EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 17 - Alapkőletétel Kőszegen

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Alapkőletétel Kőszegen

Kőszegen több evangélikus intézmény is megkezdte, illetve újrakezdte a működését az utóbbi évtizedben: szeretetotthon létesült, és ismét egyházi fenntartásba került az egykor államosított középiskola, amely ma az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola nevet viseli. A húsvéthétfőn rendezett ünnepség egy újabb – a szó szoros értelmében vett – építkezés kezdetét jelezte: letették az új gyülekezeti háznak, illetve a középiskolai kollégium új épületszárnyának az alapkövét.

Amint az alapkőben elhelyezett okiratból is kiderül, az építkezés gondolata az egyházközségben fogalmazódott meg, miután egykori iskolaépülete – jelenleg a város óvodája – után a gyülekezet pénzbeli kárpótlásban részesült. Elhatározták, hogy a 2004-ben megkapott összegből új gyülekezeti házat építenek.

Több lehetőséget megvizsgálva úgy döntöttek, hogy a legkedvezőbb megoldás az, ha a szakközépiskolával közösen építik fel az új gyülekezeti házat, illetve bővítik a kollégiumot a Zrínyi utcai ingatlanon. A telken 1989/90-ben csak részben épült meg az akkor még városi fenntartású szakközépiskola kollégiuma; most az eddig beépítetlen részén indult meg az építkezés. A terveket Vincze Csaba építészmérnök készítette, aki a kollégium épületét is tervezte egykor.

Az első feladat a meglévő kollégiumépület és a telek megvásárlása volt; ezek Kőszeg város tulajdonát képezték, mert a fenntartó Magyarországi Evangélikus Egyház az iskola 2001. évi visszavétele után csak használatba kapta az épületet. Az országos egyház tehát 2005-ben megvásárolta a meglévő ingatlant, az egyházközség pedig a rá eső telekhányadot.

Az új épület elkészültével a kollégium az egykor elmaradt tanulószobákkal, közösségi és kiszolgálóhelyiségekkel bővül majd. A lelkészi hivatalt, lelkészlakást és gyülekezeti helyiségeket magába foglaló új gyülekezeti ház felépülésével pedig megkezdődhet a Gyöngyös utcai konventház teljes egészében szeretetotthonná való átalakítása is, így a 2001 óta a gyülekezeti helyiségekkel és lelkészlakással egy fedél alatt működő otthon bővítése szintén megoldódhat. Iskola és kollégium, gyülekezeti ház és szeretetotthon öleli majd körül a belső udvar zártságában megbúvó – a türelmi rendelet nyomán épült – templomot.

A hálaadó istentisztelet szolgálatára Ittzés Jánost, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökét, a gyülekezet korábbi lelkészét – aki közel két évtizeden keresztül szolgált az Alpokalján fekvő kisvárosban – hívták meg. A püspök igehirdetésében az ünnep evangéliuma, Lk 24,13–35 alapján az emmausi tanítványokról szólt; azt a Krisztust hirdette az ünneplő gyülekezetnek, aki hallótávolságban van tőlünk, és aki útitársunk életünk útján. Ő közvetíti felénk türelmesen Isten irgalmát és szeretetét, és ő az élet kenyere, a szentség szerzője.

Az istentisztelet után a gyülekezet átvonult az építkezés Zrínyi utcai helyszínére, hogy az alapkőben elhelyezzék a munka megkezdéséről tanúskodó okiratot. A dokumentumot ellátta kézjegyével az egyházkerület püspöke, illetőleg az épület tervezője, valamint az iskola igazgatója, Király Csaba, továbbá Baranyay Csaba lelkész és Koczor Lajos egyházközségi felügyelő.

Menyes Gyula

Regionális hozzárendelés: K?szegi Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Élő víz
Keringő
Tanyai emlék
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Alapkőletétel Kőszegen
Krisztusért járva követségben
Passiójáték Kelenföldön
„Jézus él, és előttünk jár”
Missziói nap Kemenesalján
Keresztutak
Nagyheti konferencia Németországban
Útmutató 2009
Az egyházak után politikusok is jogorvoslatot kérnek az Alkotmánybíróságtól
Pészah ünnepe
Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2005
Idén is keresztre feszíttette magát néhány ember a Fülöp-szigeteken
Evangélikusok
Koncentráció vagy megszegényítés?
A svéd evangélikus énekköltészet megújítója
e-világ
A Föld napja
Keresztény szemmel
Egy választás – két arc
Tamás különös konfirmációja – tanulságul tíz tételben
Virágok, pálmaágak, nagypénteki sötétség, üres sír – kit válasszak?
Békés nemzedékváltás
evél&levél
Tisztelt Szerkesztőség!
Kedves Murányi László Testvérem!
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Textilbe szőtt Isten-dicséret
Déli harangszó Paksról
Amerika történelmi arca
Dísztárgy vagy fegyver?
Godspell – „Isten beszéde”
Bábel tornya – az ókori csillagvizsgáló
Mézes sütemény
A vasárnap igéje
A Feltámadott pedagógiája
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Cantate
Beköszöntő
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 17 Alapkőletétel Kőszegen

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster