EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 37 - Némaságom áldásai

Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Némaságom áldásai

Felejthetetlen hetet tölthettem Németországban egy ifjúsági konferencián, s alig vártam, hogy beszámoljak élményeimről az itthoniaknak. A hazaérkezés utáni reggelen azonban döbbenten tapasztaltam, hogy csak suttogni tudok, hiszen az egyre erősödő torokfájás eredményeképpen a hangom mintha elillant volna. A vicces megjegyzéseket, melyeket néma állapotom váltott ki a környezetemből, egy idő után már egyáltalán nem találtam mulatságosnak. Hiszen annyi minden volt a szívemben, amit szerettem volna elmondani, de egyszerűen képtelen voltam rá!

Nem ez volt azonban az egyetlen szörnyűség, amelyet beszédképtelenségem alatt átéltem… Hazaérkezésem után siettem a gyülekezetbe, ahol még tartott a nyári zenei tábor, amelyről semmiképpen sem akartam lemaradni. Csodálatos volt tapasztalni, ahogy közel ötven gyermek és fiatal dicséri együtt az Urat nap mint nap! Csak úgy zengett a pestszentlőrinci templom és templomkert a tiszta hangtól! Úgy szerettem volna én is velük énekelni, de hang nélkül erre is képtelen voltam…

Ültem hát a padban, és sajnáltam magam. Aztán egyszer csak megütötte a fülemet egy mondat az egyik énekből: „Hallgatom, hogy mit szól Isten hangja hozzám. Úgy várom!”

Elgondolkodtam. Lehet, hogy az Úr most valami nagyon fontosat akar megtanítani nekem? Valamit, amit csak akkor hallok meg, ha meg tudok egy kicsit állni, el tudok csendesedni, ha képes vagyok egyszerűen csak figyelni?

Végeláthatatlannak tűnt a három, teljesen hangtalanul eltöltött nap, de közben áldások egész sorát tapasztaltam meg.

Áldás volt átélni, hogy milyen az, amikor az akarat a fizikai tehetetlenség korlátaiba ütközik. Azért volt áldás, mert közben eszembe jutottak idős testvérek, akik lélekben fiatalnak érzik magukat, de terveiket a testi gyengeség miatt csak részben tudják megvalósítani. Mostantól másként hallgatom az ilyen sóhajokat.

Áldás volt átélni, hogy mindent, amim van, ajándékba kaptam. Nem természetes, hogy tudok beszélni, mint ahogy az sem, ha a rádióhallgatók szívesen hallgatnak. Most döbbentem rá igazán arra, mennyire hálát kell adnom érte! S mostantól, ha hallatom a hangom, akkor azt mindig ilyen hálás szívvel teszem.

Áldás volt átélni, hogy nem én adok másoknak, hanem mások adják meg nekem azt, amire szükségem van. Bizony, sokszor nehéz beismerni, hogy rá vagyok szorulva másokra, és meg kell tanulnom, hogy miként fogadjam el a felkínált gondoskodást, segítséget. Mostantól, ha az önzetlen szeretet szándékával lépek oda valakihez, akkor mindig eszembe fog jutni, hogy kiszolgáltatott helyzetben ezt néha nem könnyű elfogadni.

S áldás volt az az igei útmutatás is, amelyet ezekben a napokban kaptam a Prédikátor könyvéből: „Mindennek megszabott ideje van… (…) Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek.” (Préd 3,1.7)

Most már újra tudok beszélni.

De hálás vagyok mindazért, amit hallgatag napjaimban tanultam.

Hulej Enikő


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Sodródás
A nagy utazás
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Jubileumi tanévnyitó Nyíregyházán
Hallom, szólít a történelem
Évnyitó a Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskolában
Csodálatos ünnep egy csodálatos gyógyulás után
Épületszint-szentelés – egyenes adásban
Újra szól „a hősök harangja”
Tanárok, diákok, szülők szolgálatában
Templomszentelés Magyargencsen
„Összegyülekezők”
Keresztutak
Október a reformáció hónapja
Püspöki látogatás Veres Andrásnál Szombathelyen
Tampere templomában
Roger testvér halála: miért?
Az Efezusi levél vonzásában
Evangélikusok
Ki akar még tanulni? Ki tud még tanítani?
e-világ
Scribus – nyílt forrású kiadványszerkesztő
Keresztény szemmel
„Mikor fogunk már összefogni?”
Némaságom áldásai
A hét témája
Nyíregyházi tanévkezdet a jubileum jegyében
Az „újkor” első igazgatója
„Az öregek”
A műemlék könyvtár
Kossuth-diákok mecénásszerepben
evél&levél
Tisztelt Szerkesztőség!
Közlemények, nyilatkozatok
Hibaigazítás
A közelmúlt krónikája
Múlt és jelen – elődök és utódok
Néhányan…
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Édenkerti üzenetek
Táncolni a romokon
Kicsi a bors, de…
Luther Budavárban
Norvég koncert
Szabó Magda drámája az Evangélium Színházban
Hamis rétes
A vasárnap igéje
Egy régi-új történet az út mentéről
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Cantate
Állandóság a változásban – az ünnep és a hét éneke
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 37 Némaságom áldásai

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster