Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Úgy érzem, ez a jelképes tenger, ami manapság gyermekeinket körülveszi – legyenek bármilyen korúak, éljenek bármely részén az országnak –, az utóbbi időben nagyon zavarossá vált. S ebbe a vízgyűjtőbe hol csordogálva, hol erős nyomással, de megállás nélkül ömlik a zavaros, sokszor már szennyvíz minőségű „ivóvíz”. Vagyis azok a hatások, amelyek a tv-ből, a kereskedelmi rádiókból, az ifjúsági magazinokból, a mozikból, néha már a színházakból, az utca plakátjairól, a példaadó (?) felnőttek világából érik őket.

A vízszűrő berendezések – úgy tűnik – elromlottak, az üledéket felfogó gátak lebomlottak, a zsilipek megnyíltak. Hozzáértő (?) pszichológus szakemberek pedig nemhogy vészharangot kongatnának, de szinte helyeslik pl. a valóságshow-k közös, családi nézését (lásd Nők Lapja 2002. okt. 23-i szám).

Számomra úgy tűnik, sokan nem is érzik, milyen veszélyes ez. (Vagy nagyon is tudják?!) Hisz a „poshadt víz” a gyerekekben felszívódik, „vérükké válik”, ez lesz az életmintájuk. Sorolhatnánk, mennyi panasz van viselkedésükre, tiszteletlenségükre, a hírek naponta milyen tragédiákról számolnak be. Hát csoda?

Mit lehet tenni? Árral szemben nagyon nehéz úszni. Hisz jogosan mondhatná bárki: nem mehetek oda egyesével az otthonokba, hogy kikapcsoljam a tv-t. Nem vehetem ki személyesen a szájukból a cigarettát. Nem lehetek jelen minden házibulin és diszkóban, hogy erkölcscsőszként vigyázzak a fiatalok testi és lelki egészségére. Valóban nem. A csapok, zsilipek zárószerkezete nem a mi kezünkben van, hanem az azokért felelős embertársainkéban.

De úgy érzem, nekünk, istenhívőknek és Krisztus-követőknek olyan lehetőségeink („tisztítószereink”) vannak, melyekkel magunk körül bele- csepegtetve a vízbe, tisztítani tudjuk ezt a minket is körülölelő koszos vizet. Apró csodaszerek, amelyek szavatossága sosem jár le, és hatásuk olyan, mint a hipóé: fehérít.

Hadd soroljak fel néhányat!

Elsőként és legfontosabbként ott van az imádság. A gyermekeinkért elmondott imádsághoz nem számít az életkor, a foglalkozás, az egészségi állapot. Az apostoli felszólítás is így hangzik: „szüntelenül imádkozzatok” (1Thessz 5,17). Sok idős testvérem sajnálkozó mondata cseng fülembe: „Megöregedtem, már csak imádkozásra vagyok jó.” Micsoda tévedés! A legdrágább szolgálatok egyike az imádság! Hiszem azt, hogy ahol többen – akár együtt – rendszeresen imádkoznak emberekért, ügyekért, az nem marad meghallgatás nélkül!

Fiataljaink között e célból is alakulhatnának báb- és színjátszó csoportok, amelyek a betanult bibliai történeteket vihetnék iskolákba, óvodákba. Egy-egy ilyen közös cél nemcsak közösségépítő, de missziói hatása is felmérhetetlen.

Másik „cseppként” a gyülekezetek háziasszonyai felől közelítem meg a kérdést: egymás között felosztva süteményes „kakaópartikat” szervezhetnének, ahol áhítat, beszélgetés közben hangzik az Ige is, és „szóródik a vetőmag”.

*

Felelősséggel tartozunk gyermekeinkért, akik egyszer talán számom fogják kérni rajtunk gyermekkorukat. Mit fogunk nekik mondani: „tudod, gyermekem, akkor az volt a divat”, vagy „fontosabb volt a földi vágyaink teljesítése, mint a te egészséges nevelésed”, „egyszerűen nem volt rád időm” ? Nikotintól tüdőbeteg, kábítószertől tompa agyú, abortuszoktól tönkretett, szüleikkel mit sem törődő ifjúságot akarunk felnevelni? Köztük a mi gyermekeinkkel?! Negatív a kép? De mi mit tettünk, teszünk azért, hogy a kísértésektől megóvjuk, vagy legalábbis felkészítsük rá gyermekeinket?

Evangélikus egyházunk piciny sziget hazánkban. Össze tudunk-e tartani, amikor a víz körülöttünk egyre zavarosabb? Találunk-e ötleteket családjainkban, gyülekezeteinkben, egyházmegyékben vagy kerületi, esetleg országos szinten, használva a felülről kapott talentumokat, hogy óvjuk, védjük gyermekeinket, velük együtt jövőnk és egyházunk jövőjét? Nem másokra mutogatva, hanem mi magunk nekiindulva?

Kérem és várom a hozzászólásokat, megvalósult ötleteket vagy friss terveket, melyek pici cseppek csak, de sokat érnek.

Boda Zsuzsa

::Nyomtatható változat::