A szabadságharc közben

Március 12-én jelent meg e cikke, még ekkor nem sejtette, hogy oly közel az idő, amely meghozza a nemzet és a protestáns egyház vágyainak megvalósulását. Ott élt az ország szivében, együtt érzett, lángolt ő is a nemzettel s vele együtt várta a virradatot. Az Új élet első napja nemsokára be is következett, március 15-ike, a "vértelen forradalom napja" volt az, amelynek jelentőségét egész lelkével érezte át. Lapjának homlokán március 19-én e sokatmondó szavak díszlenek: A sajtó szabad. Az első oldalon ódai szárnyalású "Imáját" közli, amelyben Istennek ad hálát a napért, amely kivítta azt, miről egy hosszú század álmodni sem mert. Üdvöt mond a királynak, hogy hitt Istenben és népében, hitet adjon a nemzet is jelen mámorában.

"Hogy a józanság lelkével kegyeljük
A szabadságot, mely most bátorít,
s ha Szent hajlékát majdan béavatjuk,
S az áldozatnak gyümölcsét aratjuk,
Imája hasson végig nemzetünknek.
Legyen dicsőség a mi Istenünknek"

Most már Székács reményleni kezdi, hogy általában a honpolgárok s különösen a protestánsok jogaira jobb, biztatóbb napok virradnak, azért igyekszik is megragadni az alkalmat s minden erejét odairányozva, hogy e jogok a maguk teljességében minél előbb törvényileg is biztosítva legyenek. Ez alapon nem tartja helyesnek Jeszenszky László azon javaslatát, (Prot. Egyh. és Isk. Lap. 1848. 14. sz.) hogy küldöttség menesztessék Pozsonyba az országgyűlés színe elé, hogy "hatezer jajgató (prot. pap és tanító) családot a kenyérhiánynak vaskörmei közül szabadítsa ki az ország". Székács éles szemével tovább látott társainál, érezte, hogy nem az az idő van most, amikor a "gyomorról" kell tanácskozni, de itt van az ideje annak, hogy a két prot. egyház összetartva oly jogokat biztosítson magának, melyek örök időknek boldogságát és békéjét rejtik méhökben. Azt tanácsolja tehát, hogy a két egyház összes kerületei tartsanak közös gyűlést s ott afelett határozzanak, hogy miket kívánjanak a protestánsok az országgyűléstől a teljes viszonosság alapján, amelyre a körülmények és a Gondviselés helyezte most őket. Azt kívánja, hogy ne a papok, de az egyház szólaljon fel bátran, őszintén, ragaszkodó bizalommal a nemzet, az országgyűlés és a trón iránt.

Szerte az országban leírhatatlan hatást idézett elő a március 15-én történteknek híre, mindenütt öröm, boldogság és kitörő lelkesedés. Azonban félő volt, hogy a különböző ellenőrizhetetlen hírek esetleg túlságra is ragadják a népet, azért Székács, Dobos János és Török Pál Pozsonyból keltezett vezető cikket, "békeszózatot" közöltek lapjuk élén, (Prot. Egyh. és Isk. Lap. 1848. 13 sz.) amelyben kérik a lelkészeket, őrködjenek a rend és békesség felett s úgy viselkedjenek, "mint a béke és igazság apostolai, mint a vigasztalás, nyugodalom eszközlői". Magyarázzák meg a népnek a történteket, s tartsák vissza minden rendellenességtől, hogy az alkotmányos élet kifejlődését ne gátolják, esetleg meg ne akasszák.

Székács e békeszózat végére tett jegyzetét ezen lelkes szavakkal zárja be: "Éljen a király, éljen a nádor"— alkotmányos reform, szabadság, egyenlőség, béke és rend!" Március 26-án a pesti evangélikus magyar egyház lelkes örömmel ülte meg az "alkotmányos szabadság ünnepét". Székács ez alkalomra két Szép éneket is költött, egyet prédikáció előttre, egyet pedig kimenőre.

Ezidőben jött létre a papi tizedről szóló törvény- cikk 2. §-a, amely sokaknak reményét volt hivatva megvalósítani s amely úgy látszott, hogy a protestáns papságra nézve valóban áldásos rendelkezést foglal magában. Fentnevezett szerint Ugyanis "Ő felsége a kisebbrendű, bármely vallásfelekezeten lévő papságnak illő ellátása iránt magyar minisztériuma által részletes törvényjavaslatot fog az ország rendeinek előterjeszteni..." Székács e dologhoz ismét a mélyrelátó és mindent megfontoló bölcs szavaival szól hozzá, mely tulajdonsága minden lépését karakterisztikusan jellemzi. Örvend ő is az igéretnek, de nem mulasztja el, hogy birálólag fel ne kutassa az eset leges háttérben rejlő célzatosságot és éber figyelemmel őrködik az egyház jogai s autonómiája felett, hogy azokról a kenyeret kínáló állam javára a félrevezetett papok le ne mondjanak. Lelkiismeretének ajtaján még soha úgy nem kopogtatott, mint most az Úrnak szózata: Nemcsak kenyérrel él az ember. Eddig a magyar protestáns egyház szegény volt ugyan, de szabad s épp ebben rejlett fennmaradásának lehetősége is, azért ha most az állam nyájas ajándékával közelít, meg kell tudnia az egyháznak jó előre, mily feltételek mellett. Ha minden hátsó gondolat nélkül közeledik, mert csupán kötelességériek érzi a protestáns egyházat — mint tiszteletreméltó s az álladalom javát előmozdító intézetet — szabad működésében gyámolítani, akkor hálával kell fogadnia mindenkinek a méltányos ajánlkozást. Azonban nincs kizárva, hogy az állam a segítség fejében jogot követel, befolyást az egyház ügyeibe, vagy pedig elkéri a fundációkat azon igéretadás mellett, hogyha elegendők nem lennének, majd pótolja stb... Szóval a jelen válságos időben rendkívül óvatosaknak kell lenniök a protestánsoknak, egyrészt vigyázniok kell, hogy árúba ne bocsássák szabadságukat, másrészt pedig nem szabad szem elől téveszteniök, hogy itt az alkalom, amikor az egyház ügyén az állam segítségével lendíthetnek. Székács e kérdés megvitatását ajánlja haladéktalanul, de más körülményre is felhívja a figyelmet. A teljes viszonosság elve kimondatván, gondolkozni kell afelett, hogy most már milyen korrelációban állanak a különféle felekezetek egymáshoz, el kell dönteni továbbá, hogy az iskolaügy mennyiben tartozik az állam s mennyiben az egyházi joghatóság körébe. A nagy baj azonban mindjárt abban rejlik, hogy a minisztériumnak nehéz lesz rendezetlen testülettel érintkezni, ha nem egy egyetemes autonómiával, de száz meg száz autonómiácskával találja magát szemközt, amelynek mindegyike az igazság birtokosának tartja magát, úgy a kibontakozásnak leküzdhetetlen nehézségekkel kell megbirkóznia. Ezért sürgeti, hogy a „nyolc kerület együttes ülésen teremtsen rendet, mindenkit egyaránt kötelező jogszabályokat. Az egyetem sem maradhat többé: alma universitas exclusive Romana Catholica in hoc almo regno Mariano, de a nemzet közös intézetévé kell fejlődnie. Már ő sürgette — bár e célt még ő is messze látta — protestáns teológiai fakultás felállítását az egyetemen, amelyért bár napjainkban is legjobban szállnak síkra, — csak pium desiderium az. De hogy hogyan, cur, quomodo, quando történ jék az átalakulás, arra feleletet a bizonytalan időben ő sem tud adni, azonban bízik az isteni gondviselésben, hogy a protestánsok eme közös vágyát megvalósítja előbb utóbb. Eszmékben, gondolatokban gazdag és értékes fejtegetését ezen szép szavakkal végzi:

"Még ha csak rövid álom maradna is e mostani állapot, ezen álom több vígasztalást nyujtand az utókornak, ha történelmünk lapjain olvasandja azt, mint egyházunknak háromszázados multja e hazában. Kérjük az Istent, hogy ez több legyen, mint álom!..."

Hogy mennyire a szívbe markolnak e szavak, azt éreznie kell ma is minden gondolkodó protestánsnak.

Hogy mennyire igaz volt Székács aggodalma, melylyel a válságos idő folyását szemlélte s a reformok kivitelét csupán csak álomnak tekintette, bőségesen igazolták a bekövetkezett napok. A magyar nép Kossuth Lajos gyujtó szavaira egy emberként állott talpra s szállt táborba, hogy megvédje őseinek vérrel szerzett jogait... Székács e válságos napokban és az egész szabadságharc ideje alatt teljes lelkével a nemzeti ügygyel forrott össze. Mint pap és hazafi nem szünt meg buzdítani híveit a haza védelmére és az önzetlen áldozatkészségre. Tudta, hogy a nemzet szabadságával bukik a protestáns egyház szabadsága is, azért tollal és szóval egyaránt síkra szállott a nemzet igazáért s mint a szabadság apostola hirdette a magyarság harcának igazságosságát és szükségességét. Felhívja a nemzetet, hogy tegyen meg egyetértőleg mindent, amit csak tennie lehet. "Harang és ágyú" című cikkében (Prot. Egyh. és Isk. Lap 1848. 77. sz.) buzdítja az egyházközségeket, hogy harangjaikat szedjék le és küldjék fel Pestre, hogy a kormány ágyút öntessen belőlük, "mert hiszen ha rangok nélkül is imádhatják az Istent, de ágyúk nélkül nehezebben mentendjük meg a hazát". A harangot pótolja otthon a szószéken a pap, a községházán a biró, az iskolában a tanító, a családban az apa érchangja, mely épp úgy, mint a harang, buzdítsa buzgóságra a híveket Isten és a haza iránt. A szabadságnak Bécsben elesett vértanui emlékezetét istentisztelettel ülte meg felszólítására a pesti magyar evangélikus egyház.

A válságos időben a Prot. Egyh. és Isk. Lap sem jelenhetett meg tovább, azért Székács a lapot 1848 december 3 beszüntette Török Pállal, aminek okát Töröknek a lap belső oldalán levő hazafiúi fájdalommal teljes "szerkesztői nyilatkozata" magyarázza meg. Ugyanezen szám hozza Kossuth Lajosnak szózatát "Magyarország népeihez". Ezen meg rázó s úgy retorikai, mint tartalmi tekintetben Szinte páratlanul álló felhívás közlése a két szerkesztő rendíthetetlen bátorságát mutatja, mert hiszen benne teljes nyíltsággal a fegyverre való szólítás foglaltatik. De nem törődtek ők a saját személyükkel akkor, midőn lapjuk főhelyén e megrázó szavakkal vezették be nyilatkozatukat: "A haza veszélyben van! Nemzeti önállóságunk, szabadságunk, sőt létünk is fenyegettetik." Székács lelkének teljes keserűségével veti szemére egy Z. nevű papnak, hogy még ebben az élet és halál felett határozó időben is az anyagi javadalmazás javításáról közöltet cikket, "éppen azért ne legyen, míg a szent háború tart, közlönyünk, mint sem hogy az ilyen panaszok, szemrehányások stb. tárháza legyen... Ilyenkor a magánérdekeknek háttérbe kell vonulniok, a magánjogot követő szózatoknak el kell némulniok. A haza minden előtt..."

A lap "zárszavát" is ő mondja el. "Midőn a veszélyeztetett hazának szent neve körül központosul minden gondolat, aggodalom és remény", végszavát a protestáns lelkészekhez intézi: "igyekezzenek felfogni teljes nagyságában az egyetemes szabadság azon szentelt céljait, melyekért ezen elárult haza háborút visel, Vagyis inkább igyekezzenek azt, amit ők különben fel fogtak, meghatóvá tenni a nép előtt..." Különösen a protestáns papok és tanítók végezzék teendőiket hazaszeretettel sziveikben, mert hiszen minden igazi protestáns ember a lelki rabságnak ellensége. Vigyázzanak az egymás közti békességre, feledjék a viszálykodást, de muljanak el magánpanaszaik is, mert a ki még most is privát érdeke mellett agitál: — haza áruló. Hazafiúi lélektől sugalt intelmeit buzgó imádsággal fejezi be: "A mindenható Isten pedig, ki minket szent fia által a szabadságra hívott, áldja meg nemzetünk szabadsági küzdelmeit dicsőséges diadallal. Amen!"

E néhány jellemző vonásból s idézett saját szavaiból teljes képet alkothatunk magunknak Székács hazafiúi egyéniségéről; e dicsőséges és válságos napokban mutatta már meg igazán, hogy ő nem Csupán Pest egyik evangelikus lelkésze, de az ország papja. Az egész szabadságharc alatt híven teljesítette hazája iránti kötelességét, ahol csak megjelent, haza szeretetre, kitartásra, egyetértésre buzdított. Azonban a szabadságharc leveretése után az ő sorsa is bizonytalanná lett, mint számos kortársáé s annyi derék hazafelé. A rémuralom idején Orosházára menekült Török Pállal együtt, de sorsát elkerülni úgy sem tudván, 1851-ben visszatért Pestre, hol a katonai törvényszék maga elé állította. Székács nyílt bátorsággal és meggyőző erővel védte magát, azonban alighanem börtönbe kerül, ha hűséges lelkész társa, Lang Mihály közbe nem veti magát érette. Székács Langhoz mindig szeretettel, kitüntető előzékenységgel viseltetett s az meg is hálálta ragaszkodását, mert most a katonai törvényszék előtt Oly páratlan buzgalommal és bátorsággal védelmezte, hogy az Székácsot büntetlenül elbocsátotta.