Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre. (1Pt 1,3)

Húsvét ünnepe után az első héten az Útmutató reggeli igéi az Úr Isten újjászületett szolgáiról szólnak, hogy „mint a ma született csecsemők, az igének tiszta tejét kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre. Halleluja!” (1Pt 2,2; LK) És Luther így ír: „Újjászületésünk az ige szerint Jézus Krisztus feltámadásából ered. Isten szül minket újjá, nem romlandó, hanem romolhatatlan magból, az igazság igéjével.” Az óegyházban a húsvétkor megkereszteltek az akkor kapott fehér ruhát nyolc napig hordták, s fehérvasárnap vettek először úrvacsorát. Erre a megerősítésre, konfirmációra nekünk is szükségünk van, hogy hitünk és üdvösségünk Isten igéjéhez kötődjön, mert mi már nem láthatjuk úgy az Urat, mint Tamás! De a köszöntése és ígérete a miénk: „Békesség néktek!” „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn 20,26.29) A szemtanú Péter is nekünk írja: „Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.” (1Pt 1,8–9) Vegyük észre a múlt időben íródott igéket itt és a heti igében is! Mindezek Ézsaiás számára még csak Istennek a szolgája eljöveteléről szóló ígéretei, ezért „énekeljetek az Úrnak új éneket”, és „dicsőítsétek az Urat…” (Ézs 42,10.12) Isten ismét szolgájának tekinti Jóbot, mert helyesen beszélt róla: „…jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért…”, és még „jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt” (Jób 42,10.12). Gondoljunk az Úr szenvedő szolgájára (lásd Ézs 53)! Márk evangélista – akinek április 25-én van az emléknapja – részletes bevezetéssel ellátott szenvedéstörténetében is az Úr tökéletes szolgájának tetteit állítja a legelső írott evangélium középpontjába: „Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírrel érkező követ! Békességet hirdet, és szabadulást, örömhírt hoz.” (Ézs 52,7; LK) Péter a kölcsönös testvérszeretetet hirdeti nekünk, akik újjászülettünk „Isten élő és maradandó igéje által” (1Pt 1,23). Jézus is újjászületett tanítványaiért könyörög főpapi imádságában, hogy megszentelődjenek az igazsággal: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által…” és „őrizd meg őket a gonosztól” (Jn 17,11.15). Két héttel nagypéntek ünnepe után egy derék, igaz és bátor férfiú kerül elénk: arimátiai József, aki „titkos” tanítvány volt, de nyíltan „Jézus-párti” lett! Elkérte Pilátustól a testet, azután „levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba” (Lk 23,53). Isten szolgái között végül sorra kerülünk mi is; Jézus hozzánk szól: aki hisz bennem, lát engem, hallja az én beszédeimet, az az Atyát hallja, látja, őbenne hisz – s „az ő parancsolata örök élet” (Jn 12,50)! Mivel jól csak a szívével lát az ember, kövessük Tamást! „Én Uram, és én Istenem!” (Jn 20,28) Az ő „arcát nem látja, csak a hit. / Letérdelünk a Szent előtt, / Mert hisszük és imádjuk őt.” (EÉ 330,4)

Garai András

::Nyomtatható változat::