Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2004
- 35
- Tudod, hogy mennyit érsz?
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
Tudod, hogy mennyit érsz?
Ha lenne ambivalenciamérő készülékem, állandóan szerelőhöz kellene rohangálnom, ugyanis nálam gyakran kiakadna a mutató. Furcsa viszonyban vagyok a világgal. Szemlélem az embereket, eseményeket, és gyakran nem tetszik, amit látok. Aztán fél méterrel odébb állok, megnézem onnan is, hátha jobban fest a helyzet. Néha csakugyan jobbnak tűnik a dolog. Egyszóval nincsenek sommás ítéleteim, nem én vagyok az, aki követ ragad azért, mert valaki mást gondol a világról, mint amit én látok jónak.
Ilyen furcsa viszonyban vagyok a természetgyógyászattal, energia-tanfolyamokkal, agykontrollal is. Elrémiszt az a dömping, amellyel elárasztottak minket. Ennél jobban már csak az bosszant, amikor valaki elkezdi mindezeket vegyíteni. Van egy ismerősöm, akinek gondolatrendszere olyan, akár egy nagy adag eszmesaláta. Volt otthon 20 deka kereszténysége, talált a piacon 30 deka bioenergiát, ezt nyakon öntötte enyhén fűszerezett buddhizmussal, kevert hozzá egy kis jógát, és most nem tud mit kezdeni élettel és halállal.
Hasonlóképpen én sem tudtam mit kezdeni azzal a nővel, aki újságíró akart lenni a saját lapjánál, és az agykontroll-tanfolyamon ezt írta a kívánságlistája elejére. A problémám ott kezdődött, hogy meg is valósította. Van egy lap, amelynek ő a tulajdonosa és a főszerkesztője! Lehet, hogy van, akinek sikerül? Működik az agykontroll és a feng shui? Mielőtt elrohantam volna, hogy beiratkozzam egy ilyen tanfolyamra, még egyszer végiggondoltam mindazt, amit elmesélt. Mindenhonnan kirúgták, mert sehol sem illett a rendszerbe. Imádott írni, de botrányosan alacsony fizetést kapott mindezért. Azért hagyta ott az életmódmagazint, ahol dolgozott, mert azt érezte, ő sokkal többet ér annál, mint amennyit kap a munkájáért. (Ekkor szerettem volna felordítani. Ha ezt minden orvos és tanár így gondolná, akkor ma senki nem tanítana és gyógyítana! Talán az ő hobbijuk kerül ma a legtöbbe Magyarországon.)
Mindenesetre főhősünk felállt, és délceg léptekkel távozott. Otthon három gyerek várta, hogy másnap lesz-e mit enniük. Éppen akkor cserélték le a lakásukat egy házra, és a jelzálogból maradt egy rész, amelyet befektetett a saját vállalkozásába. Ezzel indult a lap. A nyomdaköltséget két barát finanszírozta volna, ám ők hirtelen meggondolták magukat, így hősnőnk ott állt 560 ezer forintos adóssággal. Egy ismerőse végül ki tudta őt húzni a bajból, és ettől kezdve jöttek a kedvező ajánlatok. Sorozatban, ahogy ez a sikersztorikban lenni szokott. Bekapcsolódott egy hálózatba, amely ökotermékekkel üzletel – és a tetejébe, ha jól sejtem, még meg is gazdagodott. Véletlenül? A gondviselésnek köszönhetően? Hála a pozitív gondolatoknak, amelyek megállíthatatlanul öntik az emberre a sikert? Vagy csak a nő rámenősségének köszönhetően? Sajnos nem tudom, hogy neki mi a válasza ezekre a kérdésekre. Nézem ezt az üzletasszonyt, akiről első látásra azt gondolnám, hogy átlagos, gömbölyded háziasszony, aki a szappanoperák között vacsorát főz a családnak. Hogy csinálta? Bosszant a dolog. Meggazdagodott úgy, hogy közben azt csinálja, amit szeret. Nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak látszik.
Vagy csak jó a reklám? Ennyire beléivódott a hálózatok marketingje? „Mutasd meg, hogy mennyire boldog vagy, hogy más is szívesen csatlakozzon hozzánk! Sikeres vagy, és sikered fokmérője a gazdagságod! Boldog család, kis vagyon a bankszámlán, egészség.” Mintha egy szektaújság színes mellékletéből mosolyogna rám. Bosszantóan és hamisan happy. „Minden titkok tudójaként” szórja elénk bölcsességmorzsáit: „Ha pontosan ismered az álmaidat, akkor ne félj a jövőtől, mert csak azt hozza, amit elterveztél!” Szívesen beszélgetnék a férjével és a gyerekeivel. Vagy csak én vagyok irigy? Túl tehetetlen és teszetosza vagyok ahhoz, hogy én is így „kezembe vegyem az életemet”? Csak nekem nincs elég bátorságom, hogy felálljak, megpróbáljam, kockáztassak, befektessek? Nagy baj az, ha nekem semmi pénz nem ér annyit, hogy napi 18-20 órát dolgozzam, és táplálékkiegészítőket szedjek, hogy bírjam a tempót?
Egy pillantást vetek a képzeletbeli ambivalenciamérőmre. Szilárdan, rezzenés nélkül áll a nullánál. Nocsak! Mégiscsak vannak dolgok, amelyekben sikerül állást foglalnom?
Jánosi Vali
::Nyomtatható változat::
|