök.

De minthogy egy lelkész csak a Saját gyülekezetét fejlesztheti, gyámolíthatja, azért az egész egyház javának munkálásánál egyesülniök, tömörülniök kell az Úr valamennyi szolgáinak s ezt legjobban megtehetik a papi konferenciákon. A konferencián Székács nem oly társulatot ért, mely talán az egy házi társulat mellett vagy ellenében külön társulatot, testületet képezzen s működésével bevágjon az egy házi gyűlések hatáskörébe, hanem oly barátságos összejövetelt, hol az egyházat illető kérdések előzetesen megbeszéltessenek. Így a konferencián meg- hányt-vetett kérdéseket azután az egyházi közgyűlés van hivatva felülbirálni, elfogadni vagy elvetni. Ily konferenciák tartásával elejét lehetne venni azon szomorú állapotnak, mely a gyűléseken uralkodni szokott: zavar, az egyháziak és világiak közötti heves összetűzés mindig onnan származott, hogy egyik fél sem tudta, hogy voltaképen miről is van szó. Az ily huza-vonával pedig mindig annyira eltelik az idő, hogy a legnyomósabb egyházi és iskolai ügyek kerülnek le a napirendről s maradnak elintézetlenül. Ezt mind el lehetne kerülni a konferenciák tartásával, melyeknek még az a haszna is megvolna, hogy a lelkészek ott egymástól igen sokat tanulhatnának s "ignorenciájuk forgácskája egy-egy szálkácska lehasítása által mindenesetre kisebbülni fogna". Mert különben, hogy vezessen vak világtalant? Álljanak tehát a lelkészek össze a lelkek örök javainak előmozdítására.

Különösen ajánlatos a papi konferenciák tartása azért is, hogy azokon a papok, mint nyájaiknak pásztorai azon is tanakodjanak, „hogyan kelljen hivatásuknak megfelelni, a vallásosságnak mind magukban, mind a hívekben felkelteni, mert csak vallásos pap nevelhet vallásos egyházat. (Prot. Egyh. és Isk. Lap. 1846. 323. 1.) Sok a hiba a papok életében, azokat csak a közösség nyesegetheti le szelíden, apostoliasan, nincs se magyar teologia, se magyar tudós teologus, se jó imakönyv vagy agenda, mind e hiányokról a papi konferenciák bizton Segíthetnének, amelyek azonban mindig csak indítványokat vihetnének a gyűlések asztalára, de határozatokat soha, mert a határozathozatal joga az egyházat illeti. Az egyháznak nem félnie kell a konferenciáktól, de örülnie kell azon, hogy papjait egy jobb lélek kezdi áthatni, midőn arról tanakodnak, hogyan lehetne a hívek idei s örök javára legjobban munkálkodniok.

Ezután Székács rendre megcáfolja a konferenciák elleni érveket s mindeneket int a békességre és krisztusi szeretetre. E papi konferenciák több helyen életbe s léptek, hasonlóképen a pedagógiai vitatkozásokra szervezett tanítói összejövetelek is. Sok hasznos és üdvös dolgot meghánytak-vetettek az össze jöveteleken, de hosszú életük nem volt, mert a közöny s a változott viszonyok fennmaradásuk feltételeit gyökerében támadták meg. (A szabadságharc és az azután jövő idő.) Ha korszakos jelentőségük nem is volt ezen konferenciáknak, már csupán létrejöttük is fényes bizonyságot tesz Székács apostoli buzgóságáról s fáradhatatlan munkásságáról, melylyel az egy ház érdekeit szolgálni soha meg nem szünt.

A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 15. számában egy névtelen (—t —y) javaslatot tett közzé, melyben pap- és tanítógyámolda felállítását sürgeti. Székács élére állt a mozgalomnak s szóval, tettel dolgozott is a papi gyámolda érdekében. Hogy nagyobb sikert nem igen érhetett el az erkölcsinél, az nem ő rajta, hanem a közönyösségen és a korviszonyokon mult. Annál nagyobb buzgósággal munkálkodott a fenti mozgalom célját is magában rejtő gyámintézet létesítése körül, amelyről csak későbben lesz szó.