EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 05 - „Isten nékem erőm, bizodalmam…”

A vasárnap igéje

Vízkereszt ünnepe után 4. vasárnap – Ézs 51,9–16

Hozzászólás a cikkhez

„Isten nékem erőm, bizodalmam…”

Fehér köpenyes orvos állt a katedránál, és azt mondta: „Nem szabad feladni a reményt, a remény hal meg utoljára.” Csupán fél füllel hallgatott mondat, amely megragadt bennem az esti híradóból. Napok óta minden róla, róluk szólt. Egy apáról és a kislányáról, aki súlyos heveny májbetegségben szenvedett. Az édesapa a bal májlebenyét adta, hogy megmentse gyermekét. Ez az élődonoros beültetés nem járt sikerrel, de az orvoscsapat nem adta fel. Talán nem túlzás, hogy az egész ország velük és a szülőkkel együtt aggódott a négyéves kis beteg életéért. Amikor e sorokat írom, már tudni lehet, hogy a kislány életét – amelyért annyit küzdöttek – sajnos mégsem sikerült megmenteniük.

Mi talán nem kerültünk még olyan kiélezett helyzetbe, mint e szegény beteg gyermek, Rebeka szülei. De mindannyiunknak vannak hozzátartozói, így bizonyára mindenki jól el tudja képzelni, milyen kínokat élne át hasonló szituációban. Én sem tudtam megállni, hogy fel ne tegyem magamnak a kérdést: „Vajon hogyan cselekednék hasonló helyzetben? Mit tennék, ha az én gyermekemről volna szó?” Képzeletbeli anyaként úgy vélem, először harag és szomorúság költözne a szívembe. „Miért engedi ezt Isten?” „Miért pont velünk történik mindez?” „Mit vétettünk?” – cikázna át az agyamon. A legmélyebb kétségbeesésben aztán valószínűleg már „csupán” imádkozni akarnék és tudnék.

Az Urat kérdőre vonó és vádló emberből kegyelmet és szabadulást kérő teremtménnyé válnék, és kiáltanék, mint a próféta: „Ébredj, ébredj, szedd össze erődet, ó Úrnak karja! Ébredj, mint hajdanában, az ősrégi nemzedékek idején!” (9. vers) Ézsaiás példája nyomán visszaemlékeznék arra a sok jóra, amelyet Isten cselekedett az életemben. Az ajándékokra, amelyeket ő adott. Szüleim és barátaim szeretetére, gyermekem mosolyára, korábban meghallgatott imádságokra, áldott csöndekre. Arra, hogy hányszor tettem úgy, mint a zsoltáros. Kiáltottam a mélységből, és reménykedtem abban, hogy az én Uram, az Úr meghallja hangomat.

Reménység szerint emlékeztetném magamat arra, milyen sokszor vált megtapasztalt valósággá a „közhelyes” igazság: Isten soha nem hagy el, a legnagyobb bajban pedig végképp nem távolodik el attól, aki hozzá fordul panaszával. Ahogy a Szentírásban olvassuk: „Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt 145,18)

Isten szerető Isten. A mai vasárnap igéje is arra a – talán már unalomig ismételt és mégis elégszer el nem mondható – tényre emlékeztet, hogy az Úr a vigasztaló. Ha ő bátorít, ő, aki az eget és a földet alkotta, akkor nincs kitől vagy mitől félnünk, legyen bármilyen a gazdasági vagy a politikai helyzet, legyenek bármilyen magánéleti problémáink. Még a gyászban is ő tud csak igazán megvigasztalni bennünket és segíteni abban, hogy tudjunk és akarjunk is továbblépni.

Arra nincs ígéretünk, hogy hitünk által elkerül minket minden baj és betegség. Mégis bizonyos, hogy Isten akkor is meghallgat bennünket, amikor nem az történik, amit szeretnénk. Ilyenkor sem az Úr karja bizonyul erőtlennek. Bár értelmünk nem talál magyarázatot, hitünk beéri Isten válaszával: „…amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs 55,9)

„Ébredj, ébredj…!” – szólongatta Ézsaiás az Urat. Pedig nagyon is jól tudjuk, hogy nem neki, Istennek, hanem nekünk kell felébrednünk. A Teremtő soha nem alszik, mi vagyunk azok, akiknek ébredésre, azaz lelki-szellemi megújulásra, naponkénti megtérésre van szükségünk. Az ehhez vezető úton a mennyei Atya már meg is tette az első lépést. Fiát adta értünk, aki a kereszten halt meg bűneinkért. Mert Isten előbb szeretett minket, mint ahogy mi szerettük őt.

„Az én népem vagy!” – hangzott egykor a prófétai emlékeztető Izrael népének, és hangzik nekünk újra ma is, most is. Jézusért mi is Isten népének tagjai, a Teremtő gyermekei vagyunk. Bűnből megváltottak, szabadok a beteljesedett, élettel teli életre. Olyanok, akiknek nemcsak a múltjuk és a jelenük része Isten üdvtervének, hanem akiknek a jövőjük is az ő kezében van. Annak a kezében, aki azt mondja: „…újra kifeszítem az eget, és alapot vetek a földnek…” (Ézs 51,16)

Ezt az új eget és új földet várjuk az ő ígérete szerint. És addig? Amíg az új teremtés ideje elérkezik, várakozzunk. De ne legyünk tétlenek, hanem imával, odaszánt élettel szolgáljuk az Urat, példát mutatva egymásnak és a világnak.

Gazdag Zsuzsanna


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Kereslet? Nem! Kínálat!
Élő víz
Kvízkérdés
Egy régi imádság
Megtérés
Falak
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Vizsgáztak a potenciális pályázók
Keresztutak
Martfűi záróünnep
Egész évben ökumené
„Isten felekezetközi fullajtárja vagyok”
„Az idők jelei”
Búcsú egy igaz ökumenikus testvértől
Szent vagy bűnös?
Afrika missziója Tolnában
Evangélikusok
Elköszön a kórházlelkész
Szekeres Elemér
Búcsút vettünk dr. Pusztay Lászlótól
Egy költő Erdély „zúgából…”
e-világ
Isten Fia emberré lett – és az ember mivé?
Keresztény szemmel
Kampánykórkép
A hét témája
Evangélikus iskolák országos versenye
Megemlékezések határon innen és túl
Ünnepi est a Művészetek Palotájában
Himnuszunk fordításai és zenei aspektusai
Kultusz vagy kultúra?
evél&levél
Emlékezés és kiáltás
Múltidéző kalendárium
Krisztus akaratával egyező lépés
A közelmúlt krónikája
Európa Tanács: a vallásoktatás nem lehet evangélikus!
Tavaly nyolc ország sértette meg a vallásszabadságot
Jézus mint sörreklám
Négy „ősanya”
Az orosz alsóház végleg elfogadta a sárospataki kötetek visszaadását
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Régi magyar prédikációk
Minémő úttal és kiknek akaratjokbul kell az házassághoz kezdeni?
Bővülő bonyhádi bibliotéka
Tér, forma, fény
Cilinderben a múzeumban
Déli harangszó
A vasárnap igéje
„Isten nékem erőm, bizodalmam…”
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 05 „Isten nékem erőm, bizodalmam…”

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster