A vasárnap igéje

KARÁCSONY 2. NAPJA – Lk 2,15–20

Hozzászólás a cikkhez

Karácsony másnapja sem kisebb ünnep! Ha az ünnep igazán elért minket, mi pedig elértük az igazi ünnepet, akkor nem két napig tart a hatása, nem két napra szól az élmény. Az esemény folytatódik, s ha az ünnepi kulisszák el is tűnnek, és visszatérnek a hétköznapok, a lényeg megmarad, az emberré lett Isten velünk van – mint Immánuél –, velünk van minden napon a világ végezetéig.

Karácsony másodnapjának evangéliuma igazi, mai embernek szóló leírás. Szimpatikus, ahogy a pásztorok utánamennek a szavaknak; elgondolkodtató, ahogyan a hírek és az események összhangban vannak; sokatmondó, ahogyan Mária megőrizte és szívében forgatta azt, ami történt. Példamutató, ahogyan a pásztorok eseménynyugtázása nagy Isten-dicséretté alakul át.

„Menjünk el egészen Betlehemig…” Egymást biztatták a pásztorok. Mindannyian hallották a jó hírt: Megváltó született, és az angyali ének is szívükben visszhangzott még: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (14. vers)

Mi is hallottuk a jó hírt a Megtartó születéséről. Hányszor álltunk már meg a karácsonyfa alatt, és hányszor vettünk-vehettünk részt a Jézus születését hirdető karácsonyi istentiszteleten! De vajon merünk-e a pásztorokkal vagy a nyomukban elindulni, és merjük-e végigjárni az utat? A megismerés, a befogadás, az együttélés útját.

Isten emberré lett, Krisztus megszületett, a Megváltó földre jött. De válik-e belőlem ember? Be tudom-e fogadni azt a Jézust, akit eddig (sokáig) csak kívülről szemléltem? Karácsony eseménye és következménye hatással lesz-e az életemre?

Menjünk el egészen Betlehemig. Ne álljunk meg félúton. Ne elégedjünk meg azzal, hogy hallottunk valamit. Ne érjük be azzal, hogy évek, évtizedek óta mondják nekünk lelkészek és karácsonyi hírnökök, hogy „megtartó született ma nektek”! Nekünk személyesen. Érintettek vagyunk. Nemcsak a hír szól nekünk, az esemény is rólunk szól. Miért állunk meg félúton, miért elégszünk meg a hírrel, s megyünk tovább, mintha mi sem történt volna?

Karácsony a történelem fordulópontja. Isten emberré lett, hogy én is emberré lehessek, és ember maradhassak. Isten képére teremtett ember, Isten gyermeke. Menjünk el egészen Betlehemig, járjuk végig az utat, hogy ne csak halljunk Jézusról, ne csak jól informáltak legyünk, hanem el is érkezzünk hozzá, találkozzunk vele, s az utunk végleg összefonódjon az övével.

Karácsony akkor válik igazi ünneppé, ha bennünk is megszületik a betlehemi gyermek. Karácsony akkor ünnep, ha nem szakad el az azt követő hétköznapoktól, hanem a találkozás folytatódik, s az Isten Fiával való életközösség természetessé válik.

Hogyan juthatunk el egészen Betlehemig? Ebben segítsen Mária személye – úgy, ahogyan Luther tanított rá. Mária a Bibliában nem az ég királynője, hanem Jézusra mutató, Jézustól tanuló, Jézust hordozó és Jézushoz vezető személy. Mária példa mindannyiunk számára. Ötletet, módszert, utat ad. Utat Jézushoz.

Lukács azt írja, hogy Mária megőrizte és szívében forgatta mindezeket a dolgokat. Megőrizzük-e a karácsonyi örömhírt december 27. után is? Örömhír vagy rossz hírek sora mozgatja mindennapi gondolatainkat, döntéseinket, lépéseinket? Megőrizni ezeket a dolgokat azt jelenti, hogy az ember az ünnep után is tudatosan számol azzal, hogy Megtartó született. Amikor lehúznak a gondok, amikor elsodornak a negatív energiák, tudhatom, hogy van Megtartóm, mert megszületett. Amikor beleszédülök a világ zajába, van, aki megtart. Amikor érzem, hogy lehetetlenné válik az élet, akkor a szeretet Ura megtart az életben. Amikor nincs kiút az ördögi körökből, s a mókuskereket taposva nem jutok semmire, van, aki megvált ettől a kényszerpályától.

Szívében forgatta. Mária foglalkozott az Úristen dolgaival. De vajon téma-e, sőt így kérdezem: mindennapi téma-e az Úristennel való kapcsolatom? Foglalkoztatnak-e a dolgai? Fontos-e a véleménye? Izgat-e, hogy mi az akarata? Tele a fejünk ezerféle információval, gondolattal, tennivalóval. Tele a szívünk érzésekkel, indulatokkal. Hogy mi minden fordul meg az ember fejében és szívében, azt csak az Úristen látja. De mit forgatok én a fejemben, és mi forog a szívemben?

Karácsony evangéliuma akkor éri el a célját, ha témává lesz számomra az, hogy Isten emberré lett. Témává lesz, hogy a szeretet lehet emberszabású; témává lesz, hogy mit tett értem Isten. Szeretném, ha 2007 karácsonya után többet forgatnám a szívemben Isten nagy dolgait. Ünnepi programnak is beillik.

Történetünk azzal fejeződik be, hogy „a pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik”. Ha el tudunk menni egészen Betlehemig, ha utánajárunk Isten életünkben, környezetünkben végbevitt nagy tetteinek, ha szívünkben megőrizzük, sőt forgatjuk ezeket, önkéntelenül is felcsendül a dicséret hangja. Akkor már nem a panasz fogja uralni mindennapjainkat, hanem az a végső öröm, amely Isten karácsonykor, az ünnepen és életünk minden napján megtapasztalt szeretetére épül.

Imádkozzunk! Urunk, add nekünk karácsony örömét a hétköznapokban is. Add, hogy szívünkben forgassuk a nagy felismerést: te olyannyira szerettél bennünket, hogy vállaltad embersorsunkat. Köszönjük, hogy karácsony óta újra méltóság embernek lenni.

Hafenscher Károly (ifj.)

::Nyomtatható változat::