A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Látomások – valamikor 2009 utánról…

Első látomás: rezedaillatú kisvárosunkban egy langyos májusi szombat délután ünneplőbe öltözött sokadalom a városháza előtt. A hölgyek és az urak parfümfelhőben, csokornyakkendők a megfelelő szögben, minden arcon mosoly, az ismerősöknek diszkrét biccentések. Majd egy elegáns limuzin gördül a városháza elé, a motorháztetőn pompás virágcsokor. A vőlegény pattan ki elsőnek, kisegíti a menyasszonyt az autóból – igen, esküvőre gyülekezett az ünnepélyes vendégsereg.

A vőlegény – a neve legyen mondjuk Tibor – előzékenyen nyújtja karját arájának. Menyasszonya – őt nevezzük Zsuzsinak – hosszú fehér uszályát kislányok segítik a lépcsőn fölfelé. Az emeleti házasságkötő terem előtt koszorúslányok sorfala, lovagjaik karján ki enyhe irigységgel, ki őszinte örömmel mosolyog az ifjú párra.

Belépnek a díszterembe, szól a nászinduló, ünnepélyes a hangulat, mindenki boldog. Az anyakönyvvezető tisztének megfelelően fölteszi a kérdéseket. halkan elrebegett igenek, könnyes tekintetek, virágcsokor az örömanyáknak, majd a szertartás végén az elmaradhatatlan pezsgő.

A terem lassan kiürül, a násznép sorokba rendeződik, elöl a vőfély, majd Zsuzsi és Tibor és a koszorúslányok. A menet lassan elindul a templom felé. Mennek Isten áldását kérni elhatározásukra.

Második látomás: ugyanazon a szombat délutánon újabb, ünneplőbe öltözött sokadalom a városháza előtt. A hölgyek és az urak parfümfelhőben, csokornyakkendők a megfelelő szögben, minden arcon mosoly, az ismerősöknek diszkrét biccentések. Majd egy elegáns limuzin gördül a városháza elé, a motorháztetőn pompás virágcsokor. Jancsi pattan ki elsőnek, kisegíti Juliskát az autóból – igen, esküvőre gyülekezett az ünnepélyes vendégsereg.

Jancsi előzékenyen nyújtja karját párjának. Juliska hosszú fehér uszályát kislányok segítik a lépcsőn fölfelé. Az emeleti házasságkötő terem előtt koszorúslányok sorfala, lovagjaik karján ki enyhe irigységgel, ki őszinte örömmel mosolyog az ifjú párra.

Belépnek a díszterembe, szól a nászinduló, ünnepélyes a hangulat, mindenki boldog. Az anyakönyvvezető tisztének megfelelően fölteszi a kérdéseket, halkan elrebegett igenek, könnyes tekintetek, virágcsokor az örömanyáknak, majd a szertartás végén az elmaradhatatlan pezsgő.

A terem lassan kiürül, a násznép sorokba rendeződik, elöl a vőfély, majd Jancsi és Juliska és a koszorúslányok. A menet lassan elindul a vendéglő felé. Igen, oda, mert itt egy élettársi kapcsolat törvényesítése történt csupán.

Harmadik látomás: még mindig ugyanazon a szombat délutánon ismét újabb, ünneplőbe öltözött sokadalom a városháza előtt. A hölgyek és az urak parfümfelhőben, csokornyakkendők a megfelelő szögben, minden arcon mosoly, az ismerősöknek diszkrét biccentések. Majd egy elegáns limuzin gördül a városháza elé, a motorháztetőn pompás virágcsokor. Ádám pattan ki elsőnek, kisegíti Bélát az autóból – igen, esküvőre gyülekezett az ünnepélyes vendégsereg. Ádám előzékenyen nyújtja karját Bélának… Nem folytatom.

A törvényjavaslat, amelyet kormányunk a közelmúltban beterjesztett az Országgyűlés elé, elfogadása esetén gyakorlatilag ezt eredményezné. Ha ebből törvény lesz, akkor rezedaillatú kisvárosunkban egyetlen délután akár mind a három, egymástól tartalmában lényegesen különböző szertartást elvégezhetik majd. És ez egyszerűen elfogadhatatlan.

Elfogadhatatlan azért, mert szinte egyenlőségjelet tesz a törvényes házasság és az élettársi kapcsolat közé (az egyetlen különbség az lenne, hogy az élettársak nem fogadhatnának örökbe gyermeket). Elfogadhatatlan azért is, mert nem tesz különbséget a törvényjavaslat a különböző és az egynemű párok között. Elfogadhatatlan, mert miután majdnem azonos szintre emelné az élettársi kapcsolatot a házassággal, a házasság Istentől eredő, teremtésbeli tekintélye csorbulna.

De pótolhatatlan károsodást szenvedne a család intézménye is, melynek éppen a házasság az alapja. A gyermekvállalás lelki, érzelmi, biológiai keretei, miként az ez iránti felelősség is, a családban vannak meg leginkább. És ez ellen az sem érv, hogy válással a házasságnak is véget lehet vetni. Lehet, de sokkal nehezebb. Egy élettársi kapcsolat ugyanakkor felment az egymás iránti felelősség alól; ha valami nem tetszik, egyszerűen ki lehet belőle sétálni, és kész. Ki sérül a leginkább? A gyermek. Már most tele van világunk apa és anya közt ingázó, sérült gyermekekkel.

Ez a törvényjavaslat alapjaiban támadja a teremtettségnek az ember számára jó rendjét. Aki a család erejét, szerepét kezdi ki, kérdőjelezi meg, az a társadalom életerejét gyengíti. Szétzilált országunkban éppen hogy minden lehetséges eszközzel erősíteni kellene a törvényes, az Istentől megáldott házasságot – és ezáltal a családokat. A mindenkori kormányoknak ez kutya kötelességük. A miénk pedig szólni.

Lupták György

::Nyomtatható változat::