Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A győri Öregtemplom orgonistája nyílt tekintetű, barátságos fiatalember. Ha muzsikus elődeit kellene kutatni, ott lenne köztük Fodor Kálmán is – vezetésével híres énekkara volt a helyi evangélikusoknak –, és ott lennének sokan, akik éltek, alkottak, terveztek, álmodtak. Korda Péter tanít és orgonál. Mindkettő életmegnyilvánulás, a másikkal egyenrangú élettevékenység, fontos szolgálat – ahogy mondja, a „küldetés” szó pontosabb – ebben a fölbolydult, érzéketlen világban, romboló időben, melynek uralkodója a pénz.

Aki hallotta már játszani Korda Pétert, szép reményeket fűzhet a jövőjéhez. Az evangélikus Öregtemplom ifjú orgonistája huszonöt éves. Szenvedélyesen szereti a mesterségét. Nem igyekszik érdekes lenni, őszintén és igazán magát adja. Gyerekkora sokféle emlékből rakódik össze: viszontlátásokból, képekből, helyszínekből, tájakból. Mosonmagyaróváron született, egy évig Lébényben laktak, ismeretei, képességei Győrben gyarapodtak. A Gombos-iskola balett tagozatára járt, a Liszt Ferenc Zeneiskola zongora szakán végzett.

– Nem az én döntésem volt, sokkal inkább szülői ráhatás, de mindenfajta kényszer nélkül – kezdi a választ az eddigi pályáját firtató kérdésre. – A Harmónia Művészeti Iskolában szolfézstanárként dolgozom, felelősségem a tanítás, de számtalanszor tapasztaltam, hogy sok olyan fiatal van, akit nem ragadott el a zenei hév. Iszonyúan nehéz megszerettetni a tárgyat, sokkal nehezebb, mint bárki is gondolná. A legtöbb gyereknek nyűg, én meg azon vagyok, hogy ne utálják – mondja. – Az általános iskola után építőipari szakközépiskolába jártam. E négy esztendő alatt a zene inkább csak a kedvtelésem volt: hallottam valamit, megtetszett, lejátszottam. A harmadik év táján találkoztam először az orgonával. Magával ragadta a képzeletemet, annyira, hogy akkor már bizonyos voltam benne: nem való nekem a műszaki pálya. Negyedikben fordult a sorsom – utólag tudom, a szívem szerint –, de ugyanakkor úgy döntöttem, hogy mindenképp befejezem a szakközépiskolát. Érettségi után Hoffmann Lászlóhoz jártam zenélni; hálás vagyok neki mindenért. Lutheránusként tudom, hová tartozom, mit akarok. 1993 óta veszek részt az evangélikus kántorképző nyári tanfolyamain. Tulajdonképpen Fóton kezdődött ez a szerelem, itt vált igazán élménnyé, hogy az orgona, az orgonamuzsika vonzásában lehetek, hogy istentiszteleteken orgonálhatok, üzeneteket adhatok át a zenével az embereknek. Egyfajta küldetés ez. Így hirdetem az evangéliumot. Szerencsés vagyok.

– Mitől lesz valaki orgonista?

Cigarettára gyújt, de nem azért, hogy kitérjen a válasz elől…

– Természetesen lehet valaki jó előadóművész, de csak akkor válik igazi orgonistává, ha azonosulni tud a már említett üzenettel. Mindazzal, amit közvetíteni kell. Más dolga nincsen, mint hogy tehetségével, stílusismerettel, elegendő háttértudással odaüljön a hangszerhez, és ízlésesen előadja a kompozíciót úgy, hogy játékából a szerző és a mű iránti tisztelet, megbecsülés is kiderüljön. Ez a fajta játék nem bírja el a hivalkodó magamutogatást. Az alázat bele van komponálva a művekbe. Örültem annak, amikor egy korábbi beszélgetésben egyezett véleményünk a Németországban élő és tanító professzorral, orgonaművésszel, Gárdonyi Zsolttal abban, hogy mitől lesz valaki orgonista, szolgálattevő.

Amire büszke: Szabó Miklós tanította neki a szolfézst és a zeneelméletet; a főiskolán Ruppert István volt a tanára. Rengeteg háttérismeretet kapott tőle, nélkülözhetetlen tudnivalókat ahhoz, hogy a különböző korok orgonazenéjét viszonylag korhűen adja elő. 2004 júniusában szerzett diplomát: orgona- és szolfézstanár, kamaraművész. Fontos küldetésének tartja, hogy ne engedje elharapózni a templomokba beszivárgó könnyűzenét. Azt mondja, Isten dolgait a hozzá méltó muzsikával kell megszólaltatni, átadni. Az üzenet tartalma az elsődleges.

– De befejezhetjük itt? Mert nemcsak zenéről van szó, az ének-zene oktatásáról, közízlésről, értékrendről, erkölcsi világképről, nemcsak változásokról, a valósághoz fűződő kapcsolatokról, hanem a jövőről is.

– A mai napig töröm a fejemet, hogyan lehetne a fiatalokat az értékes zene felé fordítani, valamiképpen hatni rájuk, megismertetni, felfedeztetni velük érzéseket és gondolatokat, azokat az örömöket, amelyek előttük ismeretlenek, azt a gazdagságot és teljességet, azt a csodát, amelyet ez a muzsika rejt magában. Hogy könnyebben tájékozódjanak a földön, az érzelmi világban, hogy a lelkük ne maradjon üres. Hiszem, hogy ez is a dolgom. A másik, ami ellen lázadok, az a show-orgonistaság. Művelői reflektorfénybe kerülnek, félrevezetik a közönséget, eladják magukat. Az orgona a templom hangszerévé vált. A show-orgonisták helye viszont a koncertterem. De nyilvánvaló, hogy mások ezt másképpen gondolják – mondja. Újra cigaretta után nyúl. Indulat nélkül szól, beszédének ritmusa van, szavaiban nincsen düh vagy harag. Megállapít, kórjelzést ad. Egy pillanatig se fontolgatja, nem ítélt-e szigorúan.

Nem tér ki a koncertfelkérések elől, de nem is tülekedik értük. Ismerik, szeretik, hívják. December 18-án a Szentlélek-templomban ad adventi hangversenyt. Kora barokk, késő romantikus, illetve huszadik századi művekből állította össze műsorát. A szerzők között van Bach, John Stanley, Dietrich Buxtehude, Camille Saint-Saëns, Charles-Marie Widor, Marcel Dupré. Az első szám adventi dallamokat felhasználó, összesítő, ebből sarjadó improvizáció lesz. Az est mottója Bach egyik művének címével foglalható össze: Nun komm, der Heiden Heiland… – Jöjj, népek Megváltója! Csábító cím lehetne. Ha már előkeveredik, hozza a kérdést:

– Mit jelent egy orgonistának az advent?

– Ugyanazt, mint a legtöbb embernek, akinek szüksége van a megváltásra. Ez az időszak belső nyugalmat, csendet jelent, hangulatot, várakozást, napról napra közelebb jutást a Gyermekhez, a szeretethez, az igazsághoz, az örömhöz, az emberi tisztasághoz, az ünnephez, a családhoz…

Péter szeretne elutazni Angliába és Finnországba. A ködös Albion az orgonamuzsika miatt vonzza őt, északra pedig azért menne szívesen, mert az ottani emberek mentalitása közel áll hozzá. Remélhetőleg az idő nem szegi szárnyát ezeknek a terveknek, mielőbb eljut a két országba, ahol az orgona hangja ugyanúgy lélektől lélekig ér, ahol ugyanúgy lehet szeretni a vizeket, az erdőt, a levegőt, a magasságot, ahol a Teremtő ugyanúgy látja az emberek lelkének örömeit meg fájdalmait, mint idehaza.

Joó József

::Nyomtatható változat::