Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Kiss János 1920-ban született Sopronban, Kiss Jenő teológiai tanár gyermekeként. A líceum elvégzése után a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Evangélikus Hittudományi Karán szerzett lelkészi oklevelet 1942-ben, majd rövid ideig vallástanító lelkészként dolgozott Sopronban. Egy alkalommal a szószéken Reményik Sándor egyik közismert versét idézte, ezért feljelentették. Státusát hamarosan megszüntették, és mint „államellenes tevékenységet folytató személynek” a hitoktatási engedélyét is megvonták. Ezután könyvtárosként szeretett volna dolgozni Sopronban, de ehhez szüksége lett volna a doktorátus megszerzésére. Himnológiából készült, de igyekezetét válaszra sem méltatták. Közben a teológiai fakultást leválasztották a pécsi tudományegyetemről, így a doktorálási lehetősége is elveszett. Mivel mindezek párosultak azzal, hogy egy félreállított professzor fia volt, semmiképpen nem maradhatott Sopronban.

1943-tól ösztöndíjjal a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatott tanulmányokat, de a lelkészi szolgálatot emellett is tovább végezte. Bölcsészeti tanulmányait a háború miatt nem tudta befejezni. Mégis töretlenül folytatta a kutatómunkát, ennek elismerése azonban sokáig váratott magára: 2002-ben avatták őt az Evangélikus Hittudományi Egyetem díszdoktorává az intézmény doktori tanácsának egyhangú javaslata alapján. 1945-ben Celldömölkön házasságot kötött Rosta Irmával. Négy gyermekük született. Az egyházi iskolák mellett való bátor kiállása miatt – már három gyermek édesapjaként – szeretteitől távolra, Tapolcára helyezték. A helyi javadalma csak az ebéd volt sorkoszt formájában. Családja ekkoriban hol a szüleinél élt Sopronban, hol a felesége szüleinél Celldömölkön. Havonta csak egyszer tudta meglátogatni őket.

Közel két és fél év után, 1953-ban a kapolcsi gyülekezet hívta meg lelkészéül. Itt újra együtt lehetett családjával. Néhány évig télen-nyáron gyalog járt a fíliákba, majd kerékpárt tudott vásárolni. Később az autóbuszjáratok menetrendjéhez igazította szolgálatait. Az istentiszteleteken a kántori szolgálatot is ő végezte. Igehirdetései mindig lényegre törők voltak, a Megváltó szabadító kegyelméről szóltak.

Érdekes módon lelkészi munkája mellett főkönyvelőként is dolgozott a szomszéd falu termelőszövetkezetében. Elmondása szerint a járási tanács is elfogadta, a téeszben is kedvelték. Mivel a gyülekezet ekkorra anyagilag meggyengült, gyakorlatilag a termelőszövetkezet biztosította megélhetésüket. Csendben, szerényen éltek; Kiss János kedvenc időtöltésének, a bélyeggyűjtésnek hódolt – szenvedélyes gyűjtő volt –, illetve részt vett a Művészetek Völgye rendezvénysorozat komolyzenei programjainak a szervezésében. A falu képviselő-testülete díszpolgári címmel tüntette ki őt.

Negyvenhét évnyi kapolcsi szolgálata után 2000 áprilisában nyugállományba vonult.

Nagyszámú gyülekezet jelenlétében helyezték végső nyugalomra a kapolcsi evangélikus temetőben január 27-én. Életét, hitvallását jól jellemzi az a mondat, amelyet a gyülekezetétől való búcsúztatása alkalmán mondott: „Amit tettem, Istennek köszönjék, nem a saját erőmből tettem…”

Menyes Gyula

::Nyomtatható változat::