Keresztutak

Készülünk a nők 2005. évi ökumenikus világimanapjára 5.

Hozzászólás a cikkhez

A nők március 4-ei ökumenikus világimanapjára készülve e számunkban a Lengyelországban működő kisebb egyházakról esik szó. A kisegyházak a Lengyel Ökumenikus Tanácshoz tartoznak. A legnagyobb közülük a körülbelül ötszázötvenezer tagot számláló ortodox egyház az ország keleti felében. Az úgynevezett ókatolikus, illetve lengyel katolikus egyházak összesen mintegy nyolcvannyolcezer hívőt számlálnak, és vannak még görög katolikusok is. A protestáns egyházak közül a legnépesebb az evangélikus nyolcvanötezer hívővel; a református egyházhoz négyezer, a metodistához ötezer, a baptistához hatezer hívő tartozik.

A kisegyházak hívőinek tábora összesen a lakosság 2%-át teszi ki. A rendszerváltás idején rendezték a Lengyel Ökumenikus Tanács tagegyházainak az államhoz való viszonyát, jogi helyzetét, egyebek mellett a hitoktatás, a diakónia, az ifjúsági és a női munka területén. Idetartozik a nők világimanapja tanácsának munkája is. Ezeken kívül az egyetemes imahét szolgálatába a római katolikus egyház is bekapcsolódik.

Az evangélikus egyház

Beszámolómat egy jellemző példával kezdem. Varsó egyik külső kerületében egymás mellett él a „nagy” és a „kis” testvér. Az evangélikus gyülekezet összesen húsz tagból áll. Több idős házaspár, néhány fiatal és gyermek jár szorgalmasan vasárnaponként az alkalmakra. Vannak köztük eredetileg evangélikusok, és van olyan is, aki áttért a katolikus vagy a baptista egyházból. Eleinte sokkal nagyobb volt a gyülekezet; a század elején még nagy templomukat látogatták. Számuk azonban lassan megfogyatkozott, így a nagy templomot eladták a római katolikus gyülekezetnek és a templom mellett levő régi, kis gyülekezeti termet alakították át imaházzá. Évtizedeken keresztül magas kerítés választotta el egymástól a két istenházát. Egy ideje azonban – közös megegyezés alapján – a kerítés helyett csupán egy keskeny ösvény húzódik a két épület között; ezt talán a közeledés jelének is tekinthetjük.

Ez a kép tükrözi az evangélikus egyház lengyelországi helyzetét is. Kezdettől fogva kicsiny közösség volt az evangélikusoké; gyakran üldözték is őket, máskor eltűrték a jelenlétüket. A reformáció tanai már 1520-ban elérték Lengyelországot. Különösen a nemesség volt fogékony először a lutheri, később a kálvini tanokra. Az ő támogatásukkal lehetett már a 16. század második felében egyházat is alapítani. Ebben az időben Lengyelország toleráns volt minden felekezettel szemben. Erre példa az is, hogy az antitrinitarizmus a 16. században csak Erdélyben és Lengyelországban maradhatott meg.

A század végére körülbelül ötszázhetven evangélikus gyülekezet jött létre, elsősorban a németek által lakott vidékeken. Az ellenreformáció azután gátat vetett a további terjeszkedésnek. A lengyelek és a németek közötti ellentétek, majd az ország felosztása tovább nehezítette a helyzetet, míg végül a második világháborúban a németek bevonulása aztán véget vetett a közös német–lengyel egyházi életnek. Üldözték a lengyel lelkészeket, közülük többen koncentrációs táborba kerültek.

A kommunizmus idején az evangélikus egyház teljesen elveszítette német karakterét; a német nyelvet a liturgiában sem használhatták. Az evangélikus egyháztagokban erősen élt a hívő öntudat a teljes diaszpórahelyzet ellenére. A legnagyobb számban az ország déli, német tartományokkal határos vidékén élnek evangélikusok. Itt él a lengyel lutheránusok egyharmada; gyökereik egészen a reformációig nyúlnak vissza. Ők az üldözések idején is hűségesek maradtak. A herrnhuti pietizmus hatása körükben még ma is eleven, a 19. és 20. század ébredési mozgalmai pedig a Krisztus-kegyességben erősítették őket. Ezzel együtt a keresztény hagyományok őrzése, a család, a házasság komolyan vétele jellemzi őket.

A tescheni egyházkerület központja püspöki székhely. Itt diakonissza-anyaház, valamint ifjúsági központ is működik, így ez lett a második legerősebb egyházkerület a varsói mellett. A fordulat után kiszélesedtek a lehetőségek. Nincs ugyan „egyházi adó”, de mindenki egyházi vagy karitatív célokra fordítja a keresete egy százalékát, ezenkívül gondoskodnak az idősekről, a betegekről. 1999-től kezdve a nők is elvégezhetik a teológiát. Lehetséges az ordinációjuk, és – korlátozott mértékben – végezhetnek lelkészi munkát is; az úrvacsoraosztás és a kazuális szolgálat azonban még nincs engedélyezve számukra. Az evangélikus és a katolikus egyházat elválasztó falak ugyan már ledőltek, de a női és férfi egyházi szolgálat között – úgy látszik – még állnak az akadályok.

A lengyelországi zsidó közösség

A második világháború előtt Lengyelországban élt a kontinens második legnagyobb létszámú zsidó közössége (Oroszországban éltek a legtöbben). Öntudatosan ápolták hitüket, ugyanakkor magukat következetesen lengyeleknek vallották. Európa sok országából menekültek ide az üldözések elől, és Lengyelország nyitottan fogadta őket. Teljes vallásszabadságot élveztek; Lengyelországot a 16. és 17. században „zsidó paradicsomnak” nevezték. Kibontakozhatott a zsidó kultúra, a művészet, a színházi és irodalmi élet; kultúrájukat héber nyelven is ápolhatták. A zsidó polgárság központjává Krakkó vált.

Helyzetük a második világháborúval változott meg. Hárommillió zsidó pusztult el a koncentrációs táborokban az esztelen fajüldözés nyomán. A borzalmakat körülbelül kétszázötvenezren élték túl; egy részüket az országban rejtegették (Lengyelországban volt az egyik legnagyobb zsidómentő akció), más részük a haláltáborokból, illetve szovjet munkatáborokból tért haza. A visszatérők legtöbbje otthona helyén csak romokat talált, s a kibeszélhetetlen szenvedések emlékével nem tudott tovább ott élni. Körülbelül hatvanezren vándoroltak ki Izraelbe. Leszármazottaik között voltak olyanok – a második, sőt a harmadik generációban is –, akik évtizedek múltán visszatértek szüleik, nagyszüleik szülőföldjére, és ott erősítették a zsidó közösséget.

A kommunizmus idején feloszlatták az ortodox zsidó közösségeket, tilos volt a héber nyelv használata. A hatvanas évek végén – újabb antiszemita kampányok hatására – ismét húszezer zsidó hagyta el Lengyelországot.

A rendszerváltás után a megmaradt zsidó kisebbség újjászületett, ápolni kezdte régi hagyományait, s a fiatal nemzedék öntudatosabb és vallásosabb lett, mint az idősebbek. A jelenlegi zsidó közösség három-négyezer tagot számlál. A lengyelországi zsidók nagy része ma már teljesen szekuláris, mégis vannak olyanok, akik felfedezik és értékelik a tradíciókat, sőt gyermekeiket is próbálják a zsidó hagyományok szerint, hitben nevelni.

Keveháziné Czégényi Klára

::Nyomtatható változat::