Be­mu­tat­ko­zik…

Hozzászólás a cikkhez

Ha a gyü­le­ke­zet éle­tét ta­nul­má­nyoz­zuk, fi­gye­lem­be kell ven­nünk egy­részt Auszt­rá­lia föld­raj­zi hely­ze­tét, más­részt adott­sá­ga­it.

Auszt­rá­lia, ahogy az an­go­lok mond­ják, down un­der, az­az „lent alul” te­rül el a tér­ké­pen, tá­vol Eu­ró­pá­tól, tá­vol az ős­ha­zá­tól. A hat­va­nas évek má­so­dik fe­lé­ig – amíg a re­pü­lő­vel való uta­zás szé­les tö­me­gek szá­má­ra el­ér­he­tő­vé nem vált – hat­he­tes ha­jó­út várt ar­ra, aki Eu­ró­pá­ból út­ra ke­re­ke­dett, s a nyolc­va­nas évek vé­gé­ig rá­adá­sul még a vas­füg­göny is el­vá­lasz­tott min­ket ha­zánk­tól. Ma repülővel 24–30 óra alatt meg le­het ten­ni az utat.

Az Eu­ró­pá­nál sok­kal na­gyobb ki­ter­je­dé­sű kon­ti­nens la­kos­sá­ga több mint 20 mil­lió fő, eb­ből mint­egy 8,5 mil­lió em­ber két ha­tal­mas met­ro­po­lis­ban, Syd­ney-ben és Mel­bourne-ben él.

Mel­bourne át­la­gos át­mé­rő­je 80 ki­lo­mé­ter, de nem szo­kat­lan a vá­ro­son be­lü­li 100 ki­lo­mé­te­res tá­vol­ság sem. Vil­la­mos csak a bel­vá­ros­ban és a bel­ső vá­ros­ne­gye­dek­ben köz­le­ke­dik. A leg­töb­bet hasz­nált köz­le­ke­dé­si esz­köz a he­lyi­ér­de­kű vas­út. Össze­sen tíz vo­na­lat szám­lál­ha­tunk meg, me­lyek mind su­gár­irány­ban ve­zet­nek ki a bel­vá­ros­ból, ér­te­lem­sze­rű­en te­hát mi­nél in­kább ki­fe­lé megy az em­ber, an­nál na­gyobb a vo­na­lak kö­zöt­ti tá­vol­ság. A kö­zel­múl­tig nem volt sem­mi­lyen össze­kö­tő tö­meg­köz­le­ke­dé­si eszköz az egyes vas­út­vo­na­lak kö­zött.

Mel­bourne ma­gyar­sá­ga eb­ben a ha­tal­mas vá­ros­ban szét­szór­tan él. Az ide­ér­ke­ző be­ván­dor­ló me­ne­kül­tek két hul­lám­ban jöt­tek: a vi­lág­há­bo­rú után, 1949–50-ben, majd ’56 után. Ezek az em­be­rek egy tel­je­sen ide­gen vi­lág­ban, a nyel­vet sem is­mer­ve, tá­vol egy­más­tól na­gyon el­ve­szett­nek érez­­ték ma­gu­kat. Va­sár­nap, ré­gi szo­kás sze­rint, el­men­tek az auszt­rál temp­lom­ba, de min­den ide­gen volt ne­kik. Nem ér­tet­ték a pré­di­ká­ci­ót, az éne­kek, a li­tur­gia mind is­me­ret­le­nek vol­tak szá­muk­ra, a pap né­hol a ka­to­li­kus mi­se­ru­há­hoz ha­son­ló öl­tö­zet­ben volt. Még a temp­lom­ban sem ta­lál­koz­hat­tak sem­mi olyasmivel, amit ott­hon meg­szo­ktak.

Ezen kí­vánt vál­toz­tat­ni egy lel­kes fa­mí­lia, Pes­ti Já­nos és csa­lád­ja. Férj és fe­le­ség egy ki­sebb gyer­mek­kel vil­la­mo­son, vo­na­ton, ke­rék­pá­ron és gya­log ke­res­te fel mind­azo­kat a ma­gyar evan­gé­li­ku­so­kat, akik­ről tu­do­mást szer­zett. Az ’50-s évek ele­jén az­tán meg­tar­tot­ták az el­ső ma­gyar bib­lia­órát. Ol­vas­ták a Szent­írást, meg­be­szél­ték az igét, és éne­kel­tek. Több re­for­má­tus is csat­la­ko­zott hoz­zá­juk.

Az ’56-os be­ván­dor­lás­sal a bib­lia­kör lét­szá­ma na­gyon meg­nö­ve­ke­dett. Az Úr meg­ál­dot­ta a kis csa­pa­tot, és lel­ki­pász­tort adott ne­ki Bern­hardt Bé­la sze­mé­lyé­ben, aki nem kés­le­ke­dett Syd­ney-ben és Mel­bourne-ben is ma­gyar gyü­le­ke­ze­tet ala­pí­ta­ni. Mel­bourne-ben 157 csa­lád­ból állt a kö­zös­ség. Ke­let-Mel­bourne-ben, amely a bel­vá­ros­hoz kö­zel ta­lál­ha­tó, egy auszt­rál evan­gé­li­kus temp­lom­ban tar­tot­ták is­ten­tisz­te­le­tei­ket. Az épü­let ha­mar „finn­ugor” temp­lom­má vált, mert az auszt­rá­lok ki­köl­töz­tek a kül­vá­ro­sok­ba, és a „ben­ti” gyü­le­ke­zet gya­kor­la­ti­lag ki­halt. Ez­után csak ma­gya­rok, ész­tek és fin­nek hasz­nál­ták a temp­lo­mot. Ez volt a gyü­le­ke­zet fény­ko­ra.

1966-ban Bern­hardt Bé­la ame­ri­kai kivándorlásával az egyet­len ma­gyar lel­kész Auszt­rá­li­á­ban Ke­mény Pé­ter maradt, akinek egyedül kellett megbirkóznia az egész diasz­póra pásztorolásával.

A ’80-as évek végén el­ad­ták és le­bon­tot­ták a „finn­ugor” temp­lo­mot, és Ke­mény Pé­ter ha­lá­la is meg­viselte a gyülekezetet.

Ek­kor vég­zett az it­te­ni teo­ló­gi­án Breg­lec Ár­pád ma­gyar szár­ma­zá­sú lel­kész, aki mel­les­leg a vi­et­na­mi há­bo­rú­ból vissza­tér­ve dön­töt­te el, hogy teo­ló­gi­ai ta­nul­má­nyok­ba kezd. A lel­kész ele­in­te ne­he­zen be­szélt ma­gya­rul, hi­szen kis­fiú volt, mi­kor ki­jöt­tek, de má­ra már tö­ké­le­te­sen ír­ja, mond­ja pré­di­ká­ci­ó­it ma­gya­rul.

Gyü­le­ke­ze­tünk a Lu­the­ran Church of Aust­ra­li­á­hoz (LCA) tar­to­zik. Jó­ma­gam pá­lya­fu­tá­so­mat mér­nök­ként kezd­tem; 1995-ben szen­tel­tek az Auszt­rá­li­ai Evan­gé­li­kus Egy­ház lel­ké­szé­vé. Mel­bourne-ben és Ade­la­ide-ben szol­gá­lom a ma­gyar gyü­le­ke­ze­te­ket.

Az el­múlt öt­ven év fo­lya­mán a gyü­le­ke­zet tagjainak a szá­ma na­gyon megcsappant. So­ka­kat ma­gá­hoz szó­lí­tott az Úr. A fi­a­ta­lab­bak kö­zül so­kan be­le­ol­vad­tak az auszt­rál egy­há­zi élet­be. Nagy­részt már csak olyan idő­sek­ből áll a gyü­le­ke­zet, akik ne­he­zen tud­nak eljönni a temp­lom­ba. Át­lag­élet­ko­runk het­ve­nen fe­lül van. Most már csak tíz-ti­zen­öten va­gyunk egy-egy is­ten­tisz­te­le­ten. A ma­gas élet­kor mel­lett a nagy tá­vol­ság és a szét­szó­ró­dott­ság a leg­na­gyobb gon­dunk. Után­pót­lás ha­zul­ról gya­kor­la­ti­lag nincs. Az ola­szok­nál, a gö­rö­gök­nél és a kí­na­i­ak­nál jobb a hely­zet, mi­vel on­nan min­dig ér­ke­zik elég ki­ván­dor­ló.

Beszámolóm végén álljon egy vi­­dá­mabb hír. Ti­zen­öt év­vel ez­előtt si­ke­rült ka­to­li­kus és re­for­má­tus test­vé­re­ink­kel együtt fel­épí­te­ni gyö­nyö­rű ma­gyar öku­me­ni­kus temp­lo­mun­kat (ké­pün­kön). Itt zajlanak is­ten­tisz­te­le­te­in­k és mi­sé­in­k. Min­den év­ben leg­alább há­rom öku­me­ni­kus is­ten­tisz­te­le­tet is tar­tunk a há­rom fe­le­ke­zet rész­vé­te­lé­vel, ame­lyen a lel­ké­szek fel­vált­va mond­ják a pré­di­ká­ci­ót. Ugyan­an­nak az Úr­nak a gyer­me­kei va­gyunk, és test­vé­ri­e­sen, sze­re­tet­ben, bé­ké­ben imád­juk és szol­gál­juk az Urat a ma­gyar Szent Ist­ván-temp­lom­ban.

Da­basy Já­nos evan­gé­li­kus lel­kész – Mel­bourne

::Nyomtatható változat::