Ige+hirdető

Aki titeket hallgat…

Hozzászólás a cikkhez

Jelen cikkünk témája Isten igéjének írásban való megszólaltatása. Azt vesszük szemügyre, milyen kívánalmak fogalmazhatók meg az eleve nyomtatásra szánt alkotással szemben (tehát nem egy szószéken elhangzott igehirdetés írott változatáról beszélünk). Ez esetben a kommunikáció résztvevőit nevezzük írónak és olvasónak, szemben a szószéken álló igehirdetővel és a padban ülő igehallgatóval.

„Érted is, amit olvasol?” – kérdezte Fülöp az etióp kincstárnoktól (ApCsel 8,30), és az így felelt neki: „Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?” Isten Lelkének és az embernek az ige mellett való találkozása az alap. Vegyük ezt komolyan, mielőtt bármibe fognánk! Az igehirdetés írója először is tegye fel magának a kérdést: érti-e, amit olvas, vagyis a textust? S amíg erre nem tud jó lelkiismerettel igennel felelni, addig ne kezdjen el írni. Hiszen így hogyan vállalkozhat arra a feladatra, hogy azt másoknak magyarázza?

Az írott igehirdetés, mint „speciális sajtóműfaj”, nem található meg műfajismereti tankönyveinkben, ám az a tapasztalatom, hogy az újságműfajok pontos ismerete mégis nagy segítségére van annak, aki írásba fog. Akkor is, ha igét hirdet. Miért? Számos oka van ennek. Az egyes műfajokra jellemző követelmények ismerete és betartása fegyelmezettségre kényszerít, óv a parttalanságtól; ezenkívül egyes újságírói „fogások” alkalmazása színessé, változatossá teszi az írást, egyszersmind rendszerbe foglalhatóvá teszi a mondandót. A keretes szerkezet például nem nagy „trükk”, mégis szép, kerek egésszé formálja az újságcikként megjelenő igehirdetést. (Az olvasó látja és követi a szerző világos szándékát: valahonnan elindultunk, és valahová megérkeztünk – a kettő között megtett út pedig tartalommal teli.)

A műfaji követelmények mintegy rákényszerítik a szerzőt, hogy a lényegesre koncentráljon, figyeljen az arányokra, és jól éljen technikai elemekkel – mindez akkor igazán sikeres, ha az eredmény az igehirdetés olvasója számára természetes módon befogadható szöveg. A műfaji ismeretek segítenek abban is, hogy az író saját személyiségét, érintettségét a megfelelő helyen és módon rejtse el vagy fedje fel; ez utóbbira például minden újságírói műfajban másként és másként van szükség – viszont igehirdetés írásakor végtelenül fontos szempont.

Milyen is egy jó írott igehirdetés? Izgalmas kérdés, hogy egy prédikáció mitől szép, tartalmas vagy jó; ez számos szempont alapján mérlegelhető. Általános jellemzőként teológiai, stilisztikai, műfajismereti, sajtónyelvi követelmények sokaságát említhetjük, melyeknek egy-egy jó írott igehirdetésnek mind meg kell felelnie. Itt csak néhányat említhetünk közülük.

Mindenekelőtt: az igéről szól. Meggyőződésem, hogy egyetlen írott igehirdetés sem vállalkozhat arra, hogy a teljes üdvtörténetet, hitünk valamennyi igazságát, a Szentírásban magát kinyilatkoztató Istennek minden egyes igéjét tárgyalja – a textus a mérvadó, a megfelelő összefüggésekre való rámutatás, a kontextus említése azonban elengedhetetlen. Tanító, ismeretet átadó és a szó „legszentebb” értelmében informatív a jó írott igehirdetés!

Természetesen nem hátrány, ha irodalmi igényességgel van megfogalmazva a szöveg. Egy kép, hasonlat, metafora megkönnyítheti az üzenet befogadását. Van azonban, aki tobzódik bennük, és képek halmazát használja; ez nem szerencsés, mert zavaróvá válhat. Az olvasó elveszítheti a fonalat. Egyetlen jól megválasztott, következetesen végigvitt „illusztrációs elem”, hasonlat, metafora többet ér. Egy, de az legyen jó! Semmiképpen ne legyen tehát öncélú ezeknek az eszközöknek az alkalmazása. Nem szabad szem elől téveszteni a legfontosabbat: a prédikáció – akkor is, ha írásban kerül a befogadó elé – Isten dicsőségét, tettét, parancsát, vigasztalását (amit épp a textus hoz) hivatott hirdetni – nyilvánvalóvá kell válnia a szövegből, hogy nem valótlanság, valamiféle kitalált történet, mese, „sztorizás”, tanulmány és így tovább.

Ha a cikk írója jól végezte a munkáját, akkor olvasója nem passzív szereplője lesz e kommunikációnak, hanem sorról sorra részesévé válik a szövegnek, amint arra rezonál, reagál, együtt gondolkodik, egyetért, új felismerésre jut, továbbgondolja a leírtakat. Érintett lesz; no persze nem a szerző személyével kerül kapcsolatba, hanem a kifejtett tartalom kezd el benne élni, megfogalmazódni, szavakká vagy érzésekké formálódni. A szerző maga is tanulásra nyitottan, Isten által vezetettként mutathat tovább egy irányba leírt sorai által, a missziói parancs értelmében, és ez igen szép feladat.

Nagy fába vágja a fejszéjét, aki egy cikkben mindent le akar írni. A téma menet közben egyre izgalmasabbá válik. Az írott igehirdetéssel kapcsolatban megkezdett gondolatmenetünket a következő számban folytatjuk.

Kőháti Dóra

::Nyomtatható változat::