Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Még százezer ágra süt, mi több, éget az Isten tüzes napja, s vannak, akik nyaralnak, nyaralhatnak. Márk evangélista tömör beszámolója szerint a názáreti Jézus is felszólított a pihentető nyaralásra. Jézus kiküldte érdekes módon kiválasztott tanítványait – a tizenkettőt – egy kis hazai misszióra, és amikor a tanítványok a fárasztó útról visszatértek, „elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak”. A Názáreti figyelmesen és tapintatosan rájuk nézett, láthatta a jó munka utáni fizikai és lelki kimerültséget, és ezért így szólt hozzájuk, felszínes dicsérgetés helyett: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé.” (Mk 6,7 kk. és Mk 6,31) A buzgó tanítványi misszió következtében „olyan sokan voltak, akik odaérkeztek” Jézushoz, hogy a szorgos tizenkettőnek még enni sem volt ideje, s hiába akartak kitérni a Jézust szívósan kereső tömeg elől, ez sehogyan sem sikerült nekik. Jézus végül megszánta az őt keresőket, mert látta, hogy olyanok, „mint a pásztor nélkül való juhok” (Mk 6,34).

Nem biztos, hogy megvalósult a tanítványok Galileai-tó (a Szentföld Balatonja) -parti nyaralása, ám mégis figyelemre méltó Jézus egyértelmű szándéka a jogos pihenéssel kapcsolatosan. Az is biztos azonban, hogy Jézus mégis tanította, azaz eligazította őket, a hozzá tódulókat az élet szövevényes helyzeteiben, hiszen a pásztornélküliség a teljes tanácstalanságot fejezi ki, s a Názáreti nem akarta őket életük zsákutcájában hagyni. Korunkban az elfogyasztott nyugtatók, idegcsillapítók sok ezer mázsája igazolja a tanácstalanságot, csak manapság valahogy gyenge a misszió, és a tömegek silány bálványokhoz, téves kisistenekhez tódulnak.

Talán irigylésre méltók, akik elutazhatnak bel- vagy külföldi nyaralóhelyekre, mert meg tudják fizetni a pazar kiszolgálást, így élvezhetik a kikapcsolódás áldásait. Otthon hagyhatják a munkahelyi konfliktusokat, megoldatlan dolgokat (melyeknek szokása a türelmes várakozás), s kikapcsolva maradhat a tévé vagy a rádió is, ne zavarja a madárdalt, a Balaton-parton a vízcsobogást, hegyekben a fák hallgatását, a turistautak csendes kanyargását hegyre fel s hegyről le.

Ám nagyon sokan már most sem engedhetik meg maguknak a nyaralás luxusát, nem tehetik meg, hogy egy-két hét alatt másfél vagy kéthavi jövedelmet költsenek el, mert akkor nem marad télre betevő falatra, és a rezsiszámlák is jönnek majd makacsul. Így a szabadság napjai az otthon falai között telnek, vonszolódnak; de legalább nem kell időre sietni, lehet egy kicsit olcsón lazítani. A megszokott ágynak is megvannak az előnyei, és így kisebb az esély arra, hogy a nyaralás alatt nem kívánt látogatók – betörők – érkeznek.

Mindennek van előnye is, hátránya is. Ám akár utazunk, akár maradunk, fejünk felett lóg a félelmetes, politikai és gazdasági tekintetben sötét közeljövő: a hírek és híresztelések gáz- és áramáremelésről, elbocsátandó pedagógusokról, posztgraduálisan (a diploma megszerzése után nagyon sok évig) vagy más címen fizetendő (nem) tandíjakról, kis- és középméretű magánvállalatok csődjéről, növekvő munkanélküliségről. A választási kampányban dübörgő gazdasággal és jóléttel dicsekvő, a választások győzteseként a végrehajtó hatalom csúcsára kerülő személy maga ismerte el – láthattuk a tévéképernyőkön –, hogy se dübörgés, se jólét nincs; helyettük a gondok és a megszorítások jönnek, s ha valakinek nem tetszik, le is út, fel is út.

De a keresztény, igét ismerő, szentséggel élő, az evangéliumot befogadó ember számára mindezek mellett nem törpülhet el a csaknem kiskorúaknak is majdhogynem felajánlott, alkotmányosan biztosított magyar jövőgyilkosság. Ennek különböző változatai kavarognak a nyilvánosságban. Az egyik szerint egy tizennyolc éves leányzó a születésnapja reggelén élhetne azzal az alkotmányos jogával, hogy alkalmatlanná tegye magát a szülésre, az édesanyaságra. Egy másik ötlet szerint esetleg a huszonhat éves dönthet így. Talán friss diplomával a kezében. S ki tudja, milyen változatok jöhetnek még? Ez aligha jog kérdése! Nehéz elképzelni ennél elkeserítőbb dolgot, s nem marad másra lehetőség, mint hogy a keresztény szülők gyermekeiknek olyan lelki útravalót adjanak, amely biztosíték ezzel a mások keze és szikéje által végrehajtott öncsonkítással szemben.

Most még inkább fontossá válik a kereszténység értékeinek – család, anyaság, apaság, gyermek – tudatosítása, az igével történő megszentelése. Most kell csak igazán – vagy még inkább – fiataljaink számára a lelki kapaszkodó, nehogy tizenhat-tizenhét évesen végzetes döntésre jussanak, és tizennyolc évesen olyasmit tetessenek magukkal, amit majd életük későbbi időszakában keservesen bánni fognak! Megfosztva magukat az anyaságtól megfosztják leendő kedvesüket, szerelmüket az apaságtól. De megfosztják a szülőket is a nagyszülőségtől, és nem lesz szükség keresztszülőkre sem – az egész családot, rokonságot megfosztják az új jövevénytől. S hazánkat is az új generáció új tagjától. Ha az alkotmány ellen nem is lehet tiltakozni (bár azt is emberek hozták létre, tehát nem lehet kizárni a tévedés lehetőségét), még akkor is lehet pozitív tartalmú engedetlenséggel viseltetni vele szemben – ennek lényege, hogy tiszteljük, képviseljük, gyakoroljuk, őrizzük és továbbadjuk Isten teremtésbeli, ősi szent rendjét.

Groteszk, hogy az ősi szent és mennyei rend tiszteletben tartása legyen az engedetlenség – de legyen ez a mi hitvallásunk ország és világ előtt. Tanuljuk és tanítsuk a Tízparancsolatot, Jézus Hegyi beszédét, Pál apostol házi tábláit, mert nemzetünknek most erre lenne a legnagyobb szüksége. A nyaralás mellett…

Ribár János

::Nyomtatható változat::