e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Néhány éve megváltoztattak egy szociális törvényt, és az édesanyák a korábbihoz képest más formában kapnak gyermeknevelési támogatást. Nemrégiben azonban néhány szemfüles fiatalasszony észrevette, hogy a törvény módosításával párhozamosan elfelejtették törölni a korábbi támogatási formát. Így az jog szerint továbbra is érvényben van, azaz jár. Nosza, próbapert indítottak, s lám, meg is nyerték.

Futótűzként terjedt az országban a hír, hogy most meg lehet fejni egy kicsit az „állam bácsit”. Természetesen csak azoknak, akik eléggé rámenősek, és utánajárnak, hogy milyen úton-módon igényelhető visszamenőlegesen ama bizonyos járandóság.

Elgondolkodtam. Érdekes dolog ez a jog. A magam egyszerű fejével úgy hinném, hogy valami vagy jár, vagy nem. Ha jár, akkor adják oda mindenkinek, akit illet. Hiszen mindenkinek, aki valaha is gyereket szült, annyi űrlapot és nyomtatványt kellett már kitöltenie, hogy minden bizonnyal jó néhány nyilvántartásban fellelhető az összes személyes adata – nehezen hihető tehát, hogy ezek hiánya akadályozná a megvalósítást.

Ha pedig nem jár, akkor meg mondja ki egy főjogász, hogy a törvény módosításakor a döntéshozók nyilvánvaló szándéka volt a régi helyébe egy új támogatási formát állítani, s pusztán technikai hiba, hogy a szövegből akkor elfelejtették törölni az előzőt. Ám hogy a jog egy újfajta „ököljoggá” változzék át, vagyis eredeti rendeltetésével éppen ellentétben a mindenkori „erősek” akaratérvényesítésének törvényesítését szolgálja, azt nagyon veszélyesnek tartanám.

Hasonló gondolataim támadnak olyankor is, amikor a méregdrágán megvásárolt műsoros videokazetták vagy DVD-filmek első 5-10 percében a saját pénzemen vagyok kénytelen a forgalmazó cég reklámjait nézni. Minekutána ráadásul egy szigorú szöveggel – újabban drámai zenével aláfestett, vérfagyasztóan hiteles animációval – még meg is fenyegetnek, hogy ha másolatot merészelek készíteni a tulajdonomat képező anyagról, vagy nyilvános helyen merészelem azt bárkinek is megmutatni (például az egyházi intézmények is nyilvános helynek számítanak!), akkor többéves börtönbüntetésre számíthatok.

Megtörténhet, hogy egy valóságshow-ra jelentkező „játékosokkal” olyan szerződést kötnek, amely szerint gyakorlatilag az elidegeníthetetlen emberi méltóságukról mondanak le az erre vállalkozók.

Megtörténhet, hogy a reklámban kedvező ajánlattal kecsegtetnek, s csupán a vásárláskor derül ki, hogy az olvashatatlanul apró betűs záradék értelmében csak az eladó jár jól.

Megtörténhet, hogy aki otthonában számítógépet használ, arról egyszer csak kiderül, hogy mégsem minden programja jogtiszta.

Valójában a jog segítségével sikerült elérni a szerződés előtti, úgynevezett „eredeti” állapotot, ami eddig csak a filozófusok agyszüleményeként vált ismeretessé. Azaz mindenki támadható. Eszerint csak az nem jár jól, aki nem perel, vagy legalábbis nem fenyeget perrel másokat. Aki egyszerűen csak a munkáját szeretné végezni, és nincs ideje apró betűs záradékokat olvasni, főként ilyeneket kreálni.

Van azért valami vigasztaló is a mai átalakuló világban: akadnak új héroszok, akik fütyülnek az egész jogrendszerre. Ők visszatérnek a természeti állapothoz, a tényleges ököljoghoz: az erősebb igazához.

„Hiába, na! A történelem Urának bölcsessége, hogy egyik toportyánnal veri agyon a másikat, mint Toldi Miklós!” – gondolja naivan a nyápic városi intellektuel. Csakhogy nagyon téved: az ököljog hőseit ugyanis nagyon jó ügyvédek védik. Te pedig, aki azt hiszed, hogy a huszonegyedik század agyonadminisztrált világa legalább arra jó, hogy biztonságban élhess, jobban teszed, ha véded magad – vagy „magasabb” helyen keresel menedéket.

Bartha István

::Nyomtatható változat::