Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Barcaság, Hétfalu – megdobogtatja szívünket, amikor erre a tájegységre gondo-lunk. Hiszen kevés olyan régi, patinás evangélikus közösség létezik a magyar nyelvterületen, mint amilyen a Brassó környéki Barcaság. Keresztény templomok épültek, egyházak szerveződtek Nagy Lajos király óta, és már a reformáció első hírei átállították a templomjáró embereket a Luther tanait követők táborába: a tiszta evangélium hallgatói lettek. Igaz, hogy a brassói szász igehirdetők először németül prédikáltak, de az anyanyelvi igehirdetésekre vágyódva az 1700-as évek második felétől megalakultak a magyar evangélikus gyülekezetek.

Sorra épültek a templomok, iskolák, kultúrházak – egészen addig, amíg a kommunizmus diktatúrája el nem vett mindent. Ezzel akarták megbénítani a gyülekezeti életet. De a hagyományokhoz erősen ragaszkodó nép őrzi tiszta lutheri hitét még most is. Pedig az elvilágiasodás, a falvak kiüresedése károsabban hat, mint az elmúlt negyven év diktatúrája.

A Trianon után magára maradt magyar evangélikusság önálló püspökségre törekedve hosszú huzavona után elérte, hogy két – később három – egyházmegyével önálló egyházkerületté szerveződhetett. Ezek egyike a Brassói Egyházmegye, mely a Barcaságból és a körülötte elhelyezkedő gyülekezetekből áll. Nem célom azonban ennek a folyamatnak a részletes elemzése, hiszen a Cantate vasárnapi ünnep eseményeit szeretném olvasóinkkal megosztani.

Vígan énekelj az Úrnak, te egész Föld! – így szólít meg a zsoltáros minden embert, hiszen ha gond és nyomorúság vesz is körül minket, szükségünk van az Istent dicsőítő énekre, a lelkeket felszabadító muzsikára, harmóniára.

Így gondolta ezt a sepsiszentgyörgyi gyülekezet lelkésze, Zelenák József is, amikor másodszor rendezte meg a barcasági kórustalálkozót. Bár sok helyen fogyóban vannak gyülekezeteink, mégis fontosnak tartják, hogy az énekelni tudók és szeretők hetente összegyűljenek próbálni, hogy ünnepnapokon felcsendüljön az istentiszteleten az énekkari szolgálat. Jó, hogy ma már egy-egy énektanár is odaállhat az egyházi kórus elé vezényelni, és világi énekkarok is otthonuknak érezhetik a templomot, ahol megszólalhat az Istent dicsérő ének.

Hat kórus fogadta el a meghívást, többen, mint az első alkalommal. Cantate szombatján autóbuszok sorakoztak a sepsiszentgyörgyi szép új templom előtt. Különböző színű selyemsálak tarkállottak a fehér blúzokon, és az apácai asszonyok sötétkék népviseletben feszítettek.

A sepsiszentgyörgyi, fűrészmezei, apácai gyülekezet és a négyfalusi egyesített énekkar műsorában a preklasszikusoktól kezdve a mai modern zeneszerzők dallamain át az énekeskönyvünk többszólamú korálfeldolgozásain keresztül az ébredési énekekig mindenféle muzsikát hallhattunk, szép, kulturált előadásban, lelkesen és hittel énekelve. Építkeztünk az Úrral, ültünk Jézussal a viharzó tengeren, és tudtuk, hogy „nem merülhet el a hajó” a Barcaságban sem, hiszen Jézus a vihar ura, és ő velünk van az egyház hajóján is.

Két kórusról külön is meg kell emlékeznem. Az egyik a brassói Magyar Dalárda, melynek tagjairól lelkes vezetőjük így nyilatkozott: „ökumenikus csoport vagyunk, de az evangélikusoknál vagyunk otthon”. Ez a tanult énekesekből álló énekkar magas színvonalon adta elő Halmos, Bárdos és Dvořák műveit. A másik együttes pedig a bukaresti román nyelvű evangélikus gyülekezet ifjúsági csoportja, amely segédlelkészük vezetésével érkezett, és taizéi énekeket adott elő nagy átéléssel, legtöbbször latinul vagy románul. Megérthettük ezen a délelőttön, hogy a közös hit összeköti a különböző korosztályokat és nemzetiségeket is, hiszen az „Ő népe, juhai vagyunk”.

A Rákóczi-jubileumra a „Győzhetetlen én kőszálom” című énekünk emlékeztetett.

Áldást a közös kórus zengett felénk: „Áldjon meg téged, áldjon az Úr!” Zelenák József lelkész befejező szavaiban a próbák, az időtöltés gyümölcséről beszélt. Itt volt a szüret ideje: az énekkarok most maguk is láthatták és meg is mutathatták eredményeiket. Elfelejtve a fájdalmas világot, felszabadultan énekelhettünk együtt, remélve, hogy Isten a jövő évben is segít, hogy közösen ünnepelhessük a barcasági Cantatét – a Brassói Egyházmegye egyik vagy másik gyülekezetében.

Írnom kell arról a kedves vendéglátásról, melyben a 160 énekkari tag mellett én is – mint a kelenföldi testvérgyülekezet jelen lévő tagja – részt vehettem. Nemcsak a bőséges ebéd miatt marad emlékezetes, hanem azért is, mert a kórusok ott is vidáman felelgettek egymásnak, vagy együtt fújták a népdalokat, kánonokat, nótákat. És volt idő a testvéri beszélgetésekre, a régi ismerősök összetalálkozására, hiszen az ősi falvakból származtak el az újabb, városi gyülekezetek tagjai, s az ősi hagyományokra gondolva gyakorolják a városban, új körülmények között is hitüket. Isten adja Szentlelkét hozzá, hogy erősödjenek, és ne lankadjanak el a hitben!

Köszönöm, hogy együtt örvendezhettem a barcaságiakkal!

Bencze Imréné

::Nyomtatható változat::