Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A felújított hangszernek orvendező, ünneplő bánki gyülekezet

Még a munkálatok kezdeti szakaszában történt. Álltunk néhányan az üresen tátongó orgonaszekrény mellett, és szomorúan néztük kedves orgonánk hűlt helyét. Merthogy az orgonafelújítás így kezdődik. Lebontják és elviszik a hangszert, annak minden kisebb-nagyobb elemét, az utolsó szögig. Hosszú hetekig nem marad más, csak az üres szekrény és a remény: pillanatnyi szomorúságunk előbb-utóbb örömre változik. Így történt ez Bánkon is.

Húsvét ünnepén szólalt meg először a felújított hangszer, és május elején az új, ónból készült frontsípok is a helyükre kerültek. De ami nekem ebben az írásban néhány sor csupán, az az orgonaépítő mestereknek – Fabó Lászlónak és Nagy Józsefnek – hosszú hetek fáradságos munkájába került. Gyakran elnéztem őket munka közben, és beszélgettünk is sokat ebéd-, illetve vacsoraidő alatt. Különös életforma az orgonaépítőké. A munka idejére egészen részeivé, tagjaivá válnak a megrendelő közösségnek: őket vendégül látó családoknál étkeznek, nekik otthont adó családoknál hajtják álomra a fejüket. Az elvégzett munkán, a megújult orgonán túl ez számtalan kedves beszélgetést, találkozást jelentett – nekik, nekünk egyaránt. Egyik presbiterünk, Janecskó Pali bácsi, aki feleségével otthonába fogadta a mestereket, nem véletlenül mondta szomorkás mosollyal az arcán a mesterek távozása után: „megszerettük őket, úgy hiányoznak…”

Úgy illik, hogy az i-re a pont is felkerüljön: Istennek hála, gyülekezetre, orgonára pedig áldás – és ennek legméltóbb kerete egy szép, ünnepi istentisztelet. Május 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor először Petyánszki János ült az orgonához, aki kerek négy évtizeden át volt gyülekezetünk hűséges kántora, majd Paulovics Klára – jelenlegi orgonistánk – vette át a helyét.

Szebik Imre püspök a 33. zsoltár első öt verséről tartott igehirdetésében többek között arról beszélt, hogy az embert az teheti boldoggá, ha megelégedéssel tud élni az Istentől kapott javakkal. (Talán megbocsátja nekünk a nyájas olvasó, ha mi, a bánki gyülekezet tagjai, felújított orgonánkra nézve és annak hangjait hallva többet is érzünk a szívünkben, mint megelégedést: örömöt, hálát és nem szégyellt büszkeséget.) Juhász Gyula két szép sorát idézve, az örök élet ígéretét is hordozó keresztény reménységet megszólaltatva zárult a püspöki igehirdetés: „Valahol lenni kell egy orgonának, melyen majd egyszer befejezhetem a dallamot…”

Az istentisztelet után Trajtler Gábor lelkész-orgonaművész – aki a felújításban szakértőként is közreműködött – tartott a felújított orgona „rejtett képességeit” is feltáró orgonabemutatót, amelynek keretében Pachelbel, Bach, Widor, illetve Theodor Dubois egy-egy műve hangzott el.

A zene szárnyain magasabb régiókba emelkedett hallgatóságot az ünnepi közgyűlést bejelentő szó hívta vissza a realitások talajára. (Méltóbb lett volna a zene dallamaival a lelkünkben csendben ülni, majd így elhagyni a templomot, de hát vannak dolgok, amikről ilyenkor beszélni kell…)

Nagy Jánosné felügyelő – aki ezért az ünnepért emberfeletti háttérmunkát végzett – nyitotta meg a közgyűlést, és köszöntötte a jelen lévő vendégeket. Szebik püspök néhány kedves, egészen személyes szó után rövid tájékoztatást adott „egyházkerületünk jelenlegi helyzetéről”. Szabó András esperes – akit az egyházmegyénk zenei életéért felelős felesége is elkísért – a lelkesen éneklő, szép orgonával rendelkező gyülekezetet énekkar alapítására buzdította. Felesége egyetértően mosolygott.

E sorok írója – mint a gyülekezet lelkésze – köszönetét fejezte ki a gyülekezeti tagok adományaiért, az egyháztól kapott támogatásért, amelynek kiemelkedő szerepe volt abban, hogy megvalósulhatott a közel kétmilliós beruházás. Ezt követően felolvasta azt az orgonában talált, kézzel, ceruzával írt és csak az orgona szétbontott állapotában olvasható feliratot, ami attól a Zatkalik Mihály lelkésztől származik, aki a hangszert 1892-ben a jägerdorfi Rieger orgonagyártól megrendelte, majd 1905-ben pedálsípokkal bővíttette. A rövid szöveg imádsággal végződik, és érdemes arra, hogy itt is idézzük: „A Te dicsőségedet és mélységes szeretetedet hirdesse mély hangjával, én Jézusom!! Ha Hozzád költözöm, ne engedd, hogy az orgonához, amelyet sok küzdelemmel tudtam befejezni, avatatlan kezek férhessenek.”

Azzal a jóleső érzéssel ballagtunk át a polgármesteri hivatal nagytermébe a gyülekezetünk asszonyai által megterített asztalokhoz, hogy az orgonánkat építtető elődeink – élükön Zatkalik tisztelendő úrral – talán mosolyogva néznek le ránk a mennyből. S ha a mi kis orgonánk nem is az a bizonyos, a költő által megénekelt orgona – amely valahol vár még ránk, és amelyen befejeződik, ami itt befejezetlen maradt –, azért nagyon, de nagyon örülünk neki.

Németh Zoltán

Regionális hozzárendelés: Bánki Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::