A budai egyház

Székács ezen békéltető, a szeretetben egyesíteni tudó és kiegyenlítő képességét idehaza is fényesen érvényesítette. Egyik legszebb példája ennek a budai egyház érdekében ez időben kifejtett munkássága, amelyről megfeledkeznünk nem szabad annyival is inkább, mert a budai egyház megalapításában elévülhetetlen érdemei vannak. Székácsnak Pestre jöttekor Buda mint leányegyház Pesthez tartozott, a budai hívek lelki gondozásának azonban nagy akadálya volt a távolság s télen a Dunán való átkelés nehézsége, úgy hogy mindez okok kívánatossá tették az anya egyházzá való válást. Buda azonban a maga erejéből anyásítani nem tudta volna magát s ki tudja, meddig kellett volna még várnia, míg a körülmények jobbra fordulnak, ha Mária Dorottya, József főherceg áldott emlékű protestáns édesanyja nem jő segítségére. (Payr Sándor: "Mária Dorottya, József főherceg anyja". Budapest, Luther-Társaság.) A főhercegasszony ugyanis rendszerint Pestre járt ez evangelikus templomba, télen azonban a lelkészek jártak át hozzá kápolnájában istentiszteletet tartani. Egy időben Taubner Károly volt udvari káplánja, azonban Taubnernek csakhamar távoznia kellett s így az a kérdés merült fel, ki legyen az utóda, avagy fenntartassék-e ez állás továbbra is s ezzel együtt udvari kápolnájában tartatni szokott istentisztelet, melyre testvéri szeretettel bebocsájtotta a budai evangelikus híveket is. Székácsot rendkívüli tetterejéért, kiváló egyéni tulajdonságaiért a főhercegasszony mindig nagyrabecsülte s most is ő hozzá fordult tanács ért. Székács azt tanácsolta neki, hogy az udvari kápláni állást ne töltse be újból, de hasson oda. hogy Budán egy önálló egyház alakuljon. E tervnek legyen ő az első kezdeményezője, tegyen 10000 forintos alapítványt, a többit a budai hívek bárhonnan is, bizonyára elő fogják teremteni. A nádorné három napi gondolkodási időt kért. Két nap mulya azonban már magához hivatta Székácsot s átnyujtotta neki a 10000 forintos alapítványról szóló okmányt, melyet azon egy feltételhez kötött, hogy a budai hívek azt válasszák meg papnak, akit ő kíván, s egyúttal Székácsot kérte fel közbenjáróul. Székács azonban szerényen visszautasította a közbenjárást azon megokolással, "hogy a főhercegasszony nemes tette sokat veszítene értékéből, ha azt nem maga teljesítené". A nádorné elfogadta a tanácsot, s maga ajánlotta fel alapítványát a budai egyháznak, amely azt a hozzá fűzött feltétellel együtt készségesen elfogadta. A választás azonban sokáig húzódott, úgy hogy a nádorné, ki ez időben Pozsonyban tartózkodott, 1844 március 24-én levelet intézett Székácshoz s kérte őt: vegye kezébe a választás dolgát, mert a késedelem miatt már aggódik. Székács e feladatra vállalkozott is és sikerült a gyülekezettel tapintatos utánjárás és meg. győző érvelései után a nádorné jelöltjét, Bauhofer György somorjai lelkészt megválasztatnia. A nádorné Alcsuthra jött a választás idejére, a kedvező választás eredménye annyira meghatotta, hogy Székácscsal buzgón imádkozott és hálát adott az Istennek a neki okozott örömért.

Székács ezzel befejezte misszióját, de nemsokára ismét az ő közbenjárása vált szükségessé. Ugyanis a templomépítés körül véleményeltérések támadtak. A nádorné s a lelkész a templomot a Krisztinavárosban szerették volna felépíttetni, azonban a legtekintélyesebb egyháztagok véleménye amellett szólt, hogy a templom a várban építtessék fel, mert ezt kívánta a célszerűség és a protestáns egyház tekintélye is. Nem tudván megegyezni, közvetítőre volt szükség s a budaiak bizalma Székácsban központosult, aki el is vállalta a közbenjárást annyival is inkább, mert az ő véleménye is az volt: "vagy semmi templom sem jelenleg, vagy templom, de csak a várban".

Ugyanezt megírta a nádornénak is, ki a levél elolvasása után, másnap magához hivatta őt s oly hevesen kezdett vele vitatkozni, hogy Székács elbocsáttatását kérte Azonban a főhercegasszony lassankint lecsillapodott s nyugodtan hallgatta végig Székács érvelését s azt el is fogadta, minthogy, amint mondá, a cél szerűség ellen nincs fegyvere. Ily módon tehát sikerült egységes megállapodásra jutni, azonban a terv kivitele elé ismét akadályok gördültek. Nevezetesen, ha a gyülekezet egyik vagy másik telek megvétele felett tárgyalt, a tárgyalás ideje alatt mindig más vette meg s így attól lehetett méltán tartani, hogy a templomot nem lehet felépíteni a telek hiánya miatt. Az éleseszű Székács mindjárt észrevette, hogy oly köröknek keze játszhatik közre a telkek megvásárlásánál, melyeknek nem tetszik, hogy a budai várban protestáns templom épüljön, ám az ő leleményessége csakhamar segített a bajon. Azt tanácsolta ugyanis a nádornénak, hogy „írjon egy bizalmas levelet a felügyelő úrnak, melyben meghagyja neki, hogy senkinek Semmit sem szólva, keressen és vegyen házat a várban, a szerződést kösse meg s ha a vétel befejezett ténnyé vált, akkor írassa azt a gyülekezet nevére”. Az okos tanács meghallgatásra talált s a telek a budai gyülekezet birtokába került. Mikor a nádor meghallotta nejétől Székács tanácsát s az eredményt, azt mondotta néki: "Annyit mondhatok, hogy Székácsnak több esze van a kis ujjában, mint nektek mindnyájatoknak a fejetekben összevéve" Így hatott közre Székács a budai gyülekezet vágyának beteljesülésében s nem lehet tagadni, hogy az eredmény a legnagyobb részben az ő érdeme.

Ezen időközben nem feledkezett meg Székács az egyetemes egyházat érdeklő kérdésekben is tevékenyen munkálkodni. Az egyház és iskola terén számtalan kérdés várt megoldásra és Székács valamenynyihez hozzászólt a közéletben, a gyűléseken és lapjának hasábjain. Tevékenysége az 1846—47. évben különösen három kérdés körül forog, mely "trias" szinte lelkéhez nőtt s ezek voltak: papi és tanítói konferenciák életbeléptetése, a papok és tanítók anyagi helyzetének biztosítása és javítása s végül az egyház- szerkezet olyatén alakítása, hogy az egymástól függetlenül kormányzott kerületek az egész evangelikus egyházat érdeklő ügyekben közösen s egységesen intézkedhessenek.