A vasárnap igéje

Húsvét ünnepe után 3. vasárnap (Jubilate)

Hozzászólás a cikkhez

Az erre a vasárnapra kijelölt ige két témát vet fel. Az egyik a böjt kérdése. Ha Keresztelő János és a farizeusok tanítványai böjtölnek, miért nem tesznek így Jézus tanítványai is? A másik pedig Jézus két hasonlata: a régi ruhán az új folt csak kárt tesz, ugyanúgy a régi tömlőt is szétrepeszti az újbor.

A böjt kérdése bennünket nemigen foglalkoztat. A böjt mára magánügy lett: mindenki belátása és lelkiismerete szerint tartja meg vagy hagyja el. Jézus a kérdésre adott válaszában arra irányítja figyelmünket, hogy az ő jelenlétében minden más értelmet nyer. Vele új korszak kezdődött. Régen azért böjtöltek, hogy a haragvó Istent kiengeszteljék, vagy hogy jobban megfeleljenek a vallásos követelményeknek, és így biztosítsák mennybe jutásukat. Jézus jelenlé-tében mindez értelmetlenné válik. Mert nem mi tesszük magunkat alkalmassá Isten országára, hanem egyedül – a Jézus kereszthalálából és feltámadásából eredő – ingyen kegyelemből nyerünk üdvösséget. Nincs olyan önsanyargatás, önmegtartóztatás és bármiféle vallásos cselekedet, amely méltóvá tenne minket erre. Ezt fejezik ki Jézus szavai: „Böjtölhetnek-e a lakodalmasok, amíg velük van a vőlegény?” Jézus pedig velünk van, mert feltámadt, és közösségben él velünk. Így ígérte: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)

Jézus hasonlata is ezt erősíti meg: régi anyagot új folttal toldozni értelmetlen, mert a régit ezzel nem menthetjük meg. Úgyszintén értelmetlen újbort régi tömlőbe tölteni, mert mind a kettő tönkremegy. Az újhoz új való! A Jézus által nyitott új korszakhoz új gondolkodásmód és új magatartásforma illik. Aki kegyelemből él, nem őrizgetheti titkon régi bűneit. Aki Jézusra bízta életét, nem gyötörheti magát aggodalmaskodással. A „Mit együnk, mit igyunk?” – mai megfogalmazásban: „Mi lesz velünk?” – az óember kérdése. Aki Jézussal él, nem adhatja fejét búsulásnak, nem tudhatja magát reménytelen helyzetben, nem keseredhet el sorsa miatt: Jézus jelenlétéből fakadó reménysége erősebb a külső körülmények szorításánál.

A depresszió korunk népbetegsége. A fővárosiak naponta láthatják, amikor a metró mozgólépcsőjén utaznak, hogy a velük szembe jövők milyen lelkiállapotban vannak. Egy perc alatt száz arc. Feszültek, idegesek, lehangoltak, zavartak, magukban beszélők, gesztikulálók, cinikusak. Betegek. Lelki betegek. Pedig nem kellene ennek így lennie, hiszen Jézus eljött, az élő Jézus itt él közöttünk! E lelki betegek nagy része találkozott is a kegyelemmel, de az új folt a régi ruhát szétszakította: az evangélium nem segített rajtuk, mert a régi rongyot le kellett volna vetniük. Új életet kellett volna kezdeniük teljes ráhagyatkozással. A gyógyulás útja csak ez lehet.

Hitünk erősítésére Urunk csodálatos segítséget ad az úrvacsorában! Akinek kevés Jézus ígérete, hogy vele marad, az itt látható jelét kapja jelenlétének: a kenyérben és borban őt magát tapinthatja, ízlelheti. A Vőlegény meghív asztalához, a lakodalmas asztalhoz, hogy vendégei legyünk – örvendező vendégei. Meg kell szabadulnunk káros örökségünktől: el kell hagynunk az elmúlt két század szokását, a szomorú arccal való úrvacsorázást, hiszen „böjtölhetnek-e a lakodalmasok, amíg velük a vőlegény?”

És itt kapcsolódhatunk a vasárnap jellegét adó kezdő zsoltárhoz, a „Jubilaté”-hoz: „Örvendezz Istennek, egész föld, énekeljétek neve dicsőségét!” Legyünk örvendező keresztények, hiszen Jézussal valami egészen más jött el, mint amiben eddig éltünk. A világ is keresi az örömöt. Be happy! – hangzik a felszólítás. De mi van mögötte? Jókedv. A gúnyolódó televíziós műsor derűt csihol, ám milyet? És mit ad az örömöket ígérő reklám? Vágyakozást valami után, ami ha megvan, már nem is érdekes. Rájövünk, hogy tulajdonképpen nincs rá szükségünk. Mit jelent az olyan öröm, amely másokat tesz tönkre, a máséból oszt: neked gazdagságot, a másiknak nyomort? Vagy mit ér, ami csak a plakáton szép, de a valóságban mélységes nyomorúságot rejt? És milyen öröm a másoknak halált jelentő győzelem öröme?!

Jézus valami egészen mást hozott. Ezt az egészen mást kínálja fel a mai igében, hogy életünkben az öröm, a felszabadultság, a kegyelem másról szóljon, mint amit eddig jelentett. Tiszta, igaz örömöt hozott, amely életet újít, bizodalmat ébreszt a holnapra és reménységet az örök életre. Ha elfogadod, őszinte lesz a válaszod: Jubilate! Igen, örvendezek, Uram, mert velem vagy, és én a tied vagyok.

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy nem hagysz minket magunkra, hanem jelen vagy igédben, szentségedben, és így miénk lehet már itt az új élet öröme, és mienk lehet az örök élet teljes boldogsága is a mi mennyei Atyánk asztalánál. Ámen.

Trajtler Gábor

::Nyomtatható változat::