Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Nem háríthattam el egykori múzeumi munkatársam utolsó kérését: nekem kellett a zsúfolásig megtelt budavári templomban búcsút mondanom és az evangélium vigasztalását hirdetnem a kilencvenegy évesen elhunyt Pusztay László hamvai felett. Most olvasóink tájékoztatása végett ismertetni szeretném e köztiszteletben álló tudós lelkipásztor szolgálatának különbözõ állomásait.

A Balaton-felvidék szülöttje volt: Tapolcán látta meg a napvilágot 1915. február 1-jén. Édesapja az elsõ világháború áldozata lett. Elõbb Tapolcán, majd Budapesten – a Protestáns Országos Árvaház növendékeként – a fasori gimnáziumban folytatta tanulmányait. Mint soproni teológus is a gyülekezet árvaházának internátusában vállalt nevelõi szolgálatot, miközben cserkésztiszti oklevelet is szerzett.

Két évvel lelkésszé szentelése után a halle–wittenbergi egyetemen lett ösztöndíjas. Itt az egyház ismertetõjeleirõl (notae ecclesiae) szóló lutheri tanítás témakörében kutatott, majd „cum laude” minõsítéssel doktori fokozatot szerzett.

Kezdõ lelkészként – részint mint hitoktató – Pápán, Ecsenyben, Csurgón és Bikácson, majd a soproni hadapródiskolában mint katonalelkész szolgált. Itt a sportügyességi versenyben többek közt „nagyezüst” jelvényt is szerzett. Tábori lelkészként frontszolgálatot is kellett teljesítenie.

Elsõ parókusi helye 1945 adventjétõl kezdve a Sopron melletti Ágfalva gyülekezete volt. A háború borzalmai után újabb próbatétel várt a községre: kitelepítették a német anyanyelvû lakosokat. A sírva búcsúzó és otthon maradt evangélikusok számára hitelesen hirdette a 37. zsoltár vigasztalását: „Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd õ teljesíti.” (5.vers; Károli-fordítás) Lelkipásztori munkája mellett teológiai felkészültsége révén õ lett az alsó-soproni egyházmegye lelkészegyesületének és számvevõszékének az elnöke.

1954-ben a Somogy-Zalai Egyházmegye surdi gyülekezete hívta meg lelkészének. A vend határvidék templomszeretõ evangélikusait nagy odaadással és jó szervezõkészséggel huszonkilenc éven át gondozta.

Surd és Liszó templomának harangjai vízkereszt ünnepe óta naponta siratták el szeretett halottjukat. Belezna, Õrtilos, Somogybükkösd és Zákány szórványai is hálával emlegetik egykori hûséges pásztorukat. Surd község húsz évvel onnan való távozása után azzal tisztelte meg sokéves önfeláldozó munkáját, hogy 2002-ben a falu díszpolgárává választotta.

Harmadik „parókusi gyülekezete” az Evangélikus Országos Múzeum volt. Amikor megtudtam, hogy surdi szolgálata után 1982-tõl nyugdíjas éveit nem messze fõvárosunktól, Budakalászon fogja tölteni, felkértem, hogy legyen állandó kiállításunk tárlatvezetõje. Két évtizeden át példamutató hûséggel, pontossággal, kiváló németnyelv-tudással és alapos történeti ismeretekkel megáldva szolgált közöttünk. Úgy vélte, hogy ezen a fõvárosi „szószéken” továbbra is bizonyságot tehet Isten gondviselõ szeretetérõl, a Kárpát-medence magyar, német, szlovák és vend anyanyelvû evangélikusait sok vihar során is megtartó Uráról. Ugyancsak hûséges elõdjétõl és munkatársától, Garam Zoltántól nemcsak az evangéliumi lelkület melegségét és a magas szintû tárlatvezetés tudását vette át, hanem az Evangélikus Életben korábban megkezdett, Múzeumi híradó címmel megjelent cikksorozat szerkesztését is.

A mindenki által szeretett „Pusztay Laci bácsit”, akinek tavaly ünnepeltük a kilencvenedik születésnapját, a Balaton-felvidék is gyászolja. Gyakori vendége volt az õsi fészeknek, Révfülöp és Kõvágóörs festõi vidékének. Szívén viselte a fokozatosan épülõ révfülöpi templom sorsát, szerény jövedelmébõl anyagilag is támogatta. Talán kevesen tudják, hogy õ vetette fel elõször annak gondolatát, hogy az evangélikus oktatási központ Ordass Lajos püspökünk nevét vegye fel.

Evangélikus egyházunk testvéri szívvel osztozik a család gyászában. Kilencvenöt éves nõvére, két leánya, két veje, öt unokája és öt dédunokája vett búcsút a családfõtõl. A lelkész unokák: Buday Zsolt és Barnabás pedig nemcsak a budavári templom oltáránál, hanem a bényei és az arnóti gyülekezetben is hálával köszönhetik meg drága nagyapjuk példamutató szolgálatát és értük mondott gyakori imádságát.

Szeretett munkatársától fájó szívvel búcsúzik:

Dr. Fabiny Tibor

::Nyomtatható változat::