Az élet ke­nye­re

Hozzászólás a cikkhez

Né­ha sze­ret­tem vol­na meg­ál­lí­ta­ni az időt. Ami­kor olyan cso­dá­la­tos dol­got él­tem át, amely­ről tud­tam, hogy saj­nos ha­mar vé­get ér, így só­haj­tot­tam fel: „Bár­csak így ma­rad­hat­na min­den!”

Azt hi­szem, ilyen „ma­rasz­ta­ló” él­mény­ben volt ré­szük azok­nak a szo­mo­rú ta­nít­vá­nyok­nak is, akik hús­vét haj­na­lán Em­maus fe­lé bal­lag­tak, és a Fel­tá­ma­dott úti­tár­sai le­het­tek. Két­sé­gek­kel, kér­dé­sek­kel in­dul­tak, és a hosszú gya­log­út so­rán e ti­tok­za­tos ide­gen­től olyan vá­la­szo­kat kap­tak, me­lyek­től ért­he­tő­vé vált az ért­he­tet­len, és fel­he­vült a szív. Nem cso­da hát, hogy nem akar­ták őt el­en­ged­ni és így ma­rasz­tal­ták: „Ma­radj ve­lünk, mert es­te­le­dik, a nap is le­ha­nyat­lott már!” (Lk 24,29)

A 2008. év hús­vét­já­hoz kö­ze­led­ve va­jon ben­nünk fel­me­rül-e a Jé­zust ma­rasz­ta­ló ké­rés? Sőt: olyan-e a pil­la­nat, hogy ér­de­mes len­ne meg­ál­lí­ta­ni? He­ví­ti-e annyi­ra a szí­vün­ket az Úr­ral va­ló kö­zös­ség, hogy tény­leg jó len­ne ezt a hő­fo­kot meg­tar­ta­ni? Va­ló­ban az ér­tünk meg­fe­szí­tett és fel­tá­madt Krisz­tus hi­tünk kö­zép­pont­ja?

Ha most csu­pán a „Ja, mind­járt itt a hús­vét!” lel­kü­let­tel ban­du­ko­lunk, ak­kor Kle­o­pás­ék pél­dá­ja se­gít­het ész­re­ven­ni: Jé­zus itt van ám mel­let­tünk, és szól az ő sza­va! Ha vi­szont élő a Krisz­tus-él­mé­nyünk, ak­kor fel­tör­het a fo­hász: Ma­radj ve­lünk – ta­nít­vá­nya­id­dal, akik sze­ret­nénk hű­sé­ge­sek len­ni hoz­zád és a tő­led ka­pott szol­gá­lat­hoz! Ma­radj ve­lünk – új élet­sza­kasz­ba lé­pett fo­lyó­ira­tod­dal, mely to­vább­ra is sze­ret­né tet­szé­sed sze­rint össze­köt­ni a szer­te a vi­lág­ban élő ma­gyar evan­gé­li­kus úti­tár­sak út­ját! Ma­radj ve­lünk, Urunk, mert oly nagy szük­sé­günk van rád!

Hu­lej Eni­kő

::Nyomtatható változat::