e-világ

Hozzászólás a cikkhez

„Van egy evangélikus tábor, ahol odafigyelünk egy törött szárnyú gólyára, ahol lebilincselő beszámolót hallgathatunk a farkasok megfigyeléséről, ahol együtt sírunk a mérgezett Tiszáért; összeállítjuk ökológiai lábnyomunkat, és elcsodálkozunk azon, hogy mennyi felesleges energiát használunk. Van egy tábor, ahol megismerjük hazánk nemzeti parkjait, túrázunk barlangban és hegyeken, fürdőzünk tavakban és strandokon. Egy tábor, ahol az áhítatok oltára egy hegy vagy egy erdő vagy éppen a Hortobágy horizontja. Van egy tábor, ahol csendben figyelünk a természet hangjaira, és emlékezetünkbe raktározzuk a kövek és a növények formáit, de a csendet gyakran játékos vetélkedők és kreatív csoportmunkák zsibongása töri meg. Van egy tábor, ahol Isten igéjében ott lüktet az a felelősség, amellyel ránk bízta teremtett világunk ápolását.” A www.termeszettabor.hu honlapon olvastam a IV. evangélikus természetvédő ifjúsági táborról, amely idén a Fertő–Hanság Nemzeti Parkba látogatott el. Erről a hétről kérdeztem Kodácsy-Simon Esztert, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktoranduszát, a tábor szervezőjét.

– Érzékelhető volt-e az előadások hatása a táborban? Hozott-e valamiféle látható, tetten érhető változást a fiatalok szemléletében?

– A hét folyamán törekszünk arra, hogy a táborban minél kevesebb elméleti jellegű előadás legyen. Fontos az elméleti tudás, de még fontosabbnak tartjuk a természet megismerését, az adott környezet közvetlen megtapasztalását, a környezettudatos életvitel kialakítását.

Minden táborban egy szakmai előadás van, amelyen a nemzeti park történetét, növény- és állatvilágát, környezetvédelmi problémáit mutatja be a park egy-egy munkatársa. Ezt követően a hét során a túrák és beszélgetések közben egy olyan témát járunk körül, amely a környezetvédelemmel kapcsolatos. Ezen a héten a fenntarthatóság témakörét osztottuk négy részre, s ezeket vitattuk meg kisebb-nagyobb csoportokban: fenntartható fogyasztás, fenntartható energia, fenntartható társadalom, valamint fenntartható hit és értékek.

A beszélgetések eredményeként mindenki a saját életére vonatkoztatva hozhat kisebb-nagyobb döntéseket. Van olyan fiatal, aki negyedik éve jár velünk táborozni, s az idén mondta el, hogy két éve nem iszik kólát, és nem eszik chipset, mert elgondolkodott a pazarló csomagolás következtében keletkező szemét mennyiségén, valamint az ilyen italok és ételek egészségtelen hatásain. De olyan fiatal is volt, akin már a hét során láttuk, hogy vásárlás közben megnézte, mi van a csomagolásra írva, vagy olyan, aki nem az eldobható palackos üdítőt vette meg.

További példaként a szelektív hulladékgyűjtést említhetném. Könnyű helyzetben voltunk, mert a szállásunk a nemzeti park oktatóközpontjában volt, ahol eleve adottak voltak a szelektív hulladékgyűjtés feltételei. A hét során több fiatal is „rászokott” a hulladék szétválogatására: külön gyűjtötték a papírt, a fémet, a műanyag- és egyéb szemetet. Reméljük, hazatérve a családjukban és a gyülekezetükben is népszerűsíteni tudják ezt a kezdeményezést, hiszen egyre több helyen – városban és falun egyaránt – adottak a szelektív hulladékgyűjtés feltételei. Csak egy kis odafigyelés és tudatosság szükséges. Ennek kialakulásához, reméljük, elég egy hét is!

– Év közben a legtöbb szülő és iskola nem fordít elég figyelmet a gyerekek környezetvédelmi oktatására, a természetvédelemmel kapcsolatos ismereteik bővítésére. Ha ez másképp volna, tisztaság és jó levegő lenne körülöttünk. Milyen területeken lehet előrelépni egy hét alatt?**

– Nem gondolom, hogy ilyen rövid időn belül be lehetne pótolni azt a több év alatt elsajátítható ismeretanyagot, amely valóban sok fiatalnál hiányzik – annak ellenére, hogy egyre több iskola és intézmény figyel egyre tudatosabban a környezeti nevelés megvalósítására. Nem is a tényanyag pótlását tartjuk elsődleges célunknak. Sokkal fontosabb a számunkra, hogy azt a környezetet, a természetnek azt a kicsiny szeletét, amelyben egy hétig lakunk ezzel a mintegy ötven fiatallal együtt, megismerjék és megszeressék. Ha megismerik azokat a madarakat, amelyek ezen a területen hosszabb-rövidebb ideig élnek, valamint azokat a környezeti veszélyeket, amelyek az élőhelyük fennmaradását fenyegetik, akkor sokkal felelősebben és érzékenyebben tudnak később döntést hozni akár saját életvitelükre nézve, akár kisebb vagy nagyobb közösségekért felelősen gondolkodva.

A legegyszerűbb élményekre kell gondolni. Egyik reggel kora hajnalban kibicikliztünk a Fertő tó partjára madarat nézni. Számos szárnyast ismerhettük meg, valamint élőhelyük törékenységét is megfigyelhettük. Következő nap kenutúrára mentünk, de megállás nélkül esett az eső. Azonban legnagyobb meglepetésünkre kivétel nélkül mindenki vállalta az „esőtúrát”, csak hogy a nádasba bemenve megfigyelhesse az ázott tollú nagy kócsagot, a part menti gulipánt vagy a faágon ülő, az eső végét váró réti héját. A zuhogó eső elől olykor az ég felé nyújtózkodó, fejünk fölé hajtott nádkötegek adtak menedéket.

Ezek olyan élmények, amelyekre egész évben szívesen fognak gondolni, s amelyet tovább fognak adni a barátaiknak, később talán a gyermekeiknek is. Bízunk abban, hogy felnőttként máshogy használják majd az energiaforrásokat és a gépkocsijukat, ha tudják, milyen csodálatos madaraknak van szükségük a friss levegőre vagy a tó tiszta vizére.

– Korunk talán legnagyobb ökológiai öngólja a pazarlás. Talán az ez elleni küzdelem lehetne a környezetvédelmi nevelés egyik kiemelt célja.

A fenntartható fogyasztás témája kapcsán tettük fel a következő kérdést: hol van a határvonal az életünk fenntartásához szükséges dolgok, az átlagos jólét, valamint a luxus között? Jó volt látni azt, hogy majdnem minden dolgot azonos kategóriába sorolt mindenki, ám nehéz volt arról beszélni, hogyan mondunk le azokról a – luxus- vagy „jóléti” cikknek tekinthető – dolgainkról, amelyeket megszoktunk már, de valójában nincs szükségünk rájuk, s amelyek a természetet nagymértékben károsítják. Ezek a fiatalok még nagyon érzékenyek a környezeti, társadalmi kérdésekre. Nekünk lehetőségünk van arra, hogy adjunk számukra annyi impulzust, amennyi elég ahhoz, hogy elkezdjenek takarékosan bánni az erőforrásokkal az élet minden területén: a fogyasztás, az anyagiak, az emberi kapcsolatok, a felhasznált energiák, de az emberi értékek tekintetében is.

– Van-e különbség a városi és a kisebb településen élő gyerekek fogékonysága, felelősségtudata között?

– Az érdeklődési körükben mindenképpen van különbség, mivel más tapasztalattal érkeznek. Fogékonyságban, felelősségtudatban vagy az érdeklődés mértékében viszont nincs eltérés. A városi fiataloknak például kihívás a tömegközlekedés használata a családi autó helyett, vidékieknek pedig érdekes lehet elgondolkodni azon, milyen megújuló energiaforrásokat használhatnának a meg nem újulók helyett.

– Hogyan lehet a gyerekeket a környezetükért viselt felelősségük tudatára ébreszteni mindössze egy hét alatt?

– Azáltal, hogy megtapasztalják, milyen jó eltölteni egy hetet a természetben, valamint hogy a természettel és a közvetlen környezetükkel való egzisztenciális kapcsolatukat felismerik, a felelősségtudatuk is természetes módon épül. A tábor célja ennek a folyamatnak az elindítása.

– Milyen kapcsolat van a hitélet és a természet- és környezetvédelem között?

– Ha úgy gondolok a világra, mint Isten teremtett világára, magamra pedig, mint egyre a teremtmények közül, akkor ebből következik, hogy a lehetőségeimhez mérten vigyázok a teremtés többi részére is.

A táborban minden napot áhítattal kezdünk és zárunk. Utolsó este csendsétán vett részt minden fiatal, amelynek során mindenkinek egy környezetvédelmi kérdésekből álló útvesztőből kellett kitalálnia. A feltett kérdések olyan döntéshelyzetekbe hozták a résztvevőket, amilyenekbe egy tizenéves fiatal a hétköznapi életben kerülhet, így mindenki a lehetséges utak közül a saját, mindennapi gyakorlatának megfelelőt választva láthatta meg, hogy milyen hatással van az életmódja a közvetlen környezetére és Földünk egészére. Zárógondolatkánt Teréz anya szavait adtuk mindenkinek útravalóul: „Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. E nélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb lenne a tenger.”

Horváth-Hegyi Olivér

::Nyomtatható változat::