Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2002
- 38
- Múlt és jövő találkozója Maglódon
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Múlt és jövő találkozója Maglódon
| A maglódi templom |
A maglódi evangélikus templomban szeptember 14-én idősek és fiatalok gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljenek egy rendhagyó istentiszteleten és szeretetvendégségen. Az alkalom a „Múlt és jövő találkozója” nevet kapta.
A találkozó gondolatát az indította el, hogy vannak olyan idős emberek, akik korábban a gyülekezet tevékeny tagjai voltak ugyan, de mostanra már, egészségi állapotuknál fogva nem tudnak velünk együtt lenni az istentiszteleteken. Pedig nagyon vágyódnak erre, hiszen többségük még nem is látta a nemrégiben felújított szép templombelsőt.
A mozgásukban korlátozott idős emberek istentiszteletre szállítását gyermekeik, unokáik és a gyülekezet presbiterei végezték. Megható volt látni, hogy idős és fiatal, kicsi és nagy együtt énekli a jól ismert énekeket, és együtt járul az úrvacsorához. Sokak számára különösen is emlékezetes marad a gyülekezet ifjúságának éneke, melyet a Vermesy Péter Művészeti Iskola két művész-tanára – Kostyák Attila és Tóth István – tett még színesebbé hegedű-, illetve orgonajátékával.
A gyülekezet lelkésze, Péter Attila hirdette az igét a 90. zsoltár első verse alapján: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre”. Többek között ezt mondta: „Sok hajlék van, amely nagyon a szívünkhöz nő. De kevés olyan hajlék van, ami oly sokak szívéhez áll közel, mint ez a templom. Olyan lelki otthon ez, ahol miközben Istennel találkozunk, egymáshoz is közelebb kerülünk. Jó lenne, ha a mai ünnepi napból mindennapi gyakorlatot teremtenénk: ha mindig hívogatnánk, és mindig elhoznánk magunkkal valakit az istentiszteletre!”
Az istentiszteletet követően terített asztalok vártak mindenkit a parókián és annak kertjében. Itt köszöntöttük fel a gyülekezet legidősebb tagját. Az idősebbek részéről egy vers hangzott el, a fiatalok részéről pedig egy ének furulyaszóval. A Maglódi Evangélikus Egyházközségért Alapítvány kis ajándékcsomaggal kedveskedett a meghívottaknak. Ám mindennél nagyobb ajándék volt az, hogy találkozhattunk, és együtt lehettünk.
Ezen a napon Maglódon valóban találkozott a múlt és a jövő, és nagyon széppé tette a jelent. Elsősorban Istennek tartozunk érte hálával és köszönettel, hiszen Ő a mi hajlékunk nemzedékről nemzedékre.
Péterné Benedek Ágnes
Regionális hozzárendelés:
Maglódi Evangélikus Egyházközség
::Nyomtatható változat::
|