Szószóró

Hozzászólás a cikkhez

Zselickisfalud, július 20., szerda. Semmit nem aludtunk. De a lap és a rádióadás is elkészült. A reggelit valamennyien hosszú és lapos pislantások közepette fogyasztottuk el. De jólesett. A hasznos munka megízesítette a napok óta újra és újra asztalra tett kolbászt és körözöttet.

Eszter szólt, hogy a héten megint írjam én az ifjúsági rovat cikkét. „Egy médiatáborban biztos lesz ihleted rá” – nyugtatott meg. Ihletem biztos lenne, de időm? Ez a kérdés azonban megválaszolatlan maradt, mert hangosan ki sem mondtam.

Délelőtt Izsák Norbert, a HVG Szellem rovatának munkatársa darabokra szedte az újságunkat. Ez miért így jelent meg, ez egyáltalán miért került be stb. Ráadásul utána vettük csak észre, hogy valamennyi cikkünk javítatlanul jelent meg a tördelőszerkesztő figyelmetlenségének „köszönhetően”. Egy életre megtanultuk: az álmosság egy médiatábor életében igazán nagy ellenség.

Estére a táborozó diákoknak sikerült feldolgozniuk a délelőtti kritikákat. Én „Hagyjatok aludni!” felkiáltással a lakószobám felé indultam, de a csoport egységét nem lehetett megtörni. Pedig csak erőt akartam gyűjteni ahhoz, hogy másnap én tarthassam bennük a lelket. Nem sikerült. Hajnali kettőkor kerültünk ágyba. De a rádiós szignál elkészült. Kis lépés a péntek reggeli adás felé.

Zselickisfalud, július 21., csütörtök. Kösz, James! A reggeli ébresztőműsor szíven talált. Főleg, hogy ismét a „Jó reggelt kívánok! Ébredni kéne mááár…” kezdetű örökzöldre riadok fel. Mint feltámasztása után Lázár, úgy pattanok ki én is az ágyból.

A szokásos kolbász ezúttal sem hiányzik a reggeli kínálatából. De most nincs, ami megízesítse. Az adás korántsem mondható késznek, a gyerekek fáradtak, a csoportvezető még inkább.

Döcögősen indul a meló, senki sem gondolta komolyan, hogy itt ma munka lesz. Már öt napja gürizünk, és még mindig nem látjuk a végét. És még azt a cikket is meg kell írnom… Majd kiszedem valamelyik újságból, biztos írt valamelyik újságíró-palánta a fiatalokról.

Este van. Nem írtak. Ma én sem fogok. Inkább lefekszem. A srácok azonban nem engednek. Kórusban, több szólamban énekelnek nekem. Meggyőznek. Csak hagyjátok már abba!

Zselickisfalud, július 22., péntek. A rádióadás elkészült, a csoportvezető meg ki. Még egy nap maradt a táborból. A fiatalok már a jövő évi programról érdeklődnek, én aludni szeretnék. Gyorsan megnyugtatom őket a programokkal kapcsolatban, de már nem is hallják. Rohannak a sportpálya felé focizni. Látom, megvan a csapat, így nem bomlik meg az egység, és végre mehetek aludni.

Györe Balázs

::Nyomtatható változat::