Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Egyik óévi énekünk az ember búcsúzását temetéshez hasonlítja, amikor ezt írja: „Egy esztendő sírhalmára / Leborulok neved áldva…” A sírhalmok alatt vannak az elmúlt esztendő folyamán elhunyt szeretteink, rokonok, barátok, ismerősök, meghalt remények, tervek… meg a bűneink miatt elvérzett gondolatok, szavak és cselekedetek.

Úgy állunk az év sírhalma előtt, mint Paul Gerhardt „Most zengjen hálaének…” kezdetű évfordulós énekének (EÉ 181) csak a német eredetiben szereplő 4–5. versében a gyermekek, akik a zivatarban bőrig áztak, és az anyának mezítelenre kell vetkőztetnie őket, hogy szárazon, tiszta ruhában léphessenek tovább az újba, a jövőbe. Bizony így vagyunk: nem jelenhetünk meg Isten előtt az „ó ruhában”, amikor majd bennünket temetnek.

Sokkoló lehet ez a „lemeztelenítés”, amint a porosz Friedrich Wilhelm katonakirály számára is az volt, aki tiltakozott halála előtt, amikor Gerhardt egyik énekének ehhez a sorához érkezett a felkérésre éneklő gyülekezet: „Mezítelenül távozom én is.” Halálos gyengeségében még felkelt, mondván: „Ez nem igaz; engem a felszerelésemben temetnek.”

Nehéz elfogadnunk egy év temetésekor, saját halálunkra is gondolva, hogy semmit sem hoztunk magunkkal a világba, nem is viszünk semmit: koldusok vagyunk, akiket Isten visz át egyik évből a másikba kegyelmesen, amíg életünk órája is meg nem áll szívünkkel együtt, és éveink is elfogynak, elhagynak. Gerhardt ezt így fejezi ki: „Minden elhagy, elfeled, / Isten vég nélkül szeret.” (EÉ 53)

„Most zengjen hálaének…” kezdetű éneke eredetileg tizenöt versből áll, melyet a német énekeskönyv (Evangelisches Gesangbuch) mind közöl , a magyar énekeskönyvben azonban csak hét vers szerepel. A német szöveg szerint eredetileg óév esti ének lehetett. A legújabb német énekeskönyv – a bajor és a türingiai evangélikus-lutheránus egyház kiadásában – a „Jahreswende” címszó alatt közli, így óévkor és újévkor is használható. A magyar fordítás a 2. verset úgy formálja, hogy az újévibe kerülhetett.

Miben van az egyszerű, puritán szövegű és dallamú éneknek az ereje, mitől oly közkedvelt? Íze és zamata olyan, mint a naponkénti friss kenyéré, amely már gyermekkoromban is megragadta a szívemet. Jörg Erb írja könyvében: „Az ének szívből jön, és szívhez szól; a nép embere megtalálja a nép szívét. Az ének dicséretével és hálájával és Isten szívét kereső kérésével a nagy háború ínségében keletkezett…, és a vigasz, amely ebből az énekből árad, gyógyír volt a szenvedés gyötörte szíveknek.”

Az óévből az újba lépve ma is próbatételeket átélt gyülekezet énekli ezt az éneket, mely a visszapillantásban egyedül a hálának ad létjogosultságot. De a jövőben is mindent Urunkra bízhatunk: „Légy minden beteg mellett! / Adj enyhülést, ha szenved! (…) S a legnagyobbra kérünk: / Légy Lelkeddel vezérünk…” (5–6. vers)

Szimon János

::Nyomtatható változat::