Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat. Zsolt 8,3 (Mt 21,15; Mk 4,35–41; 2Kor 1,8–11; Zsolt 99) Az egészséges emberből szeretetet, mosolyt, örömöt, gyöngédséget vált ki egy piciny gyermek. Jézus szerette a gyermekeket. Magához hívta és megvédte őket a felnőttektől. Azokat szorította magához, akikről tudta: kicsiny testükben nagy hit lakozik, bűnöktől még nem szennyes lelkükben az életnek és az életet adónak járó öröm van otthon. Ilyenek által is nő és épül Isten országa. Ilyen egyszerű lelkecskék által.

Jöjjön el a te országod. Lk 11,2b (Dán 2,44; Mt 21,18–22; Józs 24,1–15) Isten országa elkészült. Minden lélek oda vágyik. Békesség, harmónia, csorba nélküli szeretet. Minél többen átélik Isten közelségét e földön, annál inkább megvalósul az ő országa. Tökéletesen majd később. Valamikor. Addig is ez a – bár tökéletlen, mégis minden másnál jobb – ország jöjjön el! Ne „…az én országom!” Ne az enyém! Az ne! Inkább az övé. Az enyém hamis és gonosz. Az övé igaz és jó.

Krisztusban Isten kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Ef 1,4 (Ézs 63,9; Mt 8,28–34; Józs 24,16–28) Krisztus nélkül nem lehetnénk szentek és feddhetetlenek. Vele igen. Isten azt akarja, hogy szentek legyünk. Vagyis számára elkülönültek, olyanok, akik neki élünk. Legyen az ő akarata a mi akaratunk, az ő terve a mi tervünk, az ő döntése a mi döntésünk. Nagyszerű élet, erős élet, boldog élet! Isten azt is akarja, hogy feddhetetlenek legyünk. Ne legyen takargatnivalónk, senki se tudjon bennünket kikezdeni, senki ne tudjon nekünk felróni bűnt, mulasztást, vétket. Tisztességet kíván tőlünk. Szentek és feddhetetlenek legyünk. Ő ezt akarja.

Az Úrnak, az én Uramnak nagy tetteit hirdetem, egyedül a te igazságodat emlegetem. Zsolt 71,16 (1Jn 2,29; Jer 5,20–25; Józs 24,29–33) Tényleg hirdetem? Vagy magára hagyom a zsoltárost? Kinek a dolga hirdetni az Úr tetteit? Egy mondaté, mely több ezer év óta hallatja magát? Egy biztos: jólesik olvasni. A bizonyságtétel szép. Életszerű. Kívánatos. De vajon mennyi választ el engem ettől a mondattól? Több ezer év? Talán egy pillanat? Az is lehet, hogy már semmi. Mert ma is ezzel keltem…

A nap ne menjen le a ti haragotokkal. Ef 4,26b (Zsolt37,8; ApCsel 28,1–8; Bír 1,1–3.17–21) Megint egy féltő és védő mondat. Minket félt. Magunktól. Elsősorban indulatunktól, önigazolásunktól és önigazságunk hangos vagy hangtalan ismételgetésétől. Minket félt, a megbántottat pedig védi. Tőlünk. Elmérgesedő haragunktól, gonosz tetteinktől, makacs hidegségünktől, olvadni képtelen dermedtségünktől. Milyen figyelmes mondat! Pontosan tudja, hogy Istennek csak abban a szívben van elkészített helye, ahol szeretet van. A harag kiűzi a szeretet. De az is igaz, hogy a szeretet legyőzi a haragot. Istené, igen, legyőzi. És akkor már lemehet a nap…

Hallgasd meg imádságomat, Uram, figyelj segélykiáltásomra! Könnyeim láttán ne légy néma. Zsolt 39,13 (Mk 10,48–49; Lk 11,14–23; Bír 1,27–2,5) Egy jó szó. Egy biztató felelet. Egy megerősítő mondat. Egy vigasztaló ige. Valami, amiről tudom: nem véletlen, hogy akkor és azt hallom vagy olvasom – Isten válasza imádságomra, mélyről feltörő kiáltásomra. Mert ő nem hagy cserben, nem engedi, hogy a végső összeroskadásig nélkülözzem. Hamarabb jön. Talán sokáig hagyja, hogy vívódjak, de az összeroskadás előtt megérkezik. És akkor már nem néma. Egy szót biztosan mond: szeretlek.

Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Róm 14,8 (5Móz 32,39b; Ézs 51,1–6; Bír 2,6–23) Ennél nem is kell több. Ez elég. Egy életre. Sőt utána is. Egy örök életre elegendő. Jó kimondani: az Úréi vagyunk. Mondhatja ezt egy család, egy szerelmespár, egy ifjúsági vagy imaközösség, egy gyülekezet, egy egyház, de legfőképpen személy szerint külön-külön mindenki: az Úré vagyok. És akkor már mindegy, hogy élek vagy meghalok. Mindig nála vagyok. Ez a hit biztonságot ad. Eligazít ebben az életben. Ezért fontos és jó, hogy ez az ige szerepel a Bibliában, az Élet könyvében. Fölemel és megvigasztal. Akkor is, amikor magamra, akkor is, amikor másra gondolok.

Horváth-Hegyi Olivér

::Nyomtatható változat::