A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

„Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” (Lk 12,15)

Buda városának gazdag kereskedője, Schulhoff Izsák mindennap nagy elégedettséggel járt-kelt fel s alá aprónak semmiképpen sem mondható boltjában, ahol általában három alkalmazottja szolgálta ki a bíborszín posztókra, illatos olajokra, éles handzsárokra, távol-keleti fűszerekre vágyó, gazdag budai polgárokat. Ám ha igazán rangos vevő érkezett, a tulajdonos maga igyekezett a kedvében járni, ahogy illik.

Izsák úr napi nyeresége több volt, mint amennyit egy, a császár uralta területen élő jobbágytól tized címén beszedett az egyház. A jómódú kereskedőtől azonban nem vettek el semmit a papok, mert török hódoltsági területen élt. Olyan vidáman, ahogyan azt egy meghódított keresztény lakos elképzelni sem tudta…

Felkelés után rabszolgák adták fel rá a selyemköntöst, és ők készítettek minden reggel forró fürdőt uruknak – annak ellenére, hogy hetente legfeljebb egyszer használta ki ezt a lehetőséget. Reggelije általában friss datolyából és kalácsból állott, melyekhez fűszeres bort ivott. Ebédre vagy vacsorára általában valamelyik előkelő budai törökhöz ment vendégségbe; ő maga nagyon ritkán fogadott csak vendégeket. Ennek oka végtelenül egyszerű: roppant zsugori volt.

Nem volt nap, hogy ne jutott volna eszébe: egykoron elődeinek élire kellett állítaniuk a garast, ha meg akartak élni. Schulhoff úr ebből a szempontból előnyös korban élt, hiszen Buda ormán immáron száznegyvenöt éve oszmán zászló lengett. A félhold népeinek legfőbb sajátja pedig az, hogy ha megfizetik nekik a harádzsot, ezt a különleges török adófajtát, akkor nem háborgatják különösképpen a városi polgárokat.

Izsák úr nagyszerűen élt lehetőségeivel. Közeli barátja volt Buda várának török másodkapitánya, de ismerte a müezzint és a szpáhik kapitányát is. „A jó barátok a legjobb vásárlók” – szokta volt mondani a kereskedő, és a mondást bizonyítandó, a török előkelőségek havi járandóságuk igen nagy részét hagyták Schulhoff úr boltjában.

Azután – szinte egyik napról a másikra – minden megváltozott. A Szent Liga csapatai Buda alá értek, és a város ostromzár alá került. A török tisztek fogadások és vacsorameghívások helyett a várfalakon töltötték idejük jelentős részét. Izsák úr boltjában is egyre kevesebb lett a vevő – háborús időkben népszerűtlen árucikkeknek minősültek a keleti portékák.

Épp emiatt csodálkozott nagyon Izsák úr, amikor egy ködös éjszakán álmából verte fel szolgálója egy vevő miatt. „Vevő, ilyenkor?”– morfondírozott félálomban, kissé morcosan, miközben a lépcsőn lefelé jövet selyemköntösébe bújt.

A pultnál egy fekete lepelbe burkolódzó férfi várta. Amint a kereskedő meglátta az arcát, minden haragja elpárolgott.

– Kedves Juszuf barátom – köszöntötte a lehető legkedélyesebben vendégét, az egyik legmagasabb rangú török tisztet –, mi járatban ily késői órán, és miért eme furcsa öltözet?

– Nagyrabecsült barátom! Nálad minden vevő elsőrangú kiszolgálásban részesült. Katonáim a tőled vett posztóból varratták kaftánjaikat, szolgálóleányaimat a te kelméidből ruháztattam, az asszonyaimnak ajándékul szánt illatos olajokat is nálad szereztem be. Sosem csaptál be, mindenért méltányos árat szabtál. Jó tett helyébe jót várj. Tudd meg, Schulhoff Izsák, hogy legkésőbb holnap Buda vára el fog esni. Én és a házam népe ma éjszaka kiszökünk a várból. Ha velünk tartasz, bizonyos, hogy élve kijutsz a falak közül; ha megvárod, míg a gyaurok ideérnek, az életeddel játszol. Jer hát!

– Nem mehetek, drága barátom! Lásd, raktáram csordultig van portékámmal, minden aranyam és ezüstöm árukba fektettem, itt kell maradnom.

– Én nem dönthetek helyetted. Ha jössz, életet kapsz. Ha maradsz, nem csak a vagyonod fogod elveszteni.

– Várj egy órát, míg összecsomagolom legnagyobb értékeimet, hogy ne kelljen koldusbotra jutnom.

– Nincs időnk. Pontban fél óra múlva van őrségváltás a gyaurok táborában; az lesz az utolsó lehetőség, hogy kijussunk.

– Megmondtam, azonmód nem mehetek.

– Allah őrizzen téged! – szólt a török, majd elsietett.

Izsák úr egy ideig némán nézett a távolodó katonatiszt után. Rövid gondolkodás után belátta, tényleg nem volna tanácsos a boltjában megvárnia a keresztény katonákat. Igaz, már régóta nem követte ősei hitét, mégsem érezte magát biztonságban.

Hálószobájából levonszolt egy nagy és nehéz faládát, melybe szépen lassan elkezdte bepakolni értékeit. Az egész éjszakát s a másnapot is csomagolással töltötte. Gyönyörködve rakosgatta drága portékáit a ládába, mely még félig sem volt teli, mikor a nap delelőre ért. Akkor is csak azért hagyta félbe a munkát, mert egyre nőtt az utcáról beszűrődő lárma, a menekülők által csapott zaj.

Tudta, hogy már nincs sok ideje a menekülésre. Megpróbálta megmozdítani a ládát, de az oly� nehéz volt, hogy egy jottányit sem moccant. Kétségbeesetten rángatta, körömszakadtáig küszködött vele. Egészen addig, míg a császári katonák rá nem törték az ajtót.

Vajon mi lett a kereskedő további sorsa? Megölték, megkínozták, bebörtönözték? Elvették a vagyonát? Mindez történetünk szempontjából már nem fontos. A nem lényeges dolgok pedig – például: hírnév, vagyon – nyomtalanul eltűnnek az időben, mint a kámfor. Vagy jobban mondva: nyomtalanul eltűnnek, mint Schulhoff Izsák.

Chladek Tibor

::Nyomtatható változat::