Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Kegyelem és békesség neked Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! (…) Szeretném tudni, hogyan állasz lelked ügyeivel? Nem tanulja-e meg végre lelked, hogy megelégelvén saját igazságát, Krisztus igazságában találjon megnyugvást, és teljesen reá bízza magát? A mi korunkban sok embert valami tüzes vakmerőség kísért, kiváltképpen az olyanokat, akik minden erejükből arra törekszenek, hogy igazak és erényesek legyenek. Csak az Isten igazságát nem ismerik, amit Krisztusban bőséggel és ingyen kapunk. Ők saját erejükből törekszenek jó cselekedetekre mindaddig, míg meg nem bizonyosodnak afelől, hogy most már erényeik és érdemeik díszruhájában megállhatnak Isten előtt – holott ez lehetetlen. Nálunk te is ebben a hitben éltél, vagy sokkal inkább: ebben a tévelygésben. Én is benne voltam, most már azonban harcolok e tévhit ellen. Harcom még nem ért véget. Azért kedves testvérem, ismerd meg Krisztust, mégpedig a megfeszített Krisztust! Magasztald őt, és kétségbeesvén magad felett, így kiálts hozzá: „Úr Jézus, te vagy az én igazságom, én meg a te bűnöd vagyok. Magadra vetted az enyémet, és nekem ajándékoztad a tiédet. Olyanná lettél, amilyen nem voltál, s olyanná tettél, amilyen nem voltam.” Vigyázz, hogy valaha is ne törekedjél olyan szeplőtelenségre, amelyben önmagad előtt nem látszanál bűnösnek, holott bűnös vagy. Mert Krisztus csak a bűnösök között lakik! Hiszen azért jött el a mennyből is, ahol igazak között lakozott, hogy a bűnösök között is lakozása legyen. Erre az ő szeretetére gondolj lankadatlanul, s akkor megtapasztalod az ő mindennél kedvesebb vigasztalását. Mert ha nekünk saját fáradozásunk és szenvedésünk útján kellene elérnünk lelkiismeretünk megnyugvását – akkor ő miért halt volna meg? Azért hát csakis Krisztusban, a magad és cselekedeteid felett való bizakodó kétségbeesés útján találsz majd békességet. Ezenfelül megtanulod még tőle, hogy amint ő téged magához fogadott, és a te bűneidet magára vette, éppen úgy neked ajándékozza az ő igazságát is.

Ha ezt szilárdan hiszed, amint hinned kell – mert átkozott, aki nem hiszi –, akkor te is fogadd magadhoz zabolátlan, még mindig tévelygő testvéreidet, és viseld el őket türelmesen. Bűneiket vállaljad, s ha valami értéked van, add át nekik. Az apostol is ezt mondja: „Fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15,7) Egy másik helyen pedig így szól: „Az az indulat legyen bennetek, amely volt a Krisztus Jézusban is, aki mikor Istennek formájában vala, ezt nem tekintette zsákmánynak, … hanem önmagát megüresíté.” (Fil 2,5) Te se tekintsed zsákmánynak, ha magadat jobbnak véled, mintha ez egyedül a tied lenne, hanem üresítsd meg magad tőle. Felejtsd el, milyen vagy, és légy olyan, mint közülük egy, hogy elviselhesd őket.

Vigasztalan a helyzet az olyan ember igazságával, aki önmagához méri a többieket, s nem akarja elviselni őket, ha rosszabbaknak találja önmagánál. Pusztai magányt és menedékhelyet keres, holott türelmével, imádságaival, példaadásával haladéktalanul segítenie kellene amazokon. Ez a magatartás azt jelenti, hogy az ember elássa Isten talentumait (Mt 25,18), és nem teljesíti kötelességét szolgatársai iránt. Ha liliom és rózsa vagy a Krisztus virágoskertjében, tudd meg, hogy tövisek között folytatod életedet (Énekek 2,2). Csak arra ügyelj, hogy a türelmetlenség, az elhamarkodott ítélgetés és a rejtett gőg téged magad is tövissé ne tegyen. Krisztus királysága az ő ellenségei közepette van, mondja a zsoltár (110,2). Mit álmodozol hát csupa jó barátok között való életről? Ha pedig szűkölködöl valami nélkül, borulj Krisztus lábai elé, és könyörögj érte. Ő maga tanít majd meg téged mindenre. Csak arról ne feledkezz meg, amit ő tett érted és minden emberért. Így tanulod meg majd te is, mit kell tenned másokért. Ha ő csupa jó emberek között akart volna élni, és csak barátaiért halt volna meg, mondd, kérlek, kiért halt volna meg akkor, s kivel tudott volna együtt élni? Cselekedj hát ezek szerint, kedves testvérem, s imádkozzál értem. Az Úr legyen veled. 1516. április 8-án.

(Az idézet forrása: Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról, 3. kiadás; 84–87. oldal.

Válogatta:

G. A.

::Nyomtatható változat::