Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Nem háríthattam el egykori múzeumi munkatársam utolsó kérését: nekem kellett a zsúfolásig megtelt budavári templomban búcsút mondanom és az evangélium vigasztalását hirdetnem a kilencvenegy évesen elhunyt Pusztay László hamvai felett. Most olvasóink tájékoztatása végett ismertetni szeretném e köztiszteletben álló tudós lelkipásztor szolgálatának különböző állomásait.

A Balaton-felvidék szülöttje volt: Tapolcán látta meg a napvilágot 1915. február 1-jén. Édesapja az első világháború áldozata lett. Előbb Tapolcán, majd Budapesten – a Protestáns Országos Árvaház növendékeként – a fasori gimnáziumban folytatta tanulmányait. Mint soproni teológus is a gyülekezet árvaházának internátusában vállalt nevelői szolgálatot, miközben cserkésztiszti oklevelet is szerzett.

Két évvel lelkésszé szentelése után a halle–wittenbergi egyetemen lett ösztöndíjas. Itt az egyház ismertetőjeleiről (notae ecclesiae) szóló lutheri tanítás témakörében kutatott, majd „cum laude” minősítéssel doktori fokozatot szerzett.

Kezdő lelkészként – részint mint hitoktató – Pápán, Ecsenyben, Csurgón és Bikácson, majd a soproni hadapródiskolában mint katonalelkész szolgált. Itt a sportügyességi versenyben többek közt „nagyezüst” jelvényt is szerzett. Tábori lelkészként frontszolgálatot is kellett teljesítenie.

Első parókusi helye 1945 adventjétől kezdve a Sopron melletti Ágfalva gyülekezete volt. A háború borzalmai után újabb próbatétel várt a községre: kitelepítették a német anyanyelvű lakosokat. A sírva búcsúzó és otthon maradt evangélikusok számára hitelesen hirdette a 37. zsoltár vigasztalását: „Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” (5.vers; Károli-fordítás) Lelkipásztori munkája mellett teológiai felkészültsége révén ő lett az alsó-soproni egyházmegye lelkészegyesületének és számvevőszékének az elnöke.

1954-ben a Somogy-Zalai Egyházmegye surdi gyülekezete hívta meg lelkészének. A vend határvidék templomszerető evangélikusait nagy odaadással és jó szervezőkészséggel huszonkilenc éven át gondozta.

Surd és Liszó templomának harangjai vízkereszt ünnepe óta naponta siratták el szeretett halottjukat. Belezna, Őrtilos, Somogybükkösd és Zákány szórványai is hálával emlegetik egykori hűséges pásztorukat. Surd község húsz évvel onnan való távozása után azzal tisztelte meg sokéves önfeláldozó munkáját, hogy 2002-ben a falu díszpolgárává választotta.

Harmadik „parókusi gyülekezete” az Evangélikus Országos Múzeum volt. Amikor megtudtam, hogy surdi szolgálata után 1982-től nyugdíjas éveit nem messze fővárosunktól, Budakalászon fogja tölteni, felkértem, hogy legyen állandó kiállításunk tárlatvezetője. Két évtizeden át példamutató hűséggel, pontossággal, kiváló németnyelv-tudással és alapos történeti ismeretekkel megáldva szolgált közöttünk. Úgy vélte, hogy ezen a fővárosi „szószéken” továbbra is bizonyságot tehet Isten gondviselő szeretetéről, a Kárpát-medence magyar, német, szlovák és vend anyanyelvű evangélikusait sok vihar során is megtartó Uráról. Ugyancsak hűséges elődjétől és munkatársától, Garam Zoltántól nemcsak az evangéliumi lelkület melegségét és a magas szintű tárlatvezetés tudását vette át, hanem az Evangélikus Életben korábban megkezdett, Múzeumi híradó címmel megjelent cikksorozat szerkesztését is.

A mindenki által szeretett „Pusztay Laci bácsit”, akinek tavaly ünnepeltük a kilencvenedik születésnapját, a Balaton-felvidék is gyászolja. Gyakori vendége volt az ősi fészeknek, Révfülöp és Kővágóörs festői vidékének. Szívén viselte a fokozatosan épülő révfülöpi templom sorsát, szerény jövedelméből anyagilag is támogatta. Talán kevesen tudják, hogy ő vetette fel először annak gondolatát, hogy az evangélikus oktatási központ Ordass Lajos püspökünk nevét vegye fel.

Evangélikus egyházunk testvéri szívvel osztozik a család gyászában. Kilencvenöt éves nővére, két leánya, két veje, öt unokája és öt dédunokája vett búcsút a családfőtől. A lelkész unokák: Buday Zsolt és Barnabás pedig nemcsak a budavári templom oltáránál, hanem a bényei és az arnóti gyülekezetben is hálával köszönhetik meg drága nagyapjuk példamutató szolgálatát és értük mondott gyakori imádságát.

Szeretett munkatársától fájó szívvel búcsúzik:

Dr. Fabiny Tibor

::Nyomtatható változat::