Élõ víz

Hozzászólás a cikkhez

Jertek és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között… (Zsolt 66,5)

Vízkereszt ünnepe után a negyedik héten az Útmutató reggeli igéi Isten dicsõségét hirdetik; bennük a teremtett világ Urának és az õ egyszülött Fiának csodálatos és lenyûgözõ tetteirõl olvashatunk. Igen; „a hatalmas vizek zúgásánál, a tenger morajlásánál fenségesebb az Úr a magasságban!” (Zsolt 93,4; LK) Isten tetteit az ember hittel vagy hitetlenséggel fogadja – ma is. Jézus valóságos Isten és valóságos ember; ezt láthatjuk a tenger lecsendesítésekor: este lett, fáradt volt, és a vánkoson aludt. A hajó, tudjuk, az egyház képe. Csak Jézussal juthatunk át a túlsó partra! S mert õ Isten Fia, a természeti erõk felett is van hatalma: „És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.” (Mk 4,39b) Jézus csendjében kiderül az ember félelmének igazi oka: a hitetlenség. „Íme, a hit és hitetlenség példája. A tanítványok megtapasztalják, hogy mi lakik a szívükben. Mert abban van a hit felséges képessége, hogy látja a láthatatlant. A hitetlenség meg csak azt látja, amit érzékel.” (Luther) Pálék is halálos veszedelembe kerültek Ázsiában – „azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat…” (2Kor 1,9) Mindhárom igeidõben érvényesnek tekinti magukra nézve Isten szabadítását! A terméketlen fügefa megátkozása és hirtelen elszáradása az egyetlen csoda, ahol Jézus nem áldott; ez szintén a hit kérdését veti fel: „…ha van hitetek, és nem kételkedtek, nem csak a fügefával tehetitek meg ezt…” (Mt 21,21) Jézus dolgai valóban félelmesek az emberek között, de mégsem félték õt ezért Gadarában (sem), sõt „az egész város kiment Jézus elé, és amikor meglátták, kérték, hogy távozzék el határukból” (Mt 8,34). Az ördögök tudták, kicsoda Jézus – hogy õ Isten Fia –, de a hitetleneknek kétezer disznó többet jelentett két megszabadított embernél! Isten ószövetségi, engedetlen népe sem félte a teremtett világ Urát: „Eszükbe sem jut, hogy féljék Istenüket, az Urat…” (Jer 5,24) Nekünk „mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk”! (Luther: Kis káté) A barbárok elõbb gyilkosnak, majd istennek tartották Pált, aki személyesen is megtapasztalta Urának lenyûgözõ tettét, és õ is tett ilyet. Publiusz apja ugyanis beteg lett; „Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította.” (ApCsel 28,8b) A barbárok véleménye megváltozott Pálról, mert nem halt bele a mérges kígyó marásába. A te véleményed megváltozott-e arról a Jézusról, aki az õsi kígyó fejére taposott, s így legyõzte a bûn, a halál és az ördög hatalmát? És Simeonnal együtt felismerted-e már a negyven nappal ezelõtt testet öltött Igében az Úr Krisztusát, és benne a minden nép számára elkészített üdvösséget?! Február 2-án az újszülött Jézus templomi bemutatására emlékezhetünk, és mi is találkozhatunk vele. Õ Isten ujjával ûzi ki az ördögöket, és ma is döntésre kényszerít: „Aki nincs velem, ellenem van…” (Lk 11,23) Isten ítéletet tart a világ fölött, és legcsodálatosabb tette: „…az én szabadításom örökre megmarad…” (Ézs 51,6) „Dicsérjétek tetteit…” (EÉ 49,2)

Garai András

::Nyomtatható változat::