Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Budapesten, a Lónyay utca 29. alatti palota bejáratánál november 23-án a Ferencvárosi Önkormányzat alpolgármestere emléktáblát avatott fel, amely Gregersen Gudbrand norvég építőmester életének és munkásságának állít emléket. Érdemes szólni arról, ki is volt ő, milyen kapcsolatban volt Magyarországgal, és hogy miért kapott emléktáblát – ugyanis a történet rendkívül érdekes, és nagyon tanulságos.

Gregersen Gudbrand 1824-ben született Norvégiában. Amikor felnőve kitanulta az ácsmesterséget, a kor szokásának megfelelően Európába indult, hogy tudását és tapasztalatait gyarapítsa. Lipcsén, Drezdán, Prágán keresztül érkezett Bécsbe, ahol kiderült, hogy az útiládájából ellopták személyes ingóságait. Ennek a szerencsétlen eseménynek a következménye, hogy Gudbrand Magyarországra indult. 1847-ben érkezett meg Pest-Budára, ahol munkalehetőséget keresett. Kézenfekvő volt, hogy a vasútépítkezésekbe kapcsolódjon be, hiszen ebben az időben Magyarországon is óriási lendülettel folytak a vasúthálózat kiépítésének munkálatai. Hamarosan meg is kapta első önálló feladatát: a Vág völgyében építhetett hidat. Az 1848-as forradalom kitörése nagy hatással volt a fiatal ácsra, hiszen egy olyan nép gyermeke volt, amely a 14. század óta dán elnyomatás alatt élt. Az 1814. évi norvég polgári forradalom is csupán a belügyek terén tudott önállóságot kivívni, az ország politikailag Svédországtól függött. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy Gregersen Gudbrand önként jelentkezett a IV. mérnökcsapatba. Itt mint utásztiszt szolgált. Paksnál az akkori viszonyokhoz képest rekordidő – harminchat óra – alatt épített fel egy pontonhidat.

A szabadságharc leverése után Itáliába menekült, de 1851-ben már újra Magyarországon tevékenykedett. Az 1865 óta működő cégét továbbfejlesztve 1888-ban bejegyeztette a Gregersen G. és Fiai Építő Vállalatot. Szakértelme mellett kiváló üzleti érzéke is volt; ennek köszönhetően vállalata egyszerre több nagyszabású híd- és vasútépítési megbízást is sikeresen teljesíteni tudott. A cég hamar hírnevet szerzett a vasúti munkáival, amelyek az ország szinte minden pontján megtalálhatók; számtalan vasútvonal, pályaudvar és vasúti híd megépítése fűződik a nevéhez. Így például az 1861-ben megnyílt, a Déli Vasút által épített Buda–Nagykanizsa vasútvonal, amelynek teljes vonalán Gregersen Gudbrand irányította számos műtárgy építését: a budai indóház, a nagykanizsai és székesfehérvári pályaudvar fogadócsarnokai is az ő vezetésével készültek el. Az 1857-ben megnyílt Szolnok–Debrecen vasútvonallal egyidejűleg átadott szolnoki híd – Magyarország leghosszabb vasúti fahídja – is Gregersen irányításával készült el. Az 512 méter hosszú, fa cölöpjármokon nyugvó, feszítőműves hídnak huszonnyolc ártéri és tíz meder feletti áthidalószerkezete volt. 1889-ben a faszerkezetet acélszerkezet váltotta fel, az építkezést az ekkorra már országos hírnévre szert tett Gregersen-építővállalat kivitelezte.

A vasútépítkezések mellett tanult mestersége, az ácsszakma és a hozzá kapcsolódó faipar volt vállalatának másik tartópillére. Fatelepei és asztalosárugyára révén az egyre növekvő Pest-Buda világvárossá alakításában is nagy szerepet játszott. Számos munkája között megtaláljuk az 1875-ben elkészült Népszínházat – a későbbi Nemzeti Színházat – is, amelynek asztalos- és ácsmunkáit Gregersen tervei alapján és az ő irányításával végezték. A Magyar Országos Központi Pénztár épületében a belső kiképzés, így a díszes ülésterem és a pénztári helyiségek faburkolatainak a kivitelezése is a Gregersen-cég nevéhez fűződik, miként az Országház és a Szépművészeti Múzeum épületasztalos- és ácsmunkái is. Az 1885-ben megnyílt országos iparkiállítás épületeinek egyharmadát is ez a cég építette meg. A rendkívül impozáns keleti pavilon, az iparcsarnok mellett saját pavilonját is felépítette, amelyet a korabeli sajtó a magyar ipar díszének nevezett. Amikor 1879 márciusában Szegedet elöntötte az árvíz, az újjáépítési munkálatokban Gregersen cége jelentős részt vállalt. Neve ekkor vált országosan ismertté; Szegeden végzett munkája elismeréséül kapta meg a nemesi címet, s válhatott belőle a Ferenc József-rend kitüntetettje.

Gregersen Gudbrand egész életét, életfelfogását, munkamorálját meghatározta lutheránus keresztény hite. Egész életében becsületesen dolgozott. A korabeli dokumentumok kiemelik, hogy nevéhez sohasem fűződtek tisztességtelen üzletek, a korban általánosnak számító panamák távol álltak tőle. Családja fontos és szilárd hátteret jelentett életében, feleségével, Sümegh Aloyziával tizenkét gyereket neveltek fel. Bár magyarul sohasem tanult meg jól, Magyarországon élt, ennek az országnak az építésén dolgozott. Ugyanakkor megmaradt norvégnak; amikor csak tehette, hazalátogatott. Az ő nevéhez fűződik a norvég műszaki felsőoktatás megteremtésének ötlete, amelynek megvalósításához pénzt is adományozott. Norvégiában királyok és miniszterelnökök fogadták, és megkapta a Szent Olav-rend kitüntetését. Nagy szerepet játszott a Magyarország és Norvégia közötti kapcsolat kialakításában; a Gregersen-palotában működött harminc éven át a norvég konzulátus, legkisebb fiának a vezetésével.

Voltak olyan idők, amikor Gregersen Gudbrand neve nem csengett jól a hatalom számára, mert a nagytőkés, gazdag iparosréteget testesítette meg. Abban, hogy munkássága, példamutató élete ismét általánosan ismertté váljon, fontos állomás emléktáblájának felállítása. Ugyanakkor több mint szimbolikus jelentőségű az, hogy az új Nemzeti Színházhoz vezető egyik sétány is Gregersen Gudbrandnak, a Magyarországon hírnevet szerzett norvég építőmesternek a nevét viseli.

Sánta Anikó

::Nyomtatható változat::