EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 16 - Jelentkezés a Szélrózsára

Szószóró

Hozzászólás a cikkhez

Jelentkezés a Szélrózsára

Ments Orsolya 2007 augusztusa óta a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium iskolalelkésze. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2005-ben végzett, majd Székesfehérváron, azután pedig Sopronban és Harkán volt beosztott lelkész. Több Szélrózsa találkozó szervezésében vett részt aktívan: már kezdő teológus korában a debreceni összejövetelen (2000-ben) segítette a regisztrációt, majd a többi találkozón is ez volt a feladata. Szolnokon 2006-ban már munkaági felelősként és mint a főszervező „tízek” egyik tagja volt jelen. Ezt a posztot megtartva az idei, kőszegi találkozón is ő a felelős a regisztrációért és az információknak a résztvevőkhöz való eljuttatásáért.

– Kérlek, elsőként tájékoztass arról, hogyan lehet jelentkezni a júliusi összejövetelre.

– Az interneten keresztül – www.szelrozsatalalkozo.hu – április 20-tól lehet előregisztrálni. A jelentkezés többlépcsős. E-mail címmel és jelszóval lehet a rendszerbe lépni. Elsőként az igényeket – a napi-, illetve hetijegyet, az étkezést, szállást, helyfoglalást a Szélrózsa-vonatra – lehet jelezni a rendszeren keresztül. Ha ez megtörtént, a jelentkező visszajelzést kap, melyen láthatók lesznek a költségek az igényeknek megfelelően. Ezt az összeget két héten belül be kell fizetni egy megadott számlaszámra, így lehet aktivizálni a jelentkezést. Ha ez nem történik meg az adott időn belül, a rendszer törli. Ha befizette, ismét visszajelzést kap az illető, valamint információt arról, hogy mi a teendője a helyszínre érkezéskor.

– Hány gép áll majd az érkező fiatalok rendelkezésére?

– Hat-nyolc számítógép lesz a regisztrációnál, a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézet bejáratánál, jól látható és megközelíthető helyen.

– Itt mi lesz az érkező feladata?

– Hogy „bepötyögje” az e-mail címét és a jelszavát, és klikkeljen egyet. Így a gép egy speciális papírra nyomtatja az igényeknek megfelelő információkat, az étkezési jegyet, a szobaszámot. Ennek alapján kapja meg a karszalagját is.

– A rendezők bizonyára az idén is igyekeznek megkönnyíteni a helyszínre jutást…

– Most szerveződik egy különvonat, amely Budapestről indul majd július 16-án Kőszegre, és július 20-án megy vissza. Azt fontos tudni, hogy ezekre a vonatokra is az előregisztráció során lehet majd jelentkezni. A menettérti jegy mindenki számára kétezer forint lesz.

– Végezetül milyen egyéb fontos tudnivalót osztanál meg a leendő szélrózsásokkal?

– Talán arra érdemes még felhívni a figyelmet, hogy az előző évektől eltérően idén a szállásfoglalás is interneten keresztül történik.

Balog Eszter


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
A Zsoltárok könyve – a közösség
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Hétköznapi nagyünnep Pusztaszentlászlón
Második esély a Második Esélynek
Északi „látókörbővítés”
Felülről jövő bölcsességgel
Egymás őrizői
Keresztutak
Volt egyszer egy rendszerváltás…
Magas finn kitüntetés magyaroknak
Evangélikusok
Közgyűlések évadján
e-világ
Környezeti nevelés és hitoktatás
Keresztény szemmel
Összhangzattan
Kultúrkörök
Oltárkép a türelmi rendelet korából
Költői kérdések
Egyesület a jelesebb írásért
Kortyok az erdélyi tiszta forrásból
A vasárnap igéje
Ének a feltámadt Krisztusról
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Szószóró
Jelentkezés a Szélrózsára
ÉnekKincsTár
Mi Urunk, édes Atyánk
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2008 16 Jelentkezés a Szélrózsára

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster