A vasárnap igéje

Mennybemenetel ünnepe – ApCsel 1,1–11

Hozzászólás a cikkhez

A legnagyobb csodák egyike az Úr Jézus „mégis-szeretete”: hogy nem váltotta le a másfél hónappal korábban látványosan csődöt mondó tanítványait. Meglepő módon ragaszkodik hozzánk is, akik már többször csődöt mondtunk a hit, hűség, szeretet, reménység dolgaiban. Az első tanítványok csődjének keserves bizonyítéka, hogy szeretett Mesterük temetését sem merték vállalni. Mégis megbízást kaptak!

E sorok olvasója tudjon róla: ő is megbízatást kapott. Függetlenül attól, hogy a múltban sikeres vagy csődöt mondott tanítvány volt-e. A mi Urunkra ez a „mégis-szeretet” a jellemző. A Lélek titka, hogy miért hajol valaki a kijelölt ige és e sorok fölé: s a titok lényege, hogy olvasáskor történik a megbízás kézbesítése.

A „megbízás” összefügg a kiválasztással, s a kiválasztottak parancsot kapnak. Nem ajánlatos kikerülnünk, átlépnünk, elsikkasztanunk. Mert a parancs – parancs! Lényege: tanúim lesztek! Nemcsak Jeruzsálemben, a kiindulási pontban és időben, hanem a föld (térben és időben) végső határáig. Ennek vagyunk mi is részesei, s a parancsban megszabott feladat nagy. Felülmúlja emberi erőnket, ahogy az első tanítványokét is felülmúlta. Ezért a házi feladat most is adott.

Krisztus követője, a mai tanítvány tanulja meg a lehangoló szent leckét: magunktól nem tudunk Krisztusban hinni! Magunktól nem tudunk Krisztusról bizonyságot tenni! Ami tőlünk telik, maximum vallásos okoskodás, pszichés manipuláció fülbemászó dallamokkal, ritmusos zenéléssel, emberi lélekkel lelkesült csápolás, átmeneti érzelmi felbuzdulás. S mindez egy idő után kihuny, még ha vulkanikus volt is a kitörés. Sose legyünk elragadtatva saját lelkesedésünktől. Az több mint gyanús, s a lényege: mulandó és erőtlen, a roham után jön az összecsuklás, kiégés, kimerülés; nyomasztó hangulatban még a templomtoronyra sem tudunk felnézni, nemhogy az égre.

Ezért most is érvényes a parancs: készüljünk pünkösdre! Nem feltétlenül egy naptárban meghatározott napról van szó, hanem az igazi pünkösd jeles történéséről. Erre ígéretünk van, Jézus szerint: Szentlélekkel kereszteltettek meg! A küldetés, a parancs – tanúim lesztek! – betöltése érdekében.

Mert a neheze ezután jön a tanítványok esetében is. Mindegy, kinek lehetett nehezebb. Nekik vagy nekünk? Nekik, akik évekig – János evangéliuma szerint három évig – élvezhették Jézus csodálatos fizikai és lelki közelségét, majd hirtelen magukra maradtak. Negyven csodálatos nap után hirtelen egyedül lettek. A kereszt borzalma után elmúlt a rossz álom (s nem is álom volt), jöhetett a feltámadás okozta ébredés: Jézus mégis él! Azután felhő takarta el előlük, és újra egyedül voltak. Márpedig az emberi lélek készsége kevés, mert erőtlen. Péter is mennyire fogadkozott nagycsütörtök estéjén! Emberi lelkesedésben úgy vélte, hogy börtönt, halált is kész vállalni Mesteréért. De egyszer csak megszólalt az a hírhedt kakas, s addigra már háromszoros tagadáson volt túl.

Kinek a nehezebb? Nekik vagy nekünk? A kérdés eldönthetetlen, de bizonyosságát adja, hogy nekünk is erre van szükségünk: megkereszteltetni Szentlélekkel! Ezért várjuk a pünkösdöt. Nem pusztán a napját, hanem a történését, hogy felragyogjon küldetésünk, s életünk útján tanúi legyünk a golgotai kereszt Krisztusának, aki a Feltámadott, s kitüntetett bennünket a bizonyságtétel, a tanúskodás szolgálatával. Erre nem magunktól vagyunk alkalmasak, hanem csak a Szentlélek által.

Csak ne okoskodjunk, s ne tudálékoskodjunk! Könnyen megkísért minket is a szolgálat elől való menekülés reflexe. Bűntől rontott lelkünk velünk született lustasága, szorongása, kísértése kitérni a szent szolgálat – misszió – elől. Kísértésünk: elrejtőzködni lusta vallásoskodásban (ülök passzívan a templompadban) vagy látszathitben (hiszek a magam módján) vagy mesterséges eszközökkel kiváltott rajongásban (átmenetileg nagyon lelkes lehet valaki). Az első tanítványok tudálékoskodása: nem a Szentlélek ígéretére, erejére kíváncsiak, hanem látszólag komoly teológiai kérdést tesznek fel: mikor lesz itt a beteljesedés? Mikor jön el a mennyei királyság? „Nem a ti dolgotok…” – ez a mennyei Atya hatalmába helyeztetett! (7. vers) Végvárók, számítgatók, ne tudálékoskodjatok!

Küldetésetek van: tanúim lesztek!

Ehhez kapjuk a Szentlélek józan erejét, mert a mi időnkénti lelkesedésünk kevés. Mennybemenetel ünnepén kiüresített emberi lelkünkkel várakozóan forduljunk a szent igében kapott jézusi ígéret felé. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy éhezzük, szomjazzuk a Szentlelket, hogy bizonyságot tehessünk Isten Bárányáról, aki magára vette bűneinket (ezért fellélegezhetünk), és a Feltámadottról, akit az Atya támasztott fel harmadnapon, hogy így is igazolja mindazt, amit Jézus mondott és cselekedett.

Nem kell az égre bámulni, hanem fehér papírra nyomtatott betűn keresztül kapjuk az indítást: tanúim lesztek! Van megbízás, parancs, kiválasztottság! Amikor kérjük a Szentlélek keresztségét, már benne is vagyunk, csak figyelnünk és hirdetnünk kell az igét.

Ribár János

::Nyomtatható változat::