Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Útitárs
- 2008
- 1
- A pozsonyi magyar gyülekezet
Bemutatkozik…
Hozzászólás a cikkhez
A pozsonyi magyar gyülekezet
Egy lelkipásztori látogatáson gyülekezetünk egyik tagjával beszélgetve olyasmit hallottam, ami azóta is gyakran eszembe jut, amikor a „kis” pozsonyi magyar gyülekezetre gondolok: „Lelkésznő, nem az a fontos, hogy nagy, hanem az, hogy élő gyülekezet legyünk!” Igen, ez a fontos. Élő, Istennek és az embereknek szolgáló gyülekezetnek kell lennünk.
Nos, hogy jobban bemutassam gyülekezetünket, egy kicsit a múltról, de főleg a jelenről szeretnék pár gondolatot megosztani az olvasókkal.
A Lyceum utca és az Apáca pálya sarkán épült fel az evangélikus kistemplom a magyar és szlovák hívők részére 1777-ben; ez a mai napig magyar ajkú gyülekezetünk rendelkezésére áll. 2006-ban ünnepeltük közösségünk fennállásának négyszázadik évfordulóját.
Gyülekezetünk tagjai szeretettel és mély tisztelettel emlékeznek néhai lelkészeikre, akik magyar nyelven hirdették Isten igéjét a mi drága kis templomunkban. Schmidt Károly Jenő, Rátz Vilmos, Okályi Gustav Adolf, Prőhle Henrik, Adami Gyula, Endreffi János, Cibulka Július, Holcík Juraj, Kolesár Ivan, Janko Július, Gál Vladimir, Muntág Ludovít tartozik közéjük.
- januárjában püspökeink úgy döntöttek, hogy a nyugdíjba vonuló lelkész helyett, aki évtizedeken át hűségesen szolgált, segédlelkészt helyeznek a gyülekezetbe. Jómagam így kerültem tehát ide. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy éppen ide vezetett.
Az istentisztelet minden vasárnap 11 órakor kezdődik. Helye az evangélikus kistemplom – Lycejna (Lyceum) utca 28. Alkalmunkat tizenöt-húsz testvér – ötven és kilencven év közöttiek – látogatja rendszeresen. Liturgiai rendként még az öreg (pozsonyi) énekeskönyvből énekelünk két éneket, egyet pedig az új (kék, 1984-es kiadású) énekeskönyvből. Minden második vasárnap kiszolgáltatjuk az Úr szent vacsoráját. Néha az istentisztelet után szeretetvendégséget szervezünk, ahol jobban megismerkedhetünk azokkal a tagokkal is, akik nem járnak a bibliaórákra.
Az órákat minden hétfőn délután tartjuk a kistemplom sekrestyéjében. Ezeken az alkalmakon idén Pál apostol Első korinthusi levelét tanulmányozzuk. A bibliaórán közösen eltöltött egy vagy két óra nagy megerősítést jelenthet hitünknek. Mindenki elmondhatja a véleményét, egyúttal hordozzuk egymás örömeit és gondjait is. Minden alkalommal megtanulunk egy új éneket a legközelebbi vasárnapra.
A bibliaórákat és istentiszteleteinket magyarországi lelkész testvérek is gazdagították már igehirdetéssel és lelki támogatással: Zászkalicky Pál Fótról és Szpisák Attila Tótkomlósról. Ezek a látogatások nagy örömöt jelentettek számunkra.
Pozsonyi gyülekezeti életünket sajnos kevés fiatallal, de sok lelkes, imádkozó, szolgáló életű és a gyülekezetért tenni akaró idősebb testvérrel éljük. Adja Isten, hogy továbbra is így együtt, Isten igéje köré gyűlhessünk össze, és Isten akarata szerint éljünk a szlovák főváros magyar evangélikus gyülekezetében. Isten áldását és a Szentlélek megújító kegyelmét kérjük ahhoz, hogy méretünk ellenére is élő gyülekezet lehessünk.
E néhány sor sajnos kevés arra, hogy gyülekezetünkről átfogó képet adhasson, de bízom abban, hogy kedves olvasóink talán kedvet kapnak hozzá, hogy meglátogassanak bennünket akár szolgálóként, akár hallgatóként. Ezáltal alkalmuk nyílhat közelebbről is megismerni ezt a kis pozsonyi közösséget és együtt szolgálni Urunknak, Teremtőnknek.
Hlacsok Erika segédlelkész (Pozsony)
::Nyomtatható változat::
|