e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Az Alkotmánybíróság nem engedett a nyomásnak. Nem látott okot arra, hogy változtasson az egészségügyi törvénynek a betegek jogait megfogalmazó paragrafusain – konkrétan a kezelés visszautasításának a lehetőségén –, másrészt nem fogadott el olyan szabályokat, amelyek lehetővé tették volna az úgynevezett aktív eutanáziát, amely az élet kioltását – nyersebben fogalmazva gyilkosságot – jelenti.

A híradások kiemelték, hogy az egyházak üdvözölték a döntést. De hasonlóan foglaltak állást az egészségügy állami, társadalmi és szakmai szervezetei is, mondhatni mindazok, akik nem egy-egy (még oly látványos) vonatkozását ismerik a problémának, hanem értik, érzik teljes mélységét.

Az eutanázia azokban az európai országokban is – például Hollandiában, Belgiumban – gyilkosságnak minősül, ahol meghatározott, szigorú feltételek betartása esetén nem büntetik az aktív eutanáziát. Jellemző, hogy ezekben az országokban – szakértői becslés szerint – tízszer annyi lehet valójában az ilyen esetek száma, mint a törvény előírásait követő nyilvántartott cselekmények: az összes halálozás néhány százalékát eléri az érték.

A hitbeli és erkölcsi megfontolásokon túl a hazai egészségkultúra és közgondolkodás ismeretében riasztónak minősíthető az aktív eutanázia perspektívája. Hiszen a józan döntés sajnos nem zárja le a témát, csak új fejezetet nyit a történetben. Jellemzőek azok a felmérések, amelyek arról szólnak, hogy a társadalom kétharmada helyeselné az aktív eutanázia engedélyezését. Ezek sajátos módon arról üzennek, hogy ez esetben közvetlen veszély fenyegetné a beteg, idős embereket, illetve a krónikus ártalmakban szenvedő fiatalabbakat is.

A döntés előtt a kérdést a sajtó úgy exponálta, hogyan mérlegel majd az Alkotmánybíróság az élet védelméhez és méltóságához fűződő jogok feszültségében. Valljuk, hogy a két alapjog az emberi élet kritikus fázisában, a nagy útra készülve, Charon ladikjában is összeegyeztethető. Az egyházak népe sokat tehet az emberi méltóságnak az élet végső stádiumában való megőrzéséért. A valóban sokszor személytelenné, olykor embertelenné is váló egészségügyi ellátást is humanizálhatja ez a szemlélet. A családok felelős szeretete, a hospice mozgalom terjedése, fejlesztése, a testi panaszok enyhítése, a lélek ápolása mind-mind segíthetnek abban, hogy a társadalom ne az élet kioltásában vélje – teljesen tévesen, egy-egy esettől befolyásolva – megtalálni az emberi méltóság megőrzésének az útját. Nem az aktív eutanázia, hanem az aktív szeretet – az utolsó órákban is erős, cselekvő szeretet – jelenti a megoldást.

Dr. Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::